31 - Manchester again (The end)

Éssss (dobpergés) az utolsó! Nem mondok semmit, majd a végén... Élvezzétek ki!

A párnám tényleg könnyes volt, vizes és olyan gyengének éreztem magam, mint előtte még soha. Sírni akartam. Az arcomhoz nyúltam, nedves volt. A tarkómról és a hátamról folyt a víz. Mély levegőt vettem, egyszerűen nem tudtam elhinni, és nem tudtam dönteni sem. A hajamba túrtam, majd felálltam az ágyról. Megtöröltem az arcom. A szobában volt egy tükör és onnan nyílt egy fürdőszoba is. Megnéztem magam. Az arcom sápadt, a szemeim karikásak, mintha két napja nem aludtam volna. A hajam úgy állt, mint egy rosszul intézett szénaboglya, vagy még úgy sem… A mosdókagylóhoz léptem, hogy megmossam az arcom, közben próbáltam minél mélyebb levegőt venni. Nem hittem el. Nem is akartam… Nyeltem egy nagyot. Talán le is kéne zuhanyoznom, gondoltam. Ledobtam a ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe. Először hideg vizet akartam, tudtam, hogy rossz lesz, de úgy éreztem ezt most muszáj. Megnyitottam a csapot, hagytam, hogy a hajamra is ráfolyjon. Először kirázott a hideg, aztán kezdett megnyugtatni. Szépen lassan melegre állítottam, már forró volt. Jó tíz percig állhattam alatta, aztán erőt vettem magamon és sikerült kilépnem a zuhany fülkéből. Megtörölköztem és visszamentem a szobába, hogy felöltözzek. Aztán visszaültem az ágyra és egy nagyot sóhajtottam. Ezt én nem hiszem el… Visszadőltem az ágyra, újra a hajamba túrtam és behunytam a szemem. Mély levegőt vettem. Nem tudtam eldönteni, hogy most örülnöm kéne-e. Akkor most most van? Ez csak… Ááá… Vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam. Kinyitottam a szemem, felültem és az ablakhoz sétáltam. Tényleg Manchester volt, megint. Végig simítottam az arcom és a plafonra néztem. Még akkor sem értettem miért… Miért? Kifújtam a levegőt és eszembe jutott valami. Átsétáltam a nappaliba. Úgy volt, ahogy hagyták. A cuccok szanaszét dobálva, egy-két póló Harryék ágyán, azt hiszem azokból válogattak, hogy mit vegyenek fel. Leültem Hazza ágyának a szélére. Biztos vagyok benne? Meg akarom tenni? Felsóhajtottam. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Muszáj. Erőt vettem magamon és kutatni kezdtem a bőröndjében. Kíváncsi voltam mit találok. Mit akartam találni? A kezeim kutattak valami után… Találtak ruhákat, övet, tusfürdőt, csokit, leveleket a rajongóktól és találtak egy… Nagy nehezen sikerült kihúznom a táskából. Fekete volt a borítása, az ölembe vettem. Az alsó ajkamba haraptam és egy darabig csak néztem, bámultam rá. Mit akarok? Ki akarom nyitni. Tudnom kell.

Óvatosan kinyitottam a könyvecskét. Az elején, az első lapnál.

Kedves naplóm!

Nyeltem egyet. A kezem remegett. Tovább lapoztam, képek is voltak vele, többnyire Louval és velünk, a bandával. Beragasztott egy közös képet velem is… Aztán találtam egy érdekes részt…

A mai, azt hiszem elmondhatom, hogy életem egyik legjobb napja volt… Louval elmentünk sétálni a tengerpartra. Rajongók nélkül. És… el sem hittem, ami történt. Sétáltunk a parton, a homokban és egyszer csak úgy megfogta a kezem.

- Haz el kell mondanom valamit… - kezdte. Nem bírtam ki azonnal el kezdtem mosolyogni.

- Nekem is! – közbe vágtam – De előbb te – rámosolyogtam. Megfogta a másik kezemet is:

- Szeretlek!

Összecsaptam a könyvet. Mélyeket lélegeztem. Hát mégis igaz? Ökölbe szorítottam a kezem és megpróbáltam újra kinyitni.

Csókolóztunk. Szeretem.

Megint összecsaptam. Én nem tudom ezt elolvasni. Visszaraktam a táskájába. Rápakoltam néhány ruhát, megpróbáltam úgy megoldani a dolgot, hogy lehetőleg ne vegyen észre semmit. Aztán felálltam és újra a hajamba túrtam, a kicsi konyhára néztem. Talán ennem kéne valamit, attól mindig rendbe jövök… Kinyitottam a hűtőt, szinte üres volt, egyetlen egy doboz kóla volt csak benne. Kivettem és felbontottam. Ittam egy kortyot. Szükségem volt egy kis cukorra jobban lettem tőle. Vissza sétáltam a nappali felé, furcsán éreztem magam. Olyan üres voltam, de mégis ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Miért? Egyfolytában csak ezt kérdeztem magamtól. Visszamentem a szobánkba, becsuktam magam mögött az ajtót és leültem a földre. Milyen jó lenne most elszívni egy cigit, talán segítene. De miben? Milyen segítségre van szükségem?

Újra és újra a falba vertem a fejem. Hogy lehetek ekkora marha? Ezt nem hiszem el. Hátra hajtottam a fejem és felnevettem:

- Hogy lehetek ekkora hülye?

Igen már csak nevetni tudtam magamon, kiröhögtem magam. De hát végső soron tényleg az volt nem? Vicces? A hajamba túrtam és dúdolgatni kezdtem magamnak a dalt, azt a dalt, amit Ő írt nekem. Még a szövegére is emlékeztem. Felálltam és megkerestem a gitáromat. Először csak a dallamot játszottam, emlékeztem rá, ott volt a fejemben. Egyre jobban ment és tényleg jó volt… Tetszett. Csak a szövegét kéne átírni egy kicsit. Elővettem egy papírt és dúdolgatni kezdtem, aztán írtam is hozzá. Nem hiába, hogy a gitározás mindig megnyugtat… Tulajdonképpen észre sem vettem mennyire eltelt már ez idő… Hajnali kettő volt… De mégsem voltam álmos. Vártam, hogy haza jöjjenek. Tudni akartam mi is történt, velem, velük. Éppen pihentem dal írás közben, amikor ajtó nyitást hallottam.

- Fáradt vagyok és álmos! – Liam hangját hallottam meg először.

- Holnap egészen délig csak alszok! – Zayn is megszólalt.

-De végül is jó buli volt nem? – Louis. Ledobtam a gitárt és felálltam. Kinyitottam az ajtót és megláttam őket, ott álltak. Elég megviselten néztek ki. Rémültem néztem rájuk, mert Hazzat sehol sem láttam. Nem is köszöntem, egyből csak kérdezősködtem ők megvalószínű nem értették mi bajom.

