25 - Szia NIall...!

Sziasztok manócskák! Most már hivatalosan is elmondhatom, hogy (szerintem) az egyik legérdekesebb részhez értünk. Most kiderül minden, persze ez sem lesz olyan gyors folyamat, de szépen lassan, majd jönnek a részek ;) Viszont a komikat sajnos nem látom :( És mintha az olvasóim is kevesebben lennének :S Összetudunk hozni a kövi részig 10 komit? Ennyi még soha nem volt. Örülnék neki :3 Persze, ha nem lesz meg nyilván akkor is lesz rész (mert ugye én nem fenyegetőzök komi határral) de azért na... Jól esne... :)) Jó olvasást, kellemes időtöltést! Puszi - Palma. 

A temetés után, amúgy is ki voltam bukva, de ő még rátett egy lapáttal… Nem tudom mit gondoltam vagy, hogy mit kellett volna gondolnom, de teljesen úgy éreztem igaz… Soha nem gondoltam rá előtte, hogy ez lehetséges lehet, de így utólag visszagondolva tényleg ott volt és észre kellett volna vennem. Nem kellett volna, a hülye gondjaimmal törődni és mindig csak egy valakit látni… Nem kellett volna. De én őt is láttam, láttam milyen aranyos volt, láttam mindent, csak nem vettem észre…

Az ágyamon feküdtem, őszintén szólva abban az időben sokat feküdtem az ágyamon. Gondolkoztam, próbáltam megfejteni a dolgokat, hogy Lou miért nem omlott össze teljesen, amikor elvesztette a szerelmét? Ilyen hülyeségeken gondolkoztam, ahelyett, hogy valami értelmeset csináltam volna, mielőtt… mielőtt szembesülök az egésszel.  Hirtelen két kopogás az ajtómon, gyorsan felültem az ágyon, meglepődtem, nem akartam látni senkit és azt akartam, hogy engem se lásson senki.

- Niall? Bejöhetek? – addig a napig, mindig úgy éreztem, hogy őt mindig látni akarom, mindegy mi van… És fogalmam sem volt miért, de aztán megértettem és utána már úgy éreztem semmi közöm hozzá, megváltozott minden.

- Persze – mondtam halkan. Louis feje megjelent az ajtóban, az arcán halvány mosoly virított, de úgy láttam rajta, hogy inkább csak kierőszakolta. A kezét hátra rakta.

- Niall… Beszélnünk kéne – folytatta.

- Jó – mondtam.

- Van itt valami – elővett a háta mögül egy kis könyvecskét, fekete volt apró, piros és rózsaszín szívekkel, úgy láttam keményfedeles. Nem tudom mit éreztem mikor először megláttam, csak egy olyan semleges érzés volt… Talán mert akkor még nem tudtam mi következik. Csak néztem Lout a kék szemeit, még mindig bele voltam feledkezve, teljesen…

- Tessék – odanyújtotta. Érte nyúltam mit sem sejtve semmiről, ő persze akkor már tudta, tudott mindent. A könyvre néztem aztán vissza rá.

- Ki kéne nyitnod – elmosolyodott, olyan aranyosan, hogy tisztára belepirultam. Végül visszanéztem a könyvre és kinyitottam. Nem lapoztam bele, rögtön az első oldalt néztem. Mikor megláttam az első szót, eltátottam a szám, hogy levegőt kapjak. Szia Niall…! Úgy éreztem, mintha egy kardot próbálnának lenyomni a torkomon, ami lassan átszúrja a szívemet is. Hirtelen összecsaptam. Nyeltem egy nagyot, nem tudtam fel nézni. Louis közelebb húzódott.

- Shh… Segítsek? – a kezével megpróbálta elhúzni az ölemből. De én megszorítottam.

- Ne! – szóltam rá, magam sem tudom hogyan… A könyv még mindig csukva pihent az ölemben – Ezt meg hogy?! – mindössze ennyit tudtam mondani, arról, amit az előbb láttam, de még mindig nem néztem Loura.

- Olvasd el! – kérte halkan – Csak olvasd, és majd közben mesélek – feljebb csúszott az ágyon, a hátát a falnak támasztotta. Meg kéne bíznom benne? Mást nem nagyon tehetek… Vettem egy mély levegőt és újra kinyitottam, a térdeimet felhúztam, úgy kezdtem el tovább olvasni.

Szia Niall…!

Fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá, de talán előbb el kéne mondanom miért is olvasod ezt.

A szívem óriásikat dobbant, izzadni kezdtem. Ez nekem szól… Csak nekem.

Az az igazság, hogy azért, mert… Na jó. Ezt így most nem tudom elmondani, oké? De kitaláltam valamit. Írtam neked egy dalt.

Egy dalt? Nekem? Miért? A francba! Úgy éreztem teljesen összeomlok, a sírás határán voltam, de Louis előtt még sem sírhatok…

A CD-t Lou fogja odaadni neked, megkértem rá.

Kifújtam a levegőt, tudtam, hogy rá kell néznem. Összepréseltem a szám, és lassan felemeltem a fejem.

- A CD! – Louis még akkor is halványan mosolygott, mikor a zsebébe nyúlt, hogy kivegye – Van itt egy walkmaned vagy valami? - megráztam a fejem.

- Hm… - savanyú képet vágott – Nekem van egy fent. Mindjárt lehozom – felállt és elindult felfelé. Én meg visszanéztem a lapokra.

Amikor ezt hallgatod, tudnod kell néhány dolgot. Ez a szám rólad szól, neked írtam. Boobearrel (bocsi, hogy így hívom, próbálok leszokni róla) mentünk el felvetetni… J De erről, majd később, el akarom mesélni az egész történetet. El akarok mesélni mindent. Tudnod kell róla… Tulajdonképpen ez is a legelején kezdődik, mint minden más sztori…

Hirtelen nyílott az ajtó, Lou jött vissza, egy walkmannel és fülhallgatóval a kezében. Lassan lélegeztem, az ujjaim idegesen cikáztak a lábamon, gyorsan a hajamba túrtam. Még akkor sem értettem. Mi a fene ez? Folyton ezt kérdeztem magamtól. Mi a fene történik? Mert, hogy nem vagyok/vagyunk 100-asok az biztos, de akkor mi történik? A barna leült mellém, felnyitotta a lejátszót és belerakta a CD-t. Én meg közben felraktam a fülest. Megnyomtam a playt. A zene dallamos volt, egy picit meg is nyugtatott, de amikor meghallottam Haz hangját szíven ütött. Úgy fájt… Úgy fájt hallani őt. Hallani, ahogy énekel, rólam. Lehunytam a szemem, a szám remegett, a kezemmel végig simítottam az arcomon. Hogy hogy nem értettem eddig? Miért nem tudtam felfogni? Ezernyi kérdés cikázott akkor a fejemben, de néha még most is. Nem értem, hogy lehettem ilyen… A könnyeim hullani kezdtek, még így, a csukott szememen keresztül is. 

24 - The funeral...

Halihó manócskák! Hát nem valami vidám rész :S És valahogy az a sejtésem, hogy most nem túl vidám részek következnek... De azért lesz benne az is, nyugodjatok meg :)) És a következő résztől most már tényleg érdekesebbre fordulnak a dolgok, higgyetek nekem ;) Ehhez jó olvasást! És, ha írnátok egy két komit, véleményeket, azt nem bánnám :P Mit gondoltok most? Hogyan tovább a sztoriban? Én tudom mi lesz, csak kíváncsi vagyok, na :)) Puszi - Palma.

Nem szeretem a temetéseket, sőt kimondottan utálom őket… Utálom reggel, utálom este, délben vagy bármikor, egyszerűen utálom. És az az igazság, hogy most már az esőt is…

London teljesen ködbe burkolózott, azon a napon, hétfő volt, igen azt hiszem… Az eső kopogása törte meg a skót duda lassú, nyöszörgő hangját. Mi valami mást akartunk, de Paul ragaszkodott hozzá, azt mondta, hogy ez Hazra emlékezteti. Én meg, nem tudom… Nem is tudtam, hogy kéne emlékeznem rá. Mert, nem jutott eszembe semmi, néha persze hallottam a halk rekedtes hangját a fejemben és láttam a mosolyát, azt a kedves aranyos arcot, láttam, ahogy flörtöl, de még mindig nem értettem semmit, nem tudtam valójában mi történt vele… Lou nem nagyon beszélt, én meg féltem megkérdezni… Tudtam, hogy nem mutatja ki, de én azért láttam rajta, hogy mennyire bántja ez az egész, elvesztette a szerelmét. És én? Kit vesztettem el? Még mindig nem tudtam. Zayn és Liam… Őszintén szólva ők még annyit sem tudtak, mint én… Nem tudták a dolgot Louisszal, nem tudtak a csókokról, mert, hogy akkor azt gondoltam több is volt. Sőt még arra is gondoltam… Én szánalmas hülye! Ahogy ott álltunk az esőben esernyővel a kezünkben minden, egyszerre próbált szanaszét cikázni a fejemben, mert akkor még nem tudtam semmiről. Nem tudtam, hogy lesz valami, ami mindent megváltoztat, mert volt valami, amitől megváltozott minden…

- Olyan ember volt, akinek határozott céljai voltak – így utólag visszagondolva milyen igaz, kár, hogy valaki megakadályozta ebben…

- Énekes akart lenni, ezt volt az álma és teljesült is, a siker után érte a halál – a temetésén majdnem több, mint 700-an jelentek meg, de csak azért mert többen nem fértek volna el. Ez is mutatja mennyire szerették…

- Niall! – Paul vállba bökött, ott álltam közte és Lou között, mint legkisebb, akire még vigyázni kell. Harry szülei is megjelentek a temetésen. Az apja nagyon hasonlított rá, az anyját nem nagyon figyeltem… Végig sírtak. Nekem egyetlen egy könnycsepp sem hullott ki a szememből… Miért vagyok ilyen p*cs? Miért?! Zavarban voltam, mert Lou ott állt mellettem, a vállamra tette a kezét és sírt. Ha ez nem hoz zavarba akkor mi? Egyszerűen nem is volt lehetőségem sírni… De ez rohadtul nem magyarázat, legalább csak egy kicsi jelét mutathattam volna, hogy… fájt. Mert igen, bevallom fájt. De nem is tudom, hogy pontosan mi… Zayn csukott szemmel állt, Liam, pedig esernyő nélkül, hagyta, hogy szétázzon a haja, nem érdekelte, hogy megfázik.

- Igen? – szóltam vissza Paulnak suttogva.

- Jól vagy? – a hangja egészen halk volt, kicsit rekedtes.

- Persze – hazudtam, jó, hogy nem volt plafon különben biztos rám szakad.

- A temetés után elvinnélek titeket kicsit…

- Persze, rendben – nem tudom miért mondtam mindenre, hogy persze. Ezt csinálom, ha hazudok? Miért nem lehetett hamarabb? Miért nem lehetett előbb? Miért akkor? Miért utána? Annyi kérdésem volt…

A temetés után részvételtünk Harry szüleinek. Éltem egyik legrosszabb pillanata volt, persze akkor még nem tudtam, hogy utána mi következik… Ott álltam tisztára görcsösen, egyetlen egy normális szó sem jött ki a torkomon, a hangom kattogott, ők pedig sírtak. A tortúra után beültünk Paul kocsijába, egy fekete kisbusz. Az X- es stúdióba vitt. Csak akkor esett le, mikor már bent álltunk, hogy minden itt kezdődött. Itt találkoztunk először, itt találkozott először Louval. Szerették egymást, tényleg, most már biztosan tudom. Jobban, mint a barátok… Nyeltem egy nagyot, ahogy beléptünk a sötét terembe. A lépteink visszhangoztak előjött minden emlék. Szinte láttam magam előtt a zsűrit.

- Miért hoztál ide? – kérdezte Zayn és leült a színpad szélére. Kicsit idegesnek látszott, vagy csak fáradt volt. Louis zsebre dugott kézzel sétált fel a lépcsőn. Liam, pedig leült egy székbe a nézőtéren.

- Sosem ültem még itt – dünnyögte magának halkan.

- Csak szeretném, ha tudnátok honnan indultatok – mondta Paul és körbe nézett a teremben – És hogy hova jutottatok. Együtt – tette hozzá halkan.

- Azt hiszed, hogy ezzel vége? – Zayn még próbált erősködni, de őt is a sírás kerülgette. A francba! Csak nekem nincsenek könnyeim? Vagy szívem nincs?

- Nem. Semminek sincs vége, csak egy szakasznak az életetekben, a banda életében – Paul néha ilyen bölcsességeket is tud mondani, és akkor nagyon jól jött. Felsóhajtottam és én is felsétáltam a színpadra, olyan nehezek voltak a lábaim, soha nem éreztem még ilyennek őket. Nem mentem oda Louhoz, hanem egyből a színfalak mögé indultam, ez emlékeztetett a legjobban rá. Végig mentem azon a kis folyosón, ahol mindig várakoztunk, eszembe jutott, hogy mindig mennyire izgultam ő pedig megnyugtatott. Azt mondta, hogy nyugi nincs semmi gáz, ha meg kiesünk együtt esünk ki. Mindig ezt hajtogatta. Megláttam egy gitárt az egyik polc mögött, a kezembe vettem. Úgy éreztem játszanom kell, szinte már az ujjam hegyén volt a dallam. Gyorsan felkaptam és visszamentem vele a színpadra. Leültem a lépcsőre és pengetni kezdtem, nem tudom mit, ami éppen jött. Louis halkan elkezdett dúdolni alatta, aztán Zayn és Liam is bekapcsolódtak…

23 - Meghalt

Sziasztok manócskák! Ezúttal résszel :D A 23. Az az igazság, hogy szerettem volna ezt a blogot még a suli előtt befejezni, mert utána valószínű nem nagyon lesz időm rá, csak hetente egy rész... De úgy tűnik ez nem fog összejönni, nagyon el vagyok maradva :S Mindenesetre kitartóan hozom nektek a részeket és remélem komiztok is, mert tényleg sokat jelent, erőt ad :)) A részhez nincs különösebb hozzá fűzni valóm, ha van kérdés nyugodtan tegyétek fel és majd eldöntöm, hogy válaszolok-e :P Jó olvasást! Sok komit! Puszi - Palma.

Már eltelt két nap. Két hosszú vagy rövid nap. Már nem is tudom, nem is emlékszem, csak egyetlen dolog cikázik mindig a fejemben. Mikor jön már haza, mikor láthatom, mikor ugorhatok a nyakába. Még mindig úgy érzem, hogy haza fog jönni, hogy csak elment pár napra, nyaralni vagy tudom is én. Még mindig úgy érzem, megbocsájthat nekem, de nem, már nem teheti, mert… Nem tudom kimondani, úgy érzem ezt a szót törölni kéne a szótáramból. Úgy érzem törölni kéne mindent vele kapcsolatban, de még sem mert emlékezni akarok, emlékezi akarok rá, a szemeire, az ölelésére, a szexis testére… Mindig az az egyetlen szó keringett a fejemben, számtalanszor hallottam már az elmúlt két napban, de valahogy sosem vettem komolyan, mintha elfelejtettem volna a jelentését.

- Meghalt… - Paul arca olyan kifejezéstelen volt, ahogy kimondta. Néhány pillanatig fel sem fogtam, azt hittem a kocsira értem, vagy legalábbis azt akartam hinni. Hihetetlen bűntudatot éreztem. A fejem hasogatott, megszédültem, le kellett ülnöm.

- Mi?! Ez biztos? – Liam szavai összemosódtak a fülemben. Megpróbáltam Loura nézni, kíváncsi voltam a reakciójára, de nem ment. A fájdalom elviselhetetlen volt, hányingerem lett, magamtól… Leültem a kanapéra, nem vettem észre, de Lou mellém sétált. Leült a karfára, nem szólt semmit, csak leült.

- Egy autóbalesetet jelentettek be… - kezdte el mondani Paul. Egy árokba hajtott, szinte azonnal… Még mindig nem megy, még mindig lehetetlennek érzem, két nap után is.

Valaki kopogott a szobám ajtaján. Talán ki sem mozdultam innen mióta megtudtam. Mindenki próbált vigasztalni, de ezt ők nem érthetik, fel sem tudják fogni… Mondjuk Louis helyzetében sem szívesen lennék, Liam azt mondta egésznap csak a tévét bámulja és nem szól senkihez.

- Igen? – kiszóltam, de a hangom kicsit megcsuklott a végén.

- Louis vagyok – a hangja még mindig férfias volt – Bejöhetek? – gyorsan felültem az ágyamon. A hajamat kicsit lesimítottam és megtöröltem a szemem.

- Gyere – mondtam neki.

Belépett az ajtón, nem látszott rajta a fáradtság, tényleg. Miért mondtam neki, hogy jöjjön? Pedig, akkor irtó mérges voltam rá, úgy éreztem ő ölte meg… Csak utána jöttem rá, hogy valójában nem is ő volt. De akkor ki?

- Meg kell kérdeznem valamit – leült az ágyam szélére, én az ölembe húztam egy párnát – Kész vagy már a temetésre? – felsóhajtott. Be akartam olvasni neki, hogy pont te, aki miatt … Máris el akarod temetni, de nem ment, még mindig szerettem, ennek ellenére is, és úgy tudtam, hogy Hazza is szerette. Miért tettem volna ilyet a legjobb barátom szerelmével? Nem tudtam neki azonnal válaszolni, rendbe kellett hoznom a hangom.

- Öm… azt hiszem – lehunytam a szemem – Legyünk túl rajta gyorsan – bólintottam.

- Jó – halványan elmosolyodott – Mert a srácok is így gondolták. És tudod akkor talán kiküszöbölhetjük ezt a nagy felhajtást is a… dolog körül…

- Persze – én is próbáltam rá mosolyogni, de egyáltalán nem ment, egy kicsit sem. Amúgy sem, de rá meg főleg, nem tudtam, mit is érzek. Nem tudtam hogyan kéne viszonyulnom hozzá, nem tudtam semmit… Felállt és elindult az ajtó felé. Gyorsan utána szóltam.

- Várj! – hirtelen rám kapta a tekintetét, láttam rajta, hogy meglepődött.

- Szóval… - kezdtem halkan - a többiek ezt mondták nagyon ki vagy – megint mosolygott.

- Nekem azt mondták, hogy te is – azok a szemek… De valahányszor mikor ránéztem mindig Hazzat láttam.

- Sajnálom… - törtem meg a néhány pillanatos csendet és csak néztem őt. Bólintott egyet.

- Szóval akkor minél hamarabb? – kérdezte meg újra, mielőtt kilépett az ajtón.

- Ühüm… - dünnyögtem.

- Enned kéne! – hirtelen visszanézett – Gyere majd ki! – utasított és végleg kilépett a szobám ajtaján. Ennem kéne? Ez most komoly? Úgy is kihánynék minden egyes falatot, vagy legalábbis megpróbálnám… Mindennek ellenére úgy döntöttem, ilyen hosszú idő után mégis csak kitámolygok valahogy a szobámból. Olyan üresnek éreztem a házat, igaz, hogy szólt a tévé és volt meleg kaja az asztalon mégis úgy éreztem üres. Leültem kajálni, közben jött Liam, hogy elmondja Paul jön délután megbeszélni a temetéssel kapcsolatos dolgokat. Elmondta azt is, hogy kidobott minket a Modest, mikről le nem maradok. Az egyetlen egy jó hír két napja, amit hallok. Szóval azt Tweetelek ki, amit csak akarok. Ez így mind szép és jó, de most rohadtul nincs kedvem Tweetelni.

- A biztos forrású hírszerzők most már véglegesen megerősítették, hogy a holtest, amit találtak az ifjú One Direction göndör énekeséé Harry Stylesé. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy mekkora vitát fog ez kavarni a rajongók között, a „Biszex vagyok” kijelentése után, de az biztos… - Zayn arrébb kapcsolta a tévét.

- Inkább ne hallgasd! – dörmögte és hátba veregetett – Hidd el, nem tesz jót.

- Igaza van – helyeselt Liam is – És ha jót akarsz magadnak Twitterre se menj fel – beleszürcsölt a narancslevébe.

- Lou hol van? – kérdeztem és felálltam az asztaltól.

- A szobájában – vágták rá mindketten.

- Illetve a szobájukban – javította magát Zayn.

- De hát Hazza… meghalt – suttogtam magamnak, alig hallhatóan. Be tudtam ismerni. El tudtam fogadni, akkor el tudtam…

Díj! :D

Sziasztok manócskák! Ez most nem egy rész :(( De! Megkaptam életem első díját :D
Köszönöm szépen az első díjam Pakkör Pítör-nek !!!:D Tényleg, nagyon :D Sose kaptam még ilyet és nem is tudom igazán, hogy mi értelme van... na mindegy. A lényeg, hogy egy csöppet átírtam a szabályokat ;)

Szabályok: 

11 dolog rólam

11 válasz

11 kérdés

3 bloggernek tovább küldöm (itt írtam át, mert nem ismerek túl sok bloggert sajnos :S, de ha akarjátok és lesz kedvem hozzá, akkor elmondok magamról több dolgot...)

11 dolog rólam

- lány vagyok (ha esetleg valaki nem tudná :D) már, majdnem 15 éves

- nagyon szeretek még az íráson kívül kosarazni :3 <33 

- nagyon szeretem Daisyt (a kutyám) és a csapatomat <3

- majdnem kész vagyok az első könyvemmel és a második is nagyon szépen halad (egy kosárcsapatról fog szólni, amúgy érdekelne valakit? De ez titok, pszt!)

- szeretem a csokit és a nutellát

- nem szeretem, ha a barátnőim (mikor velem vannak vagy elmegyünk valahová) egyfolytában a telefonjukat nyomkodják, wifiznek (tehát, ha a fészbúkkon lógnak...)

- hiszek Istenben

- most fogom kezdeni a gimit :D

- szerintem a múlt év óta sokat változtam :))

- nem szoktam blogokat olvasni, csak ha nagyon unatkozok vagy ha egy barátnőm írja, és könyveket se nagyon csak Agatha Christiet

- az egyetlen könyv, ami nagyon megfogott az Jay Ashertől a Tizenhárom okom volt (aki teheti olvassa el, tényleg nagyon jó tanulságos) 

- nézem a Pretty Little Liarst és The Fosters

- huzamosabb ideig nem tudnék meglenni tumbli nélkül :D

- szeretem az 1D-t de nem vagyok fan, viszont egy ideig Beliber voltam, de már az sem vagyok...

- rajöttem valamire Larryvel kapcsolatban, de azt most itt nem mondom el, hosszú lenne...

11 válasz

1.ki a kedvenced a bandából? (1D)

  Nialler :3 a szöszi... de Loui se semmi ;)

2.Mit reagálnál ,ha Harry és Louis elötted megcsókolná egymást?

  Valószínű, hogy megbámulnám őket... xD

3.Mi ichlette (vagy hogy kell irni) a blogod?

 Ihlette... :D Egyik barátnőm mesélt nekem Larryről és mutatott egy videót (ott van oldalt az ihlette szó alatt) amin Niall és Lou ölelgetik egymást meg hülyülnek Haz meg teljesen ki van bukva, nagyjából ennyi :))

4.Mit csinálnál, ha a kedvenced (1D) egy koncerten megfogná a kezed és felrántana a szinpadra, és egész végig fogná a kezed?

  Nem tudom... Megpróbálnám neki elmagyarázni, hogy találkozzunk inkább a koncert után.

5.Kedvenc íród? (blog, könyv, (én esetemben) manga, akármi)?

  Agatha Christie, Jay Asher

6.Van kedvenc blogod, ha igen akkor melyik?

  Nem igazán van... 

7.Mit csinálnál ,ha Harry megcsókolna (nem érdekli hogy fiú vagy e vagy lány)?

   Visszacsókolnám :P Ki nem? 

8.Mijut eszedbe ha azt mondom: " they don't know about us" ?

  Hm... Ők nem tudnak rólunk...

9.Szeretnél majd egyszer piercing-et vagy tetkót?

  Nem.

10.Melyik 1D barátnővel találkoznál leg szívesebben?

   Nem nagyon ismerem az 1D barátnőket csak Elenort, de vele nem akarnék találkozni...

11.Olvastad-e már a blogom, ha nem akkor bele olvasnál?Ha igen ,mi a véleményed?

   Nem olvastam még, de ha lesz időm szívesen benézek :))

 

11 kérdés

1. Neked tetszik a blogom? 

2. Mit gondolsz rólam az írásaim meg az alapján, amit tudsz rólam?

3. Van tumblid?

4. Mit gondolsz Larryről? 

5. Kedvenc filmed?

6. A legjobb zene, amit mostanában hallottál?

7. Hobbid íráson kívül? 

8. Kedvenc évszakod, miért?

9. Ha bárki lehetnél egy napra, kit választanál?

10. Szerinted lehetne igaz az a story, amit a blogomban leírok? 

11. Olvastad már egyáltalán a blogom? xD

3.bloggernek tovább küldöm:

Kinky Stylinson

Krisztii Cservenák

Teddy *-*

21 - Bárcsak tudtam volna / 22 - Biszex vagyok...

Halihó manócskák! Hú mennyire hiányoztatok, mennyire hiányzott a blog és az írás :3 Nagyon! De most itt vagyok, ahogy ígértem :D Holnap, megint elmegyek, de nem hagylak itt titeket rész nélkül, hoztam nektek valamit ;) Remélem elég hosszú, elég jó és eléggé elgondolkodtató :)) Vagy ha nem, hát így jártam/jártatok. Mindenesetre a komikat várom ;) Jó olvasást!

Bevallom. Gondoltam rá, akartam is… Akartam hogy… Nem! Nem lehet! A francba is! Még mindig nem értem…

Reggel volt már mikor Zayn elkezdett szólongatni, hogy keljek fel, meglepően kipihentnek éreztem magam, ami nem is csoda, mert vagy 12 órát aludtam egy huzamban. Rám fért már… Felkeltem és kimentem megkérdezni mi a mai program.

- Buliba megyünk! – ordította Liam a fürdőből.

- Buli… - ismételte Lou is. Hát persze a buli, különleges alkalom Paul egyik ismerősének lesz szülinapi partyja és mi is hivatalosak vagyunk, hogy énekeljünk pár dalt. Paul biztosított róla, hogy fanatikus rajongók nem lesznek beengedve és, hogy biztonságban leszünk. A Modestet úgy kellett rádumálni… de végül sikerült neki. Lou és Haz együtt ültek az ágyon, úgy látszik tényleg nem bírják sokáig egymás nélkül…

- De csak délután lesz – kacsintott rám Zayn és elment mellettem, a konyha felé tartott, hogy megnézze nincs- e valami kaja. Én is éhes voltam már, de tudtam, hogyha szállodában vagyunk vagy kaját kell rendelnünk vagy lemenni enni a hallba. Odamentem Zaynhez és mondtam neki, hogy hívjuk a szoba szervizet. Beleegyezett. Amíg a kaját vártuk, még egyszer végig gondoltam a dolgokat. Volt egy tompa fájdalom a mellkasomban, de azon kívül semmit sem éreztem. Néztem őket, ahogy beszélgetnek, nem is tudom miről, de néha rám néztek. Lou mosolygott, Harry arca pedig olyan semmilyen volt… Rólam van szó? Tényleg? Aztán Louis megölelte és megpaskolta a vállát. Nem tudom mi van velem. Tényleg… Akármennyire is azt akarom, hogy elmúljon, hogy tegyek le róla még mindig azt érzem, hogy… Szóval féltékeny vagyok, igen az. Kész ennyi, bevallottam. Harry nagyon kedves, nagyon jó fej, nagyon aranyos és nagyon szexi is néha, de akkor is. Hahj fogalmam sincs, miért érzek így Lou iránt, egyszerűen nem értem… Közben a kaja megérkezett, egy kis virsli… Nyamm! Na jó… Most kezdjek el mesélni róla? Hogy mi a véleményem a virslikről? :D Azt azért el kell mondanom, hogy majdnem felfordult a gyomrom mikor megláttam egy 10 cm hosszú virslit Hazza szájában, valahogy mintha mást képzeltem volna helyette…

Kaja után még pihengettünk és Twittereztünk kicsit, aztán indult a készülődés. Megint a legjobb parfümömet használtam, fogalmam sincs miért, mert már úgy is tök mindegy az egész… Szeretnék legalább csak a barátja lenni. De hát már az vagyok! Akkor többet akarok? Azt hiszem… :S Mikor mindenki kész volt Paul átjött a szobánkba megbeszélni a részleteket. Csak a szokásos, hogy ne feltűnősködjünk (úgy éreztem, mintha tudna róluk, olyan hangsúllyal mondta…), hogy ne ijedjünk meg akkor sem, ha letámadnak, hamar érkezik a segítség, meg persze a legfontosabb, hogy ne kezdjünk ki az unoka húgával, mert ő is ott lesz a partyn. A csaj, akinek a szülinapja lesz egyébként 17 éves és oda van értünk, ideális barátnő lenne, de nem tudom mostanában valahogy nem is vágyok a lányokra… Jó buli volt, egy diszkó szerű helység tele csajokkal akik oda voltak értünk és minden szóra visítoztak, bár a „koncert” után Paul lecsitította őket, ezért néha egy kettő oda jött az asztalunkhoz autogramot, meg közös képet kérni. Ittunk pár koktélt, beszélgettünk, hülyültünk. Kibeszéltük a csajokat, de végül arra jutottunk, hogy itt nem éri meg felcsípni egyiket sem. Zayn és Liam azért, elmentek táncolni és később Lou is elment valamiért, így magunkra maradtunk Hazzaval.

- Jó a buli nem? – ivott egy kortyot a kék italából és ütemre mozgatta a fejét.

- Aha – bólintottam, nem akartam megkérdezni, még nem… De szerencsére ő hozta fel előbb.

- Lou mit mondott neked? – komolyan nézett rám, mindenképpen tudni akartam, azt hittem ők megbeszélték ezt. Bár még mindig összeszorult a szívem, ha a tegnapi napra gondoltam, válaszolnom kellett.

- Azt mondta szeretitek egymást – a szemébe néztem, egy pillanatig tétovázott, aztán halványan elmosolyodott.

- Ezt mondta?

- Ezt… - bólogattam és ittam még egy kortyot.

- Akkor még mindig nem tudsz semmit igaz? – mintha boldogan mosolygott volna… Igen. Azt hiszem egy boldog mosoly volt. Sosem fogom elfelejteni azt a mosoly…

- Mit kéne tudnom? – kíváncsivá tett, tudni akartam mi az, amit Lounak el kellett volna mondania, de nem tette.

- Semmi – mondta és a mosolya még szélesebbre húzódott.

- De mi? Mond már! – az asztalra tettem a kezem és előre dőltem kicsit.

- Semmi… - egy kicsit tétovázott, de végül a kezemre tette az övét. Most szórakozik velem? Vagy Louval? Vagy mi baja van? Emlékszem régebben, úgy egy hónapja, volt baja a gyógyszerekkel. Bekapott különböző tablettákat és ettől elszállt az agya, talán akkor jöttek össze Louval is… Azóta meg nincs semmi, tök normálisnak látszik, kb. a Modest óta… De most talán megint… Tényleg erre gondoltam? Hogy lehettem ekkora barom?! Még mindig nem hiszem el…

- Jól vagy? – elhúztam a kezem és próbáltam a szemébe nézni. Zöldek voltak, ugyanolyan zöldek, mint tegnap és tegnap előtt, meg az X-ben, de már nem azok… Már rég nem azok… Nyelt egy nagyot, a mosoly eltűnt az arcáról és egy pillanatig komoly lett.

- Persze – a pult felé nézett, ahol nem sokkal azelőtt még Louis állt, én is láttam.

- Őt keresed? – kérdeztem kurtán. Úgy éreztem nem kívánt személy vagyok és valószínű emiatt is viselkedtem vele, úgy ahogy… De ha tudtam volna mi fog történni… soha nem teszek ilyet. Soha! Az pedig, hogy megérdemelte-e már fel sem vetődik bennem. Hát persze, hogy nem…

ÓÓ valamit elfelejtettem mondani. Remélem szeretitek a nutellás palacsintát, mert én most azt eszek, meg írás közben is azt ettem :D :P Ja és azt is elfelejtettem, hogy ez egy dupla rész, tehát, 2. Értitek, ugye? Kettő. Betűvel is leírom XD Szóval itt van még egy rész :)) Remélem megleptelek titeket, ez is a szeretetem jele, figyelitek, a szeretetemé :D Na akkor jó olvasást ehhez is ;) És ha már úgy itt vagytok egy-két komit... 6 nap múlva jövök. Sok puszi - Palma.

- Nem – megrázta a fejét és megint rám nézett. Idegesnek tűnt, pedig tudhattam volna, legalább ebből… Nem szóltam semmit, én is elkezdtem Lout keresni a tömegben. Meg is találtam, egy félre eső kis bárszéken ült a táncparkett szélén. A táncolókat figyelte, de néha felénk pillantott.

- Niall! – kezdte Harry kedves mosollyal, felé kaptam a fejem – Táncolsz velem? – kérdezte és közben már megragadta a kezem, hogy a parkett felé ráncigáljon. Megálltam, földbegyökerezett a lábam. Értelmeznem kellett az információt.

- Mi?! – először ráförmedtem (a francba is!) , de olyan kedvesen nézett, hogy végül azt mondtam neki kérdezze meg Louistól és az ujjammal rámutattam. Pár pillanatig még nézett, a mosoly lassan konyult le az arcáról, aztán elengedte a kezem.

- Jó… - mondta és elindult Lou felé. (Wááhhh!!! Én hülye, bunkó! Még mindig nem megy…) Én visszaültem az asztalunkhoz és onnan figyeltem mi történik. Ahogy lassan oda sétál, Louis megöleli és a hajába puszil. Bárcsak velem tenné ezt… Még akkor is ezt gondoltam… Még akkor is! Pontosan, azért mert fogalmam sem volt semmiről, mert nem mondott semmit. Ő is hibás! Nem… ő soha nem lesz az. Mindig az én lelkemen fog száradni minden. De miért érzem ezt? Ó valaki mondja meg miért! Kérem…

A buli után mindannyian hulla fáradtak voltunk, emlékszem még meg is jegyeztem magamnak, hogy Haznak milyen karikásak a szemei. Biztos a gyógyszerek miatt, akkor ezt gondoltam… Gondolni könnyű, Niall! Az a legkönnyebb dolog a világon, gondolni valakire… De a fájdalom sosem múlik el, még akkor sem, ha van mi kárpótolja. Manchesterből tovább indulva egyetlen egy dolog kavargott a fejemben, Larry… Larry. Milyen érdekes szó, milyen érdekes ezek után kimondani… De valóban csak erre az egyre tudtam gondolni, mindig a szemem előtt lebegett, ahogy megölelik egymást és szerettem volna, ha én vagyok ott Harry helyett. Féltékeny voltam…

Ha Manchesterre a lavina elindítójaként emlékszek, akkor nem is tudom, hogy Liverpoolra hogy kéne. Akkor Liverpool a katasztrófa volt. A katasztrófa, ami úgy csapott bele mindannyiónkba, mint a ménkű. Az a néhány nap, amit ott töltöttünk… Az a másik néhány nap, ami életem hátra lévő részében kísérteni fog és nem tehetek ellenne semmit sem. Mikor megérkeztünk a szálloda elé, semmi különöset nem vettem észre, mindenki nyugodtan pakolta a csomagjait. Vagy csak jobban kellett volna figyelnem. Bocsánatot kérni Harrytől, de miért? Nem tudtam bocsánatot kérni, mert… Mert fogalmam sem volt róla… és mert nem tudtam ellent mondani az érzéseimnek. Szóval a buszról leszálltuk és elindult a szoba keresés, aztán a berendezkedés. Szerintem akkor már tudta, biztosan tudta… De az, hogy vajon Lou is tudta-e… Nem tudom, erről nem beszélt. Paul szólt, hogy lesz egy gyors interjú aztán fotózás. El is kezdtünk készülődni. Pedig nem látszott rajta semmi idegesség. Nem volt ideges? Nem félt? Louis azt mondta nagyon…

Elindultunk az interjúra senki sem sejtett semmit én sem. Azt gondoltuk, hogy rutin beszélgetés lesz, ahogy szokott, hogy kérdeznek egy csomó hülyeséget mi pedig válaszolgatunk. De Haz szólt, a műsorvezetőnek, hogy mondani akar valamit. Elvette a mikrofont, emlékszem mennyire néztem őt, hogy egy pillanatra még Loura nézett, aki biztatóan bólintott (akkor mégis csak tudta), aztán a szájához emelte és csak úgy lazán, mint aki körülbelül annyit mond, hogy a nevem Harry Styles és jelentkeznék az X-factorba, azt mondta:

- Én biszex vagyok – önelégült mosoly terült szét az arcán.

- A pi**ába!– Zayn kapcsolt először, egy olyan Zayn-es megszólalással.

- A francba! – ennyit tudtam kinyögni, azok után, hogy én már tudtam mindenről, mert a többiek akkor még a Louisszos sztorit nem tudták. Ha az kiderül… Loura néztem. Az arca érzelemmentes volt, nem tudom mit érezhetett… Szerettem volna nem hallani ezt, szerettem volna visszatekerni az időt és megállítani, szerettem volna titokban tartani a kapcsolatukat, mert most már valószínű napokon belül az is ki fog derülni, elég egy kép… Igen, pontosan elég egy kép. Most, hogy vissza nézem a képeket tényleg igaz… Eddig nem hittem benne, de igaz. Néhány pillanatig csend volt a stúdióban, azt hiszem mindenki ledöbbent, aztán elkezdtek a fényképező gépek kattogni. Haz pedig boldogan adta vissza a mikrofont a műsorvezetőnek, aki minderre csak annyit tudott mondani:

- Rendben Harry, azt hiszem megértettük – próbálta kivágni magát/minket, mindenkit a helyzetből.

Az interjú után Paul egyfolytában telefonált, a Modest hívta, fel akarták bontani a szerződést. Nekünk fogalmunk sem volt mit tehetnénk, először is tisztázni kellett a helyzetet. Zayn és Liam akiknek fogalmuk sem volt semmiről egyfolytában csak káromkodtak. Illetve Liam próbálta megtudni Harrytől, hogy mégis mi van, meg hogy most már nyugodtan elmondhatja, de nem mondott semmit. Csak én gondoltam úgy, hogy Lou mindent tudhat, de féltem, féltem megkérdezni tőle. Én hülye barom! Aztán olyan zavaros lett minden, hogy már nem is tudtuk mi van.

- Többet biztos nem adok interjút! – sajnos, ha ideges vagyok hajlamos vagyok magamban beszélni, ezt Louis is észre vette és közelebb jött. Mosolygott. Teljesen nyugodt volt, de ha tudta volna? Mi lett volna, ha tudta volna? Mindig is csodáltam emiatt, hogy még az ilyen szorult helyzetekben is teljesen nyugodt tud maradni. Mellém sétált és megkérdezte.

- Haragszol? – olyan aranyos volt, hogy önkénytelenül is el kellett mosolyodnom. De miért? Miért Lou? Miért jöttél oda?! Utólag ezt gondolom, akkor persze majd kiugrottam a bőrömből, a szívem a torkomban kalapált és meg sem tudtam szólalni. Annyit sikerült csak kinyögnöm, hogy: - Én?

Bólintott.

- Nem, de most mi baja van? – nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg és már biccentettem is volna Harry felé, de eltűnt. Azt hittem csak kiment a mosdóba vagy valami, de Louis azonnal kapcsolt. Az arca összerándult és elkezdte keresni a szemével a teremben, de nem láthatta sehol, mert csak mi voltunk ott. Mi négyen és Paul, aki éppen akkor rakta le a telefont.

- Srácok láttátok Harryt?

- Az előbb még itt volt, azt mondta kimegy a mosdóba – mondta Liam és értetlenül nézett rám és Loura. Louis futva indult a vécék felé, az összeset átkutattuk és telefonon is próbáltuk felhívni, de kinyomta. Paulnak is szóltunk, már mindenki őt kereste. Elvitte Paul kocsiját, elkérte a kulcsokat a portán, és elvitte, csak úgy elhajtott vele. Bárcsak megállíthattam volna…

Két órával később már a szállodában ültünk. Zayn és Liam még mindig nem értettek semmit, de nem is kellett, mert akkor már mindegy volt... Lou egész délután ideges volt, a közelébe sem mertem menni, féltem… Én pedig… én pedig a hülye fejemmel azt akartam, hogy… Sajnálom, de így volt, tudjátok, hogy gondolom… Nem ezt akartam, csak annyit, hogy zárják börtönbe vagy valami… Hogy lehettem ekkora szívtelen gyökér??! Hogyan? Pedig tudtam, hogy szeret, barátilag, és már annak is elégnek kellett volna lennie, ahhoz, hogy más legyek. De én ilyen voltam, ilyen szívtelen gyökér… Nem szerettem, ha piszkálja a hajam, mert furán éreztem magam tőle, nem szerettem, ha simogatja a hátam, mert furán éreztem magam tőle… Pedig neki csak ennyire lett volna szüksége… Csak arra, hogy szerethessen, de ezt sem kapta meg tőlem, semmit sem kapott meg tőlem…

Még most is, ha arra a pillanatra gondolok, mikor látom Pault bejönni azon az ajtón, látom, mert rá van írva az arcára és tudom, hogy mi következik. Mindannyian egyszerre állunk fel. Minden elhalkul, figyelem, ahogy tátog és egy hatalmas szúrást érzek a szívemben, mintha egy tört szúrnának bele és elfordítanák. Rosszabb érzés, mint amikor csókolózni láttam őket, sokkal rosszabb…Érzem, hogy könnybe lábad a szemem és a könnyeim lassan végig folynak az arcomon…

20 - Én és Haz...

Sziasztok manócskák! Rossz hírt kell közölnöm :/ Ez az utolsó bejegyzés... két hétig :D Beszartatok mi? Sajnos vagy nem sajnos de két hétre el kell utaznom és nem tudok részt hozni :S Tudom, hogy pótolhatatlan vagyok és, hogy nagyon hiányozni fogok :P (muhaha) De ez van. Próbáltam kicsit hosszabbra írni ezt a részt, nem tudom mennyire sikerült. Illetve azt sem tudom, hogyha haza jövök lesz- e időm részt írni, mert utána megint el kell mennem :/ Mindenesetre mindent megpróbálok megtenni, azért hogy minél hamarabb olvashassátok az új fejezetet. Nem foglak cserben hagyni, mert én is megszerettem ezt a blogot, meg titeket is. Jó olvasást! Sok puszi - Palma.

Néztem  a zöld szemeit, néztem, ahogy távolodik tőlem, aztán megláttam, ahogy Lou felé sétál… Csak bámultam őket.

- Niall! – Liam kapott el hátulról – Gyere! Menjünk le! – a színpad előtti kis térre célzott, néha leszoktunk menni a rajongókhoz, kiosztunk pár autogramot, ilyesmi. Elindultunk, közben még mindig őket néztem. Mindketten engem figyeltek, találkozott a tekintetünk. Egy kicsit tudok szájról olvasni, főleg Louiséról, idő közben megtanultam.

- Miért?... Ne játssz vele! – idegesen mondta Hazzanak.

- Nyugodj meg Boobear! Nem … bántani – Harry nyugodt volt és mosolygott is.

- Nem is téged …

El kellett kapnom a fejem egy rajongó benyúlt a korláton és elkapta a kezem, de a biztonságiak még időben elkapták. A csarnok tele volt, de már megszoktam, hogy ennyi az őrült, fanatikus… Érdekelt volna a beszélgetés további része. Tudni akartam… Egyszerűen nem tudtam mire vélni a dolgot, ha már egyszer úgy is együtt vannak mi a fenének kell engem piszkálni? Pedig Haz mostanában olyan jó fej volt… Lou meg na… Hát ő tökéletes volt mindig is és most is próbált megvédeni.

A koncert után zuhanyzás, ezt én most én kihagytam a múltkori után… Még mindig emlékeztem rá, hogy milyen Louis meztelenül… Teljesen elvörösödtem, ha rá gondoltam… És megint, ott mászkált egy szál törölközőbe, aztán mikor öltözött csak úgy ledobta… Ne tedd ezt, kérlek! A koncertnek egyébként feltűnően hamar 6-kor vége lett. Világos volt még és megbeszéltük, hogy megeszünk valahol egy pizzát, én sonkás, kukoricásat kértem. Nyamm :D Szeretem a pizzát, főleg, ha az étteremben nem kell Louis mellett ülnöm, nem szeretek mellette enni. Olyan furcsa… Bent ültem legbelül ő pedig szélen, így biztonságban éreztem magam. De mitől is félek? Ohh, ne már megint! Nem akarom ezt, nem akarom megint ezt, neki már van barátja. De olyan aranyos, amikor Harryvel szemben eszik, hogy oooo… L Haz meg csak engem nézett, mosolyogva, tudom hogy ez nála csak olyan, „szeretlek és a barátom vagy” mosoly, de akkor is… Most választanom kéne? A rajongókat szerencsére sikerült távol tartani, amíg ettünk, de aztán kezdtek megjelenni és el kellett hagynunk a helyet.

A kajálás után még mindig csak 7 óra volt, a fiúk bulizni akartak, nem tudom, nekem valahogy nem volt kedvem… Pihenni akartam vagy valami. Visszamentünk a hotelba, mindenki készülődött, én leültem Liamék ágyára Twitterezni. Nem is figyeltem nagyon, csak kényelembe helyeztem magam és nézegettem a Tweeteket. Jó volt a pizza, Nialler gyorsan befaltál mindent :P Ezt Zayn írta, nem tudtam, hogy mikor mert nem láttam telefont a kezében, sem az úton, sem sehol, talán a Modest műve…

- Niall! – Lou leült mellém, egészen közel. Megijedtem, elvörösödtem. Miért van ez mindig, ha vele beszélek? A combomra tette a kezét, Lou ne!

- Beszélhetnénk? – a hangja halk volt, rekedtes. Bólintottam.

- Nézd én csak meg akartam ezt köszönni neked… - kezdte. Meg kellett hallgatnom, úgy éreztem muszáj, akkor muszáj volt… Nyeltem egy nagyot és próbáltam nem a combomon pihenő bal kezére koncentrálni, hanem inkább arra, amit mond. Ő nézett engem, de én nem mertem a szemébe nézni, aztán végül mikor mégis sikerült elbódítottak szürkéskék szemei. Csak néztem őket, addig amíg lehetett, addig amíg tudtam… Felsóhajtott. Éreztem, hogy neki is nehéz ezt kimondani, így valakinek, mint például nekem, még akkor is, ha közelebb állunk egymáshoz, mint másokkal. Néha nehéz elfogadni a másságot… Beleharapott az alsó ajkába, és amit utána mondott az teljesen szíven ütött, görcsbe rándult az összes izmom, éreztem, hogy lüktet a vér a fülemben. Legszívesebben kirohantam volna abból a szobából, de nem tehettem…

- Én és Hazza szeretjük egymást – mondta ki végül. Az ő szájából hallani ezt… teljesen más volt. Úgy fájt… A fülemben csengett: Én és Hazza… Nem csak Haz, nem csak ő, hanem mindketten, és az a három szó, úgy tudott fájni. Az a kis kedv, ami már eleve előtte sem volt, de még az a kicsi is úgy elment… Nem akartam bulizni… Összeakartam esni, meg akartam halni, elakartam bújni vagy legalább megütni valakit, de nem lehetett és ez az érzés teljesen beterített.

- Szóval kösz, még egyszer… - elmosolyodott és magához ölelt, megveregette a hátam. Nem tudom, hogy van ez, de talán múlt héten még többet vártam ezektől az ölelésektől, még volt egy kis remény, hogy talán ő is úgy ölel… úgy, ahogy én szeretem őt, de nem ez rohadtul nincs így! A vállába fújtam a levegőt, igaz, hogy ez az ölelés nem tartott tovább két másodpercnél sem, mégis úgy éreztem, hogy ez az utolsó ölelés, amit Loutól kapok és, amit én adok neki. Akkor még nem sejtettem semmit, nem tudtam mennyire megváltozik majd minden. El sem tudtam képzelni… Aztán csak néztem őt, ahogy feláll, néztem, ahogy tátog, de nem értettem mit mond.

- Akkor jössz vagy nem? – kérdezte újra. Megráztam a fejem, próbáltam mosolyogni, legalább csak egy kicsit, de nem ment.

- Nem hinném… - nyögtem ki végül – Azt hiszem maradok és lepihenek kicsit – az arcom elváltozott, ahogy próbáltam mosolyogni, de amit mutattam egyáltalán nem mosolynak látszott, sokkal inkább hasonlítottam valakire, aki rosszul érzi magát.

- Akarod, hogy maradjon veled valaki? – ezt nem hiszem el… Ő olyan segítő kész, olyan… A francba! És pont Harryvel!!!

- Nem – válaszoltam határozottan – Nyugodtan menjetek! – próbáltam biztatóan bólogatni, de úgy tűnt nem vagyok elég meggyőző. Egy darabig még bámult rám, végül úgy döntött békén hagy. Alig vártam, hogy kilépjenek az ajtón, alig vártam, hogy egyedül maradhassak. Aztán mikor elmentek csak bementem a szobánkba és arccal a párnába nyomtam a fejem. A könnyeim folytak, ordítani akartam, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Talán Tweetelnem kéne valamit, talán az segítene, de egyszerűen felállni sem tudtam arról az ágyról. Csak sírtam és sírtam, úgy éreztem, több órán át, míg végül el nem nyomott az álom…

19 - Manchester...

Halihó manócskák! Bocsika, de a hibákat már nincs időm javítani :S Viszont linkelek nektek valamit :P http://nialling911.tumblr.com/post/41710628887/niall-and-harry-whispering Jó olvasást!

Manchester különleges hely volt, a hely, amire mindig emlékezni fogok… Mert tulajdonképpen ez indított el mindent. Igen, ott indult az egész. Megváltozott minden. Megváltoztam, megváltoztatott…

- Srácok, akkor délben ebéd, utána interjú – ment ki Paul a szobánkból, miután megbeszéltük a programot. Tulajdonképpen nem is egy szoba, hanem egy egész lakosztály állt a rendelkezésünkre. Két fürdővel, egy nagy és egy kicsi szobával. Sőt még konyha is volt, meg bárpult.

- Ki hol akar aludni? – Liam ledobta magát az egyik francia ágyra.

- Alszok, most én veled – Lou leült mellé. Mi?! Nem Harryvel alszik? A francba! Ennek biztosan én vagyok az oka :/ Nem akartam, hogy összevesszenek. Haz gyorsan kapcsolt, nem akarta elveszíteni a barátját.

- Akkor, majd alszok én azon az ágyon – az egyik sarokba mutatott egy egyszemélyes ágyra. A kilátás egyébként gyönyörű volt, földig erő üvegablak…

- Mi meg alszunk bent – Zayn kinyitotta a kisszoba ajtaját, mert a többi ágy végül is a nappaliban volt. Tényleg tök jó volt minden, csak valahogy nem ehhez szoktam hozzá, elkapott egy érzés, hogy én vagyok a hibás… Bementünk és lepakoltunk a szobában, rá is kérdeztem Zaynnél, hogy „Hé, szerinted mi baja Lounak és Haznak.” Mire ő:

- Semmi, csak megunták egymást – megrántotta a vállát. Ja persze megunták… Ő nem tud semmit, tudom, hogy én vagyok az oka. Beszélnem kéne Hazzaval. Nem szeretem kiszedni a bőröndből a cuccaimat, ezért csak ledobtam az ágyra. Francia ágy volt. Nem szeretek, így Zaynnel aludni, mert össze vissza kapálózik, nem tudom Liam, hogy bírja ki… 11 óra volt, még volt egy óránk ebédig, eldöntöttem, hogy addig beszélek Hazzal. Kimentem a nappaliba, Liam feküdt az ágyon és a plafonon számolgatta a pontokat. Lou Twitterezett, Haz meg a konyhát nézegette. Ez pont jó alkalom, oda megyek és beszélek vele, remélhetőleg a többiek nem is fognak hallani.

- Khm… Haz – elé léptem, éppen a hűtőt nyitotta ki. Meglepődött – Csak, szóval… - a fejem vakartam, nem tudtam hogyan kérdezzem meg. Ő meg csak nézett rám a zöld szemeivel.

- Szóval te meg Louis most… - kezdtem halkan, de nem tudtam befejezni.

- Ne hozd fel ezt a témát! – az arca elkomorult, dühös lett rám, közelebb lépett és úgy próbálta mondani – Ne…

- Hé, félreértesz – mondtam kurtán – Ugye nem haragszik rád? – kérdeztem bocsánatkérően. A szemei nagyra nyíltak, úgy bámult rám. Azt hiszem nagyon meglepődött valamin.

- Nem – csak ennyit mondott egészen halkan – De kérlek tartsuk ezt titokban! – a hangja ellágyult.

- Persze – mondtam mosolyogva. Legalább legyenek boldogok… Csak azt nem értem, hogy Haznak miért kell ilyen lekezelően bánnia velem, mintha féltené Lout. De tőlem?! Nincs értelme, úgy sem akarna engem, ő csak Harryt akarja… A szexi, jó képű, néha viccesen gyerekes Harryt, aki sokkal jobb nálam.

Az interjú… Nem tudom, hogy jól cselekedtem-e, remélem. Azt tettem, amire kértek, tőlem bizony soha nem tud meg senki semmit…

- Niall! – a műsorvezető hozzám fordult, hogy nekem tegyen fel kérdést – Észrevettük, hogy mostanában feltűnően sok időt töltesz Louisszal. Ennek mi az oka? Úgy tudtuk, hogy ők Harryvel legjobb barátok – Hazra nézett. Az melített nyelt egy nagyot és kérlelően nézett rám. Ki kellett vágnom magam a helyzetből.

- Ugyan, a kettőnek semmi köze egymáshoz – elmosolyodtam – Szeretem a bandát és mindenkivel próbálok sok időt tölteni, az utóbbi időben ez Louval jött össze legjobban, de ez nem azt jelenti, hogy megromlott a barátságuk Hazzaval – vigyorogva néztem a srácokra, akik megint egymás mellett ültek. Ez az! Most profi voltam vagy profi voltam? Még Lou sem tudta volna jobban csinálni :D Büszke vagyok magamra, tényleg. Haz egy köszönő pillantást vetett rám. Louis meg csak mosolygott, ahogy szokott. De milyen jó vagyok már!! Nem? :D Biztos vicces voltam, mert kb. úgy ülhettem a székemben, mint a kisgólya, aki most tanult meg repülni és ennek most rohadtul örül :D

Az esti koncert is nagyon jó volt, azt hiszem büszkén mondhatom, hogy életem legjobb koncertje. Tényleg. Király volt! A Modest végre észhez tért (de lehet, hogy csak az interjú miatt, ha igen akkor nem is tudom talán örök hála a műsorvezetőnek) már nem kell sülve főve együtt lennünk Louisszal (vagy nem is kéne annyira köszönnöm neki… akkor legalább volt ürügyem. És most? Most nincs, semmi. Hozzá se merek szólni…) De ennek ellenére a koncert nagyon jó volt. Zaynnel elkezdtünk Gangnam stylet táncolni, mindenki visítozott, röhögött, aztán a többiek is bekapcsolódtak, hatalmas volt, nagyon jól éreztem magam, Aztán Harry a One Thingnél a fülembe suttogott, egészen közel jött.

- Köszönöm, szeretlek… - közel húztam magamhoz, hogy halljam mit mond. Úgy gondoltam, hogy biztos az interjúra érti és, hogy barátilag szeret…