Éssss (dobpergés) az utolsó! Nem mondok semmit, majd a végén... Élvezzétek ki!
A párnám tényleg könnyes
volt, vizes és olyan gyengének éreztem magam, mint előtte még soha. Sírni
akartam. Az arcomhoz nyúltam, nedves volt. A tarkómról és a hátamról folyt a
víz. Mély levegőt vettem, egyszerűen nem tudtam elhinni, és nem tudtam dönteni
sem. A hajamba túrtam, majd felálltam az ágyról. Megtöröltem az arcom. A
szobában volt egy tükör és onnan nyílt egy fürdőszoba is. Megnéztem magam. Az
arcom sápadt, a szemeim karikásak, mintha két napja nem aludtam volna. A hajam
úgy állt, mint egy rosszul intézett szénaboglya, vagy még úgy sem… A
mosdókagylóhoz léptem, hogy megmossam az arcom, közben próbáltam minél mélyebb
levegőt venni. Nem hittem el. Nem is akartam… Nyeltem egy nagyot. Talán le is
kéne zuhanyoznom, gondoltam. Ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe.
Először hideg vizet akartam, tudtam, hogy rossz lesz, de úgy éreztem ezt most
muszáj. Megnyitottam a csapot, hagytam, hogy a hajamra is ráfolyjon. Először
kirázott a hideg, aztán kezdett megnyugtatni. Szépen lassan melegre állítottam,
már forró volt. Jó tíz percig állhattam alatta, aztán erőt vettem magamon és
sikerült kilépnem a zuhany fülkéből. Megtörölköztem és visszamentem a szobába,
hogy felöltözzek. Aztán visszaültem az ágyra és egy nagyot sóhajtottam. Ezt én
nem hiszem el… Visszadőltem az ágyra, újra a hajamba túrtam és behunytam a
szemem. Mély levegőt vettem. Nem tudtam eldönteni, hogy most örülnöm kéne-e.
Akkor most most van? Ez csak… Ááá… Vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam.
Kinyitottam a szemem, felültem és az ablakhoz sétáltam. Tényleg Manchester
volt, megint. Végig simítottam az arcom és a plafonra néztem. Még akkor sem
értettem miért… Miért? Kifújtam a levegőt és eszembe jutott valami. Átsétáltam
a nappaliba. Úgy volt, ahogy hagyták. A cuccok szanaszét dobálva, egy-két póló
Harryék ágyán, azt hiszem azokból válogattak, hogy mit vegyenek fel. Leültem
Hazza ágyának a szélére. Biztos vagyok benne? Meg akarom tenni? Felsóhajtottam.
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Muszáj. Erőt vettem magamon és kutatni
kezdtem a bőröndjében. Kíváncsi voltam mit találok. Mit akartam találni? A
kezeim kutattak valami után… Találtak ruhákat, övet, tusfürdőt, csokit,
leveleket a rajongóktól és találtak egy… Nagy nehezen sikerült kihúznom a
táskából. Fekete volt a borítása, az ölembe vettem. Az alsó ajkamba haraptam és
egy darabig csak néztem, bámultam rá. Mit akarok? Ki akarom nyitni. Tudnom
kell.
Óvatosan kinyitottam a
könyvecskét. Az elején, az első lapnál.
Kedves naplóm!
Nyeltem egyet. A kezem
remegett. Tovább lapoztam, képek is voltak vele, többnyire Louval és velünk, a
bandával. Beragasztott egy közös képet velem is… Aztán találtam egy érdekes
részt…
A mai, azt hiszem elmondhatom, hogy életem egyik legjobb napja volt… Louval
elmentünk sétálni a tengerpartra. Rajongók nélkül. És… el sem hittem, ami
történt. Sétáltunk a parton, a homokban és egyszer csak úgy megfogta a kezem.
- Haz el kell mondanom valamit… - kezdte. Nem bírtam ki azonnal el kezdtem
mosolyogni.
- Nekem is! – közbe vágtam – De előbb te – rámosolyogtam. Megfogta a másik
kezemet is:
- Szeretlek!
Összecsaptam a könyvet.
Mélyeket lélegeztem. Hát mégis igaz? Ökölbe szorítottam a kezem és megpróbáltam
újra kinyitni.
Csókolóztunk. Szeretem.
Megint összecsaptam. Én
nem tudom ezt elolvasni. Visszaraktam a táskájába. Rápakoltam néhány ruhát,
megpróbáltam úgy megoldani a dolgot, hogy lehetőleg ne vegyen észre semmit. Aztán
felálltam és újra a hajamba túrtam, a kicsi konyhára néztem. Talán ennem kéne
valamit, attól mindig rendbe jövök… Kinyitottam a hűtőt, szinte üres volt,
egyetlen egy doboz kóla volt csak benne. Kivettem és felbontottam. Ittam egy
kortyot. Szükségem volt egy kis cukorra jobban lettem tőle. Vissza sétáltam a
nappali felé, furcsán éreztem magam. Olyan üres voltam, de mégis ezer meg ezer
gondolat cikázott a fejemben. Miért? Egyfolytában csak ezt kérdeztem magamtól.
Visszamentem a szobánkba, becsuktam magam mögött az ajtót és leültem a földre.
Milyen jó lenne most elszívni egy cigit, talán segítene. De miben? Milyen
segítségre van szükségem?
Újra és újra a falba vertem a fejem. Hogy
lehetek ekkora marha? Ezt nem hiszem el. Hátra hajtottam a fejem és
felnevettem:
- Hogy lehetek ekkora hülye?
Igen már csak nevetni tudtam magamon,
kiröhögtem magam. De hát végső soron tényleg az volt nem? Vicces? A hajamba
túrtam és dúdolgatni kezdtem magamnak a dalt, azt a dalt, amit Ő írt nekem. Még
a szövegére is emlékeztem. Felálltam és megkerestem a gitáromat. Először csak a
dallamot játszottam, emlékeztem rá, ott volt a fejemben. Egyre jobban ment és
tényleg jó volt… Tetszett. Csak a szövegét kéne átírni egy kicsit. Elővettem
egy papírt és dúdolgatni kezdtem, aztán írtam is hozzá. Nem hiába, hogy a
gitározás mindig megnyugtat… Tulajdonképpen észre sem vettem mennyire eltelt
már ez idő… Hajnali kettő volt… De mégsem voltam álmos. Vártam, hogy haza jöjjenek.
Tudni akartam mi is történt, velem, velük. Éppen pihentem dal írás közben,
amikor ajtó nyitást hallottam.
- Fáradt
vagyok és álmos! – Liam hangját hallottam meg először.
- Holnap egészen
délig csak alszok! – Zayn is megszólalt.
-De végül
is jó buli volt nem? – Louis. Ledobtam a gitárt és felálltam. Kinyitottam
az ajtót és megláttam őket, ott álltak. Elég megviselten néztek ki. Rémültem
néztem rájuk, mert Hazzat sehol sem láttam. Nem is köszöntem, egyből csak
kérdezősködtem ők megvalószínű nem értették mi bajom.
- Hol van Haz? – Zayn csak az ajtóra mutatott.
Elindultam az ajtó felé, sietősen nagy léptekkel és akkor megláttam. A haja
kócos és egy kis alkohol és cigi szag is áradt belőle, de nem érdekelt. A
nyakába ugrottam és tényleg csak egy nagyon picin múlott, hogy el ne sírjam
magam.
- Szeretlek! – mondtam neki és megpusziltam az
arcát.
- Minden rendben? – felnevetett – Jól vagy? –
ettől csak mégjobban megszorítottam – Én is szeretlek! – mondta és végig
simított a hátamon.
Hát... nem tudom mit mondjak. Ti mit mondanátok? Nagyon szerettem ezt a blogot, titeket is, mindenkit, még azt is, aki soha nem komizott, csak hagyott egy két pipát néha, vagy szimplán csak végig olvasta a sztorit. <3 De most, mindenkit kérek, aki végig olvasta, még azt is, aki esetleg két év múlva olvassa majd el, szóval, hogy, aki végig olvasta, hagyjon nekem ehhez az utolsó részhez egy kommentet, hogy tudjam, hogy megérte írni, hogy voltak, akik elolvasták. Sokat jelentene, szóval tényleg, kérek mindenkit! :)) Írjátok le benne a véleményeteket a sztoriról, hogy tetszett-e vagy nem vagy szimplán csak annyit, hogy 'olvastam' nekem az is sokat jelent. Szóval remélem, hogy mondjuk két év múlva ennél az utolsó résznél rengeteg komment gyűlik majd össze :3 Örülnék neki... De még azért ne felejtsetek el, mert már vannak új ötleteim, amiket meg szeretnék valósítani, szóval hallotok még rólam ;) - szeretettel ölel és puszil mindenkit Palma.