- Hol van Haz? – Zayn csak az ajtóra mutatott. Elindultam az ajtó felé, sietősen nagy léptekkel és akkor megláttam. A haja kócos és egy kis alkohol és cigi szag is áradt belőle, de nem érdekelt. A nyakába ugrottam és tényleg csak egy nagyon picin múlott, hogy el ne sírjam magam.

- Szeretlek! – mondtam neki és megpusziltam az arcát.

- Minden rendben? – felnevetett – Jól vagy? – ettől csak mégjobban megszorítottam – Én is szeretlek! – mondta és végig simított a hátamon. 

Hát... nem tudom mit mondjak. Ti mit mondanátok? Nagyon szerettem ezt a blogot, titeket is, mindenkit, még azt is, aki soha nem komizott, csak hagyott egy két pipát néha, vagy szimplán csak végig olvasta a sztorit. <3 De most, mindenkit kérek, aki végig olvasta, még azt is, aki esetleg két év múlva olvassa majd el, szóval, hogy, aki végig olvasta, hagyjon nekem ehhez az utolsó részhez egy kommentet, hogy tudjam, hogy megérte írni, hogy voltak, akik elolvasták. Sokat jelentene, szóval tényleg, kérek mindenkit! :)) Írjátok le benne a véleményeteket a sztoriról, hogy tetszett-e vagy nem vagy szimplán csak annyit, hogy 'olvastam' nekem az is sokat jelent. Szóval remélem, hogy mondjuk két év múlva ennél az utolsó résznél rengeteg komment gyűlik majd össze :3 Örülnék neki... De még azért ne felejtsetek el, mert már vannak új ötleteim, amiket meg szeretnék valósítani, szóval hallotok még rólam ;) - szeretettel ölel és puszil mindenkit Palma. 

30 - Szeretlek Niall!

Sziasztok! Ugye nem hittétek azt az előző résznél, hogy az utolsó? :O :/ Mert nem volt az ;) Sajnálom, de ez csak ilyen kis rövidkére sikeredett... :/ De... na mind1. Kiderül minden. Ezt már mióta mondogatom ugye? De most tényleg :D Még egy részt fogok hozni, egyetlen egyet... Még ma. :P - Sok puszii Palma. 

Nem akartam megkérdezni Loutól a csókos sztorit… Éreztem, hogy hallok még róla a naplóban. Tudtam…

Azért kíváncsi vagyok, hogy hallottál-e valamit Niall? Hallgatóztál az ajtó előtt mielőtt kopogtál vagy egyszerűen csak felrohantál a lépcsőn és azonnal, azt tetted, amit kellett? És, ha hallgatóztál, akkor mire gondoltál?

Elszégyelltem magam.

Mást képzeltél a helyzetbe ugye? Az emberek többsége ezt teszi. De Niall, te már ismered a történetet. Tudod, hogy szeretlek ugye?

Szerettél… a torkom teljesen kiszáradt. Észrevettem, hogy Lou még mindig nem engedte el a kezem és megszorítottam egy kicsit, megérezte, ő is megszorította. Felemelte a fejét és megpuszilta a vállam, jól esett. Megnyugtatott. Megint.

Szóval most már tudod, hogy amikor ilyenekről hallottál beszélgetni minket, valószínű nem az volt a dolgok mögött, amire gondoltál. A dolgok gyakran nem azok amiknek látszanak… És nyugodtan szólj, ha nem volt igaz, hogy beleszerettél Louba. Szólj nyugodtan J

Beleszerettem…

De én akkor is tudom, hogy így volt :/ Láttam, éreztem, figyeltelek. Lou mindig próbált segíteni és szerintem ő ezt sosem hitte el. Soha. Nem is akarta. Ő azt akarta, hogy belém legyél szerelmes… Volt egy alakalom… Szóval elkezdtünk beszélgetni erről a témáról.

- Lou! – az ágyon feküdtünk ismét… :D pihengettünk, Manchesterben – Szóval te… smároltál már sráccal? – meglepődött egy picit, éppen a fogát mosta, ki is köpte, ami a szájában volt. De aztán elmosolyodott, öblített és odajött hozzám. Leült az ágy szélére és kedvesen, ahogy szokott megszólalt.

- Nem. És te?

- Én sem… - bevallottam neki őszintén és kicsit elszomorodtam – És félek…

- Mitől? – elmosolyodott és közelebb csúszott.

- Hogy elrontanám, ha valaki olyannal csinálnám, akit tényleg szeretek…

- Lou! – megfogta a kezem – Eddig még nem csókolóztál senkivel, akit tényleg szeretsz? – ő is elszomorodott.

- Nem… - mondtam halkan.

Harry! Megszakad a szívem!

- Harry? Szeretsz engem? – kérdezte és komolyan a szemembe nézett.

- Szeretlek.

Elmosolyodott. A combomra tette a kezét és elkezdett közel hajolni. Nem akartam elhinni, és most teljesen őszinte vagyok. Sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet. Mert bár mindig csak barátként tekintettem rá, tényleg szeretem, mindennél jobban szeretem. És csókolóztunk, és tényleg olyan jó volt :3 Teljesen más, teljesen más volt vele… De veled még jobb lett volna… :/

Én barom! Hülye! Őrült! Mit gondoltam?!

Aztán… Benyitottál az ajtón… Benyitottál, akkor amikor a legkevésbé számítottam rá… El sem tudod képzelni mit éreztem akkor… Teljesen letettem rólad. Úgy voltam vele, hogy már örökre azt fogod hinni, hogy Lout szeretem és annyira megharagudtál rám, hogy többet szóba sem állsz velem. Igen, azt hiszem nagyjából ezt gondolhattam. Ő utánad ment… Életem leghosszabb másfél órája volt, hogy őszinte legyek. Komolyan mondom, majdnem hülyeséget csináltam… Úgy fájt!

Harry…! Ne haragudj! Szeretlek!

Aztán mikor visszaértetek és Lou lefektetett… El kell mondanom :/ Szóval átmentem hozzád éjszaka…

Mi?! Az ő volt? Én azt hittem Lou vagy, hogy senki… De akkor tényleg ő volt… Nem tudtam el dönteni, hogy örüljek-e vagy szomorú legyek… Egyszerre fájt és voltam boldog is. Elcsesztem azt az egyetlen csókját is…

- Ne haragudj! Úgy sajnálom! – a szemeim újra könnybe lábadtak, ahogy rádőltem Lou vállára.

- Ohh… Niall! – halkan szólalt meg – Ugye tudod, hogy rád sohasem haragudnék?

Nem tudtam megszólalni, úgy utáltam magam. Legszívesebben… A könnyeim folytak, újra. Óvatosan a hajamba puszilt.

- Szeretlek Niall! – a szívem hatalmasat dobbant. Azt mondta szeret? Jól hallottam? – Nem akarlak elveszíteni téged is! – felemeltem a kezét. Valami furcsa melegség öntött el hirtelen.

- Azt akarom, hogy boldog legyél! – folytatta. Előre dőlt egy kicsit, én közben felemeltem a fejem a válláról. A szemembe nézett, én pedig az övéibe. Gyönyörűek voltak… és tényleg. Láttam bennük, hogy szeret. Úgy csillogtak… Nem is akartam másra nézi, el tudtam volna bámulni őt egész nap. Óvatosan végig simított az arcomon. A szavam elakadt, akkor már mozdulni sem bírtam. A kezem remegett és lassan szinte az egész testem is. Lassan kezdett el közel hajolni. Szerintem azt akarta, hogy tökéletes legyen. Én is azt akartam… bármit megadtam volna érte, akkor. Akkora egy barom vagyok! Hogy hihettem el? Mégis mit gondoltam? Ohh… hogy lehetek ekkora orbitális hülye?! Valaki válaszoljon!!! A szánk már majdnem összeért amikor kinyitottam a szemem… 

29 - Más volt...

Halihó manócskák! Megfogadtam, hogy a szünetben befejezem a blogot... Ma eljött a nap, amikor úgy érzem, kész vagyok ezt megtenni. Szóval szurkoljatok, hogy sikerüljön! ;) Úgy gondoltam nem húzom már tovább, kiderül minden. Ez lesz az első blogom, amit be is fejezek, már, ha ez sikerül :D Sajnálom, hogyha vártatok volna még részeket, de igazából ennyi volt tervben, a sztori itt véget ér. Előre is sajnálom, mert nagyon jó volt veletek, szerettem ezt a blogot... :)) De nem búcsúzok, vannak terveim a jövőre nézve is... Na nem dumálok ennyit... :D Olvassátok inkább a részt, mint az én hülye dumámat xD - Puszi Palma.

- Nem tudom ezt tovább olvasni Lou! – sírásban törtem ki. Őszintén szólva én sem számítottam rá, talán ő igen, talán ő tudta, hogy ezt fogja majd kiváltani belőlem. Nem tudom, nem tudok már semmit… Ő csak magához ölelt, erősen, erősebben, mint bármikor máskor és hagyta, hogy a vállán sírjak. Óvatosan a hajamba puszilt, nem láttam az arcát, csak éreztem. Én pedig sírtam, sírtam addig, amíg szépen lassan meg nem nyugodtam, megnyugtatott. Lou tudta mit kell tennie az ilyen helyzetekben, ő mindig tudta mit kell tennie. Tudta, hogy segíthet Hazzanak, tudta, hogy legyen igaz barát, és akkor jöttem rá… Rá jöttem, hogy mit akarok. Olyan akarok lenni, mint ő. Ha olyan lettem volna, nem taszítottam volna el magamtól az embereket most minden rendben lenne. Nem kéne ezt a buta naplót olvasnom Harry fájdalmairól és az enyémekről. Mert, ami neki fájt az most már nekem is fáj és fog is, örökre. 

- Shh! – Lou próbált nyugtatgatni és sikerült is neki. Jól esett mikor megölelt, pont arra volt szükségem akkor… Lassan hátrébb húzódtam tőle, bár eltudtam volna viselni még egy darabig.

- Tudod Niall – kezdte az arca kedves volt, ahogy rám nézett a szemei csillogtak, talán ő is sírt egy picit… - Mikor Haz odaadta ezt nekem megkért, hogy legyek itt veled amikor elolvasod, végig – elmosolyodott. Tudtam mire céloz. Nem állhatok meg, biztos van még valami amiről tudnom kell, ez a sztori az enyém, nekem szól, végig kell olvasnom.

- Mikor adta oda? – kérdeztem halkan és megtöröltem az arcom. Az ágy támlájának dőlt, de úgy, hogy a vállunk pont összeérjen. Előre nézett, aztán rám.

- Mielőtt bevallotta, hogy biszex – egy hosszú pillanatra lehunyta a szemét, mire gondolt? Nem tudom…

- Az interjú előtt? – kérdeztem.

- Igen – sóhajtott – Nem tudtam mit akar, persze sejtettem, hogy van valami szándéka azzal, hogy odaadja, de erről fogalmam sem volt… Nem tudtam – szomorú lett a hangja. Először láttam így, és olyan aranyos volt… Tényleg. Pedig, ő mindig az a pasis Mr. Tomlinson volt, de most mégis olyan aranyos volt, a hangja meg minden. Előre nézett, lassan a vállára hajtottam a fejem, ő pedig az enyémre. Tényleg megnyugtatott.

- Niall… - felsóhajtott megint – Haz csinálta mindig ezt… - nem tudtam mit mondjak… - És tök jó, hogy most te csinálod – fejezte be. Elmosolyodtam. Tényleg igaz? Nem. Úgy éreztem nem lehet az… Néhány percig így ültünk, aztán szólt, hogy tovább kéne olvasnom. Felemeltem a fejem és visszanéztem a könyvre, ő pedig visszatette a fejét a vállamra. Jó érzés volt és észrevettem valamit. Nem voltam ideges. Sikerült megnyugodnom, nem tudom mi váltotta ezt ki, de jó volt.

Lou pedig mindig próbált vigasztalni, mert ugye a rajongók előtt meg előtettek is mosolyognom kellett. Ilyen ez a sztár élet…

Előttem nem kellett volna. Elmondhattad volna. Miért Haz? Miért?!

Próbált segíteni mindenben, és most már tudod Niall. Ezért voltam néha olyan bunkó veled… Ne haragudj! Ne haragudj rám, kérlek!

Rád? Soha. Rád sohasem tudnék.

Emlékszel, amikor a bulin összeborzoltad a hajam? :3 (csak, hogy lásd, hogy vannak szép emlékeink is) Olyan édes voltál akkor is…

Jaj Harry…

De visszatérve a sztorihoz. Az az idő teljesen megemésztett, ezer szerencse, hogy ott volt nekem Lou. Mindent neki köszönhetek J Meghaltam volna érted… és aztán azok a koncertek, hogy egyfolytában együtt kell lennetek. Kiakadtam rá… Egyik nap az egyik ilyen koncert után nagyon összevesztünk… Megpróbálom idézni:

Az ágyon feküdtünk, én a plafont bámultam és egyszer csak megszólaltam, nem bírtam már tovább…

- Lou nekem elegem van! Érted?! Elegem – tulajdonképpen ráförmedtem… A mai napig bánom, ha hiszed, ha nem… Úgy elszomorodott az arca, úgy megijedt. Nem akartam Lou! Ne haragudj!

Ő nem haragszik Haz. Te haragszol magadra… Ne mondj ilyeneket! Nem kéne ilyeneket mondanod… Szerettelek…

- Sajnálom Harry, ha rosszul érnitett – Lou hangja elcsuklott – Nem akartam neked fájdalmat okozni – felém fordult, megtámasztotta a fejét – Nem gondoltam, hogy pont ő… - megrázta a fejét, halkan felsóhajtott. Felálltam az ágyról. Ideges voltam. Ne haragudj Lou! Ne haragudj!

Miért kér mindig bocsánatot? Elegem van… Loura néztem, a feje még mindig a vállamon volt, nyomtam rá egy puszit.

- Én sem… Azt hittem tudod mit érzek! – nem ordítottam vele… Nagyon halkan beszéltem és majdnem elkapott a sírás, ő is felállt és közelebb jött, hogy megöleljen. De én eltoltam magamtól, elfordultam tőle. Elfordultam attól az embertől, aki akkor (természetesen csak utánad Niall) a legtöbbet jelentette nekem.

Miért csak utánam? Vele sokkal jobb volt a kapcsolatotok. Én csak egy szánalom vagyok… Egy hülye barom, aki arra se volt képes, hogy elmondja, hogy szeret…

Megállt. Szerintem nyelt egyet, mert ilyenkor azt szokta csinálni, aztán megszólalt, de a hangja cseppet sem volt nyugodt, persze próbálta annak mutatni, de belül háborgott. Ismerem már annyira, hogy tudjam…

- Tudom is, de azt te sem gondoltam komolyan, hogy majd… hogy… - éreztem a hangjában. Fájt neki. Fájt neki, hogy megbántottam. Ne haragudj!

- Hé! Nyugodj meg Boobear! – ellágyult a szívem fájt így látni. Elindultam felé, hogy megöleljem, de történt valami. Tudod mi volt az Niall? Elmondjam? Kopogtál az ajtón…

- Srácok! Gyertek! Kaja van – és akkor meghallottam azt a szexi hangodat. Hirtelen megálltam, Louval egymásra néztünk. Elmosolyodott, mert látta a szememben, hogy milyen boldog vagyok, oda jött és nyomott egy puszit a homlokomra…

Hé! Várjunk csak! Erre a sztorira emlékszem… Csak én valahogy másképp képzeltem el… Te jó ég! Hogy lehettem ekkora, orbitális barom? Hogyan? És hány sztori van még, amibe mást képzeltem bele, mint, ahogy valójában történt? Mennyi? Akkor vajon azzal a csókkal mi van? Bele sem merek gondolni… Megint Loura néztem:

- Mekkora barom vagyok. Nem engedtem, hogy megöleljen… - azt is mondhatnám, hogy ez is csak úgy kicsúszott a számon… De nem. Nem így volt. El akartam ezt mondani neki… Ő pedig, nem szólt semmit, csak óvatosan megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat…

28 - Meg akartam halni...

Húú manócskák... Sziasztok! Ezer éve nem írtam részt... :/ Igen, tudom. De nagyon sajnálom higgyétek el. Nagyon szeretlek titeket, szeretem a blogot is és be akarom fejezni, de sajnos az utóbbi időben nagyon sok dolgom volt... Írok egy online magazinnál, majdnem befejeztem az első könyvem, suli, tanulás, edzések, meccsek... Ne haragudjatok :(( Próbáltam minél hosszabb részt összehozni. Jó olvasást hozzá! és a komiknak még mindig nagyon örülök ;) - Puszi Palma.

Mosolyogtam. Mosolyogtam, akkor amikor sírni akartam. Hogy tudta ezt elérni? Hogy csinálja? Úgy éreztem, hogy minél tovább haladok a lapok és betűk között annál jobban megértem. Megértem Harryt. Megértem hogyan gondolt rám, hogyan gondolt Loura, mi volt az elképzelése a világról, mert akármennyire is azt hittem, sosem ismertem igazán… Fél mosollyal a mellettem ülő barnára néztem.

- Olyan boldog volt veled – ez csak úgy kicsúszott a számon, de úgy éreztem nem baj. Nem éreztem rosszul magam és az arcom sem vörösödött…

- Igen az… - mondta Lou és ő is elmosolyodott – De veled boldogabb lett volna – a combomra csúsztatta a kezét. Összerezzentem.

- Talán… - úgy éreztem muszáj mondanom valamit.

-  Biztos – felnevetett. Én is elnevettem magam – Niall, kérdezhetek valamit? – a hangja elkomolyodott.

- Öm… persze – nyögtem ki kicsit nehézkesen, mert meglepett.

- Te szeretted őt valaha? – ránéztem, őszinte akartam lenni, de fogalmam sem volt, hogy lehetek az. Szerettem? Az egész bandát szeretem, de csak, mint barátokat, így őt is szerettem, de most? Most úgy érzem bármit megtudnék tenni azért, hogy itt legyen velem. Hogy megölelhessem, hogy elmondhassam neki mennyire sajnálom, hogy nem vettem észre. Azt hiszem most szeretem, de már úgy is mindegy nem? Amikor meg fontos lett volna, akkor meg mást szerettem…

Loura néztem, és úgy döntöttem őszinte leszek hozzá.

-  Szerettem… - mondtam halkan – Úgy mint Liamet, mint Zaynt és mint mindenki mást… - próbáltam úgy terelni, hogy ő ne kerüljön szóba, nem tudtam hazudni neki, meg különben is mi van, ha már tudja? Ő csak elmosolyodott és a könyvre nézett.

- Már itt tartasz? Ez egy jó rész – mondta. Én is vissza néztem a Harry keze által kanyarított betűkre és tovább olvastam…

El kell mondanom még valamit… Bár Lou soha nem jött rá arra, hogy… (muszáj kimondanom ne haragudj) szereted, szerintem néha azért ő is érzett valamit.

Megállt bennem az ütő, ledermedtem. „Ez egy jó rész” Lou hangja visszhangzott a fejemben. Te jó ég! Nem mertem megszólalni, végig akartam olvasni. Ha azt mondja, hogy jó rész csak olvasta ő is nem? Hangtalanul sóhajtottam egyet.

Érezte, hogy más vagy vele, és Niall most megkérlek valamire. Te döntöd el, hogy megfogadod-e vagy sem. Légy őszinte vele. Hidd el az segít, én is őszinte voltam vele mindig. Hú ne haragudj, de most nevetnem kell…

Elmosolyodtam. Most mit nevet?

Elmesélem akkor gyorsan ezt is, hogy te is tudj nevetni, jó? Szóval Lou egyszer megkérdezte (ez még az X-ben volt), hogy ő bejön-e nekem. Én meg pont pattogatott kukoricát ettem és elkezdtem röhögni, majdnem megfulladtam.

Lou megkérdezte tőle? Persze, tudom, hogy beszélniük kellett valamikor erről, és, ha nem így akkor hogy?

Aztán mikor sikerült kinyögnöm néhány szót rögtön elmondtam neki mi a helyzet… Megpróbálom szó szerint idézni:

- Lou! – rá mosolyogtam és megfogtam a kezét – Nagyon jó pasi vagy, ne haragudj rám, de szerintem köztünk nem lehetne semmi…

Felnevetett, pedig én tök komolyan mondtam, aztán kokit nyomott a fejemre.

- Neked csak ő kell igaz? – kérdezte sóhajtva.

- Ne haragudj! – megöleltem.

- Haz, én 100 %-ban heteró vagyok – mondta komoly hangon – Illetve nem, ha rólad van szó akkor csak ötven – puszit nyomott a hajamba.

Jesszus miket írok! L Ne haragudj…

Miért haragudnék? Na jó… Tudom. Nem is tudom kinek lettem volna szívesebben a helyében… Őszintén szólva nem tudok én már semmit sem. Csak egy dolgot tudok, azt akarom, hogy Harry itt teremjen most azonnal és megölelhessem, úgy, ahogy Lou is tette. Vele akarok lenni!

Szóval csak légy őszinte vele jó? Szeretném, ha az lennél.

Én meg azt szeretném, ha itt lennél. Miért, Harry? Újra könnyek szöktek a szemembe, a torkom összeszorult.

- Niall… - Lou halkan beszélt és megpróbált közelebb csúszni – Jól vagy? – kérdezte. Én pedig nem tudtam válaszolni, csak lehajtottam a fejem és sírtam. Ott előtte. Ő pedig megához ölelt és közben simogatta a hátam. Megnyugtatott. Most az egyszer, először a hónapok során nem érte dobogott a szívem, hanem valaki másért, aki már soha nem lesz itt, úgy, ahogy én szeretném.

- Lou – szipogva szólaltam meg – Nagyon hiányzik! – nyögtem.

- Tudom – mondta és óvatosan a hajamba puszilt – Nekem is – nem láttam az arcát, de éreztem, hogy ő is elérzékenyül. Pár perc alatt sikerült megnyugodnom kicsit, és sikerült eljutnom arra a pontra, hogy tovább tudjam olvasni a „naplót“.

Hm… Igen. Azt hiszem, hogy ennek a résznek körülbelül ez lenne a lényege. A következő, pedig arról fog szólni, hogy miért is kezdtem el írni neked…

Lapoztam egyet.

Tulajdonképpen az összeköltözés óta írok. Írok ebbe a kis könyvecskébe mindennap, de nem az aznapi eseményeket, hanem elmesélem neked a sztorit. Azt a sztorit, amit mindenki máshogy képzel el, és ami valójában, részben igaz is. Igaz, hogy én nem vagyok heteró, igaz, hogy a fiúkat is szeretem. Igaz, hogy beleszerettem egy srácba a bandából, csak egy dolog nem igaz. Ez a srác nem Lou. Ez a srác te vagy.

Gondolj csak bele, hogy Lou hányszor hallgatta végig a rólad való áradozásom. Lehet, hogy közben ő is beléd szeretett…

Felnevettem. Őszintén szólva, már annak sem örülnék, én már csak azt akarom, hogy Haz támadjon fel…

A lényeg az, hogy ő adott egy ötletet, hogy írjam le neked az érzéseimet és akkor könnyebb lesz. Még akkor is, ha nem olvasod el. És mivel ezt a sztorit neked írom, így belekerültek olyan dolgok is, amik… szóval érted.

Biztos voltam benne, hogy Lou is mindet tud. De még nem voltam kész rá, hogy erről beszéljek vele…

És attól kezdve, mindig írtam neked és tényleg könnyebb volt. Könnyebb… De most már mesélek a mostani dolgokról is, mert eddig kb. csak az X-ről volt szó. Szóval mikor összeköltöztünk úgy éreztem elzárkózól, és néha azt éreztem haragszol rám. Őszinte leszek, nagyon rossz volt… L

Harry! Ne haragudj! Újra könnybe lábadt a szemem, a sírás folytogatott. Nem akartam sírni, de úgy éreztem muszáj, Harryért. Úgy éreztem ennyivel tartozok neki. Ő hányszor sírt miattam? Egyszer sem akartam, hogy ezt tegye. Illetve, de… Sokszor. Sokszor azt akartam, hogy tűnjön már el, hogy vesszenek össze Louval, de mindezt csak azért, mert fogalmam sem volt semmiről. Mert egy eszméletlen hülye alak vagyok, aki mindig csak magára gondol. Förtelem. Meg sem érdemlem, hogy éljek… A gyomrom összeugrott. Meg akartam halni…

27 - Bárcsak itt lennél

Halihó manócskák! És itt is a rész :D Na gyors voltam? Remélem igen :)) De akkor ezért most jól esne, egy pár komi, hogy tudjam, hogy ti is megvagytok. Nyomon követitek a blogot és itt vagytok velem :)) A részhez nincs nagyon hozzáfűzni valóm... Jó olvasást! Puszi - Palma.

Szótlanul ültem a könyv előtt, még mindig nem értettem ezt az egészet… Hogy most mi történt. Eddig azt hittem baleset volt, de most már kezdem azt hinni, hogy… Túl gyenge vagyok ehhez, tovább akarom olvasni, de úgy érzem nem megy, nem tudom felemelni a kezem, nem tudok tovább lapozni, nem tudok túl lépni ezen. Szeretett… Összepréseltem a szám és apró pillantást vetettem Lou felé, engem nézett. Olyan furcsa volt mellette ülni, olvasni is olyan furcsa volt Hazza betűit, furcsa volt az egész, és értelmetlen. Két ujjammal megfogtam a lap sarkát és hajtottam egyet rajta.

Mond csak Niall, ha neked mondtam volna ilyet te mit mondtál volna? Megértettél volna?

Hogy én? Fogalmam sincs, mert nem mondtad soha. Nem mondtad, de én tudtam… Csak nem pont így, azt hittem, hogy Őt szereted… Őszintén szólva én egy olyan megértős típus vagyok és…

Szerintem biztosan. Te mindig megértettél mindent és mindenkit, de téged soha senki. Ne haragudj, hogy ezt mondom. Tényleg! Kérlek! Én mégis értettelek…

Harry? Ugye nem?

Tudtam mit éreztél és mivel mindig figyeltelek tudtam… Remélem megérted. De nyugodj meg Ő nem tudja, Ő nem tud semmit.

Rá gondol? Ő rá gondol, biztos. Az arcom akaratlanul is teljesen elvörösödött, szapora lett a légzésem. Abba pedig már bele se mertem gondolni, hogy Ő ott ül mellettem… Nyeltem egy nagyot, rám nézett.

Soha nem mondtam neki, és tudod milyen nehéz volt? Valahányszor csak beszéltünk… Ha egyszer, majd olvassa ezt (fogalmam sincs, hogy odaadom-e neki vagy nem…)akkor lehet, hogy rájön… és akkor mi lesz?

Nem tudom…

Tudod Niall, az emberek néha mások, el kéne fogadnod vagy gyógyulj ki belőle vagy nem tudom csak kérlek ne csináld ezt tovább! Ne szenvedj, kérlek! Szörnyű így látni téged, és nekem a legszörnyűbb. Hidd el.

Ohh Harry! A szívem egyszerre szorított és próbált dobbanni egy hatalmasat, arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha megtudjuk ezt beszélni mielőtt… Mielőtt meghal.

Tudod milyen mindennél jobban szeretni valakit?Az olyan, hogy bármit megtennél, azért, akit szeretsz. Azt akarod, hogy boldog legyen, hogy soha ne legyen szomorú, hogy mindig veled legyen, hogy ő is szeressen. Én csak melletted akartam lenni Niall…

A lap megint hullámosodott, de akkor már az én könnyeim is rápotyogtak.

Úgy, ahogy ott volt nekem Lou, úgy, ahogy ott voltunk egymásnak, csak szeretni akartalak.

Szerettél is. Éreztem. Minden egyes alkalommal mikor megöleltél, mikor rám néztél, akkor nem tudtam pontosan, de már érzem.

És Niall készülj fel, mert most már egy vidámabb rész jön. Az X… Lou volt az, akinek mindent elmondhattam. Boldog voltam, hogy találtam valakit, aki olyan, mint ő, akivel egy csomót tudtunk röhögni, aki kicsit hasonlított rám és akiből igaz barát lett.

Az X tényleg jó volt, bárcsak még most is tartana… Az X tulajdonképpen életem fordulópontja volt, akkor változott meg minden, én és az életem. Akkor még Haz-al is más volt a kapcsolatunk… Most jövök csak rá, hogy neki akkor milyen nehéz lehetett… Mindegyes alkalommal mikor megölelt, mikor rám nézett, mikor látott nevetni vagy mikor sírni, mert, hogy az X-ben még sírtam is.

Nem fogok és nem is akarok elkezdeni arról beszélni, hogy mi hogyan történt az X-ben, mert azt úgy is te is tudod J Csak azt fogom elmondani, ami fontos volt és, ami fontos most is. Mert ez most rólad szól Niall.

Nyeltem egy hatalmasat.

Mikor Louval először együtt aludtunk rólad beszéltünk. Milyen meglepő ugye?

A fejem vörösödött és nem is értettem pontosan mitől. Rólam beszéltek? Ilyen sokat beszéltek rólam? Akkor Louis mindent tud, amit Harry is tudott…

Egymás mellett ültünk és én a vállára hajtottam a fejem, olyan megnyugtató volt és még most is az. Olyan megnyugtató valaki olyannak a vállán pihentetni a fejed, akiről tudod, hogy szeret és te is szereted. Próbáld ki te is, próbáld csak ki. Ha majd Lou melléd ül egyszer. Nyugodtan. Nem fog haragudni, ő soha nem haragszik senkire.

Vettem egy mély levegőt és felnéztem rá, ő is hirtelen felém kapta a fejét, mert valami mást nézett. Csak bámult rám a kék szemeivel…

- Te olvastad? – kérdeztem és alsó ajkamba haraptam, arra gondoltam, amit az előbb mondott.

Haz. Pontosan tudta mit szeretnék… Lou bólintott. A francba! Éreztem, hogy ég az arcom, olyan hülyén éreztem magam.

- Hol tartasz? – a combomra tette a kezét.

-   Az X-nél – mondtam halkan. Elmosolyodott.

-   Niall csak… - kezdte – Csak szólj, ha beszélni szeretnél.

Visszanéztem a könyvre.

Téged is szeret!

Akaratlanul is elmosolyodtam. Tudtam, hogy ez soha nem lenne igaz, vagy legalábbis soha nem fog úgy szeretni, ahogy én szeretném…

Nem kell elhinned, tudom, hogy nem fogod. De ez fontos, hogy tudd. Lou úgy szeret minket, a bandát, mint a saját testvéreit, mint a legjobb barátait. Ezt ő mondta nekem, onnan tudom. De visszatérve a dolgokhoz. Tehát ott ültünk a szobában és én megint (már sokadszorra) elkezdtem neki rólad beszélni.

-   Olyan aranyos volt ma a szöszi! – mondtam neki (amikor vele voltam, gyakran hívtalak szöszinek :3).

-  Tudom – mondta – Ő mindig aranyos – felemeltem a fejem a válláról és azonnal ránéztem, soha nem mondott még ilyet az előtt. Rámosolyogtam.

-    Na! – mondta – Rakd vissza fejed! – és visszanyomta a fejemet a vállára, aztán a hajamba túrt.    

-  Szerinted ő mit gondol rólam? – kérdeztem. Erre nagyon kíváncsi voltam… És mondcsak Niall mit gondolsz rólam? Mert még mindig érdekel. Mit gondolsz most? Azután, hogy már tudod a titkomat? Én mindig tudtam a tiédet… Most jut eszembe a titkod. Az a következő rész…

Nyeltem egy nagyot és megdörzsöltem a szemem, kicsit könnyes volt még, de lassan az arcomra száradtak a vizes foltok.

Szóval megkérdeztem Loutól, hogy szerinte mit gondolsz rólam.

-     Ha tudnám már rég elmondtam volna – válaszolt nekem – De Niall olyan… Hogy is mondjam, soha nem beszél arról mit gondol másokról, mintha tabu lenne neki ez a téma…

Megállt bennem az ütő. Lou ezt mondta rólam? Tényleg ezt mondta? És akkor ezt most jó vagy rossz?

Felnevettem.

-   Niall olyan titokzatos és cuki… - mondtam – és szerintem pont ez tetszik benne.

-  Hm… Van benne valami – nevetett.

Már, mint abban, hogy cuki vagyok? :O Ja… Jó lenne. Elmosolyodtam és Loura néztem. Megint. Erősen gondolkoztam rajta, hogy megtegyem-e azt, amit Haz mondott, de végül úgy döntöttem nem, ezt majd későbbre hagyom.

 -  Aludjunk – mondtam és elvettem a fejem a válláról. Becsúsztam az ágyba és magamra húztam a takarót. Ő még ült egy picit, engem figyelt. Behunytam a szemem, vártam, hogy leoltsa a villanyt.

- Jó éjt! – nyomott egy puszit az arcomra. Ez volt az első puszi, amit kaptam tőle J

Jó éjt puszi mosolyogtam magamban.

És neked is jó éjt! Niall, ha ott lennék most adnék egy puszit…

Jó éjt! Bárcsak itt lennél…

10 nap...

Sziasztok manócskák! Tudom, hogy nem szeretnétek ilyet olvasni, én sem, de azt hiszem, hogy jobb, ha leírom, jobb ha hallotok rólam. Már több, mint 10 napja nem volt rész... Higgyétek el én sajnálom a legjobban, hogy így van, mert tudtam hogyha nem fejezem be még suli kezdés előtt, akkor csak ilyen ritkán lesznek részek :// Sajnálom, tényleg nagyon, de várnotok kell. Mert így a sulival együtt, szembejön velem minden, a tanulás, az edzések, hétvégén meccsek és még ott van a magán életem is. Nem. Nem panaszkodni akarok és nem mentségeket felhozni. Nagyon igyekszem és próbálok minél előbb részt hozni, nem mondom, hogy az mikor lesz, mert nem tudom, én sem. De szeretném most már minél előbb megírni :)) Sok puszi - Palma.

U.I.: Ismeri valaki a Fifth Harmonyt? Hatalmas nagy fan lettem :3 Itt egy dal tőlük: http://www.youtube.com/watch?v=OxT4aZsXkuY

26 - Jobban, mint kellett volna...

Sziasztok manócskák! Hú ezer bocsánat a sok késésért, tudom, hogy nem mára ígértem, de volt dolgom bőven. 1 hét alatt sok dolog történt jók és rosszak is... Ez ilyenkor év elején mindig nehéz. Én most kezdtem a kilencediket, szóval bele szokni meg minden... De egyébként nagyon bejön :D Nektek milyen a suli? Na jó nem dumálok a suliról xD Szóval a részről: 26. <3 Remélem elég érthető és tiszta minden :)) Jó olvasást hozzá! 

U.i: Nem tudom, hogy hallottatok-e tragédiáról... ( http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/gyori_kosarasok_tragediaja_gyaszol_a_sportelet_nyolcan_meg_mindig_korhazban/2348694/ ) Nekem elsőre olyan hihetetlen volt... Mintha a családtagjaimat vesztettem volna el :/ És pont a szülinapomon :S Szóval csak annyit, hogy... Nyugodjanak békében! :((( Nem ismertem őket személyesen, de mégis úgy érzem, hogy mi kosarasok egy nagy család vagyunk, olyanok, mint a Directionerek... (Amúgy nem tudom, hogy ezt most minek írtam ide le... :/)

és akkor a rész: 

Szóval Niall, emlékszel még az X-re?

Igen… Minden ott kezdődött, erre nem is gondoltam soha. Akkor találkoztunk először…

Mikor először láttalak kint gitározgattál sorban állás közben. Egy csomóan köréd gyűltek, olyan központi személyiség voltál.

Én soha nem éreztem magam annak…

És nekem is valószínű ez tetszett meg, figyeltelek, ahogy énekelsz és gitározol. Tudtam, hogy jobb vagyok nálad (bocsi L), de szurkoltam neked, hogy bejuss, azt akartam, hogy lássalak még. És be is jutottál, én is bejutottam. Akkor a srácok még nem is voltak a képben csak te és én… Illetve csak te, mert valószínű, hogy te engem észre sem vettél.

Tényleg nem vettem észre. Igazából nem nagyon foglalkoztam a többiekkel, csak azokkal akiket ismertem. Mondták, hogy van egy pár jó hangú srác, de sosem figyeltem rájuk, csak később mikor összeraktak minket…

Nem éreztem semmi különöset, akkor még (azt el kell mondanom, hogy már az X előtt is voltak furcsa „barátaim”…) Csak egy srác voltál, akit jó volt nézni olyan aranyos voltál, meg minden…

Elkezdtem gyűrögetni az ágynemű huzatomat, Lou még mindig ott szuszogott mellettem, de még mindig nem mertem ránézni.

Abban az időben nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna ezt ezért úgy éreztem egyedül vagyok. Akkor jött Loui. A táborban találkoztunk és lettünk nagyon jóban. Olyan volt, mint én, együtt röhögtünk meg minden és mikor elmondták, hogy nem jutottunk be együtt készültünk ki. Beszéltünk rólad is.

Nyeltem egy nagyot és hirtelen Loura néztem, már nem igazán érdekelt mit gondol, úgy éreztem, hogy ennél a naplónál már nem tudhat többet. Rám mosolygott. Éreztem, hogy nem tudok visszamosolyogni sokkal inkább a sírás kerülgetett, mert láttam minden egyes szót. Minden egyes szót abban a könyvben, amit Hazza keze kanyarított oda és ez egyszerűen olyan űrt hagyott a szívemben.

Sokat beszéltünk rólad… Őszintén szólva, szinte mindig te voltál a téma, te hoztál minket össze.

- Én? – rábámultam Loura. Rám nézett, de nem szólt semmit, tudta, hogy úgy is tovább fogom olvasni.

Elmondtam neki mindent magamról és ő is nekem azt, amit tudnom kellett. Szurkoltunk egymásnak a színfalak mögött. és a táborban az egyik éjszaka együtt is aludtunk. És még sokszor, szeretek vele aludni… De Niall! Soha nem volt köztünk több, mint barátság. Nem volt. Csak barátok vagyunk, legjobb barátok. Ennyi. Érted?

Micsoda? Akkor miért láttam őket smárolni?! Ha? Miért? Ha nem tették volna, akkor, akkor… Megint a barnára néztem. Már biztos idegesítette… Megakartam szólalni, megkérdezni, hogy akkor miért láttam őket, de nem volt elég merszem és inkább az alsó ajkamba haraptam. Visszanéztem a könyvre és folytattam az olvasást.

Na mindegy. Folytatnom kéne a sztorit… Szóval az X faktor. Emlékszel mikor egy csapatba raktak minket?

Akkor még nem éreztem semmi különöset Lou iránt, mert annyira el voltam foglalva azzal, hogy bejussunk… és senki más iránt sem. Emiatt szakítottam az akkori barátnőmmel is…

Hidd el jobban örültem neki, mint bármi másnak, mert így már biztos volt, hogy ha más nem legalább beszélgetünk vagy mindennap láthatlak. Olyan boldoggá tettél…

Könnybe lábadt a szemem. Észre se vettem, hogy így érez, mindig azt hittem, hogy Lou miatt örül… Hogy őt szereti és, hogy ez kölcsönös. Úgy szégyelltem magam…

- Ne sírj! – Lou halkan suttogott és a combomra tette a kezét, de ettől csak összeugrott a gyomrom és még rosszabbul éreztem magam. Lehajtottam a fejem, nem akartam, hogy lássa, hogy sírok. Soha nem sírtam előttük azelőtt. Följebb csúsztatta és a vállamra rakta a kezét.

- Haz nem akarná, hogy sírj – mondta halkan.

- Én sem… - nyöszörögtem – Boldog volt? – felemeltem a fejem és belenéztem halványkék szemeibe. Akkor is csillogtak, mint mindig.

- Boldogabb, mint hiszed – elmosolyodott. Felsóhajtottam és lapoztam egyet.

Az X- ben olyan boldog voltam… Louval mindennap megbeszéltünk minden kis titkot és egy idő után rájött, hogy egy kicsit kezdek túl sokat beszélni rólad, hogy jobban szeretlek téged, mint kellene… Sajnálom Niall, de ez az igazság. Jobban szeretlek, mint kellene…

A lap helyenként hullámos volt, pici foltokban, szinte észre sem lehetett venni csak, ha nagyon figyeltem. Sírt? Sírt, amikor ezt írta? Sírt miattam? Haz sírt miattam? A szívem olyan nehéz lett abban a pillanatban, egyszerűen soha nem gondoltam, hogy egyszer, majd valaki miattam fog könnyeket hullajtani, azt meg pláne nem, hogy pont ő lesz az. Utáltam még a gondolatot is.

És amikor ő rájött erre, nem nevetett ki, nem irtózott tőlem, mint ahogy sokan mások tették volna, hanem próbált együtt érezni velem. Úgy tekintett rám, mint egy barátra akinek segítségre van szüksége és segített is, nagyon sokat segített… 

25 - Szia NIall...!

Sziasztok manócskák! Most már hivatalosan is elmondhatom, hogy (szerintem) az egyik legérdekesebb részhez értünk. Most kiderül minden, persze ez sem lesz olyan gyors folyamat, de szépen lassan, majd jönnek a részek ;) Viszont a komikat sajnos nem látom :( És mintha az olvasóim is kevesebben lennének :S Összetudunk hozni a kövi részig 10 komit? Ennyi még soha nem volt. Örülnék neki :3 Persze, ha nem lesz meg nyilván akkor is lesz rész (mert ugye én nem fenyegetőzök komi határral) de azért na... Jól esne... :)) Jó olvasást, kellemes időtöltést! Puszi - Palma. 

A temetés után, amúgy is ki voltam bukva, de ő még rátett egy lapáttal… Nem tudom mit gondoltam vagy, hogy mit kellett volna gondolnom, de teljesen úgy éreztem igaz… Soha nem gondoltam rá előtte, hogy ez lehetséges lehet, de így utólag visszagondolva tényleg ott volt és észre kellett volna vennem. Nem kellett volna, a hülye gondjaimmal törődni és mindig csak egy valakit látni… Nem kellett volna. De én őt is láttam, láttam milyen aranyos volt, láttam mindent, csak nem vettem észre…

Az ágyamon feküdtem, őszintén szólva abban az időben sokat feküdtem az ágyamon. Gondolkoztam, próbáltam megfejteni a dolgokat, hogy Lou miért nem omlott össze teljesen, amikor elvesztette a szerelmét? Ilyen hülyeségeken gondolkoztam, ahelyett, hogy valami értelmeset csináltam volna, mielőtt… mielőtt szembesülök az egésszel.  Hirtelen két kopogás az ajtómon, gyorsan felültem az ágyon, meglepődtem, nem akartam látni senkit és azt akartam, hogy engem se lásson senki.

- Niall? Bejöhetek? – addig a napig, mindig úgy éreztem, hogy őt mindig látni akarom, mindegy mi van… És fogalmam sem volt miért, de aztán megértettem és utána már úgy éreztem semmi közöm hozzá, megváltozott minden.

- Persze – mondtam halkan. Louis feje megjelent az ajtóban, az arcán halvány mosoly virított, de úgy láttam rajta, hogy inkább csak kierőszakolta. A kezét hátra rakta.

- Niall… Beszélnünk kéne – folytatta.

- Jó – mondtam.

- Van itt valami – elővett a háta mögül egy kis könyvecskét, fekete volt apró, piros és rózsaszín szívekkel, úgy láttam keményfedeles. Nem tudom mit éreztem mikor először megláttam, csak egy olyan semleges érzés volt… Talán mert akkor még nem tudtam mi következik. Csak néztem Lout a kék szemeit, még mindig bele voltam feledkezve, teljesen…

- Tessék – odanyújtotta. Érte nyúltam mit sem sejtve semmiről, ő persze akkor már tudta, tudott mindent. A könyvre néztem aztán vissza rá.

- Ki kéne nyitnod – elmosolyodott, olyan aranyosan, hogy tisztára belepirultam. Végül visszanéztem a könyvre és kinyitottam. Nem lapoztam bele, rögtön az első oldalt néztem. Mikor megláttam az első szót, eltátottam a szám, hogy levegőt kapjak. Szia Niall…! Úgy éreztem, mintha egy kardot próbálnának lenyomni a torkomon, ami lassan átszúrja a szívemet is. Hirtelen összecsaptam. Nyeltem egy nagyot, nem tudtam fel nézni. Louis közelebb húzódott.

- Shh… Segítsek? – a kezével megpróbálta elhúzni az ölemből. De én megszorítottam.

- Ne! – szóltam rá, magam sem tudom hogyan… A könyv még mindig csukva pihent az ölemben – Ezt meg hogy?! – mindössze ennyit tudtam mondani, arról, amit az előbb láttam, de még mindig nem néztem Loura.

- Olvasd el! – kérte halkan – Csak olvasd, és majd közben mesélek – feljebb csúszott az ágyon, a hátát a falnak támasztotta. Meg kéne bíznom benne? Mást nem nagyon tehetek… Vettem egy mély levegőt és újra kinyitottam, a térdeimet felhúztam, úgy kezdtem el tovább olvasni.

Szia Niall…!

Fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá, de talán előbb el kéne mondanom miért is olvasod ezt.

A szívem óriásikat dobbant, izzadni kezdtem. Ez nekem szól… Csak nekem.

Az az igazság, hogy azért, mert… Na jó. Ezt így most nem tudom elmondani, oké? De kitaláltam valamit. Írtam neked egy dalt.

Egy dalt? Nekem? Miért? A francba! Úgy éreztem teljesen összeomlok, a sírás határán voltam, de Louis előtt még sem sírhatok…

A CD-t Lou fogja odaadni neked, megkértem rá.

Kifújtam a levegőt, tudtam, hogy rá kell néznem. Összepréseltem a szám, és lassan felemeltem a fejem.

- A CD! – Louis még akkor is halványan mosolygott, mikor a zsebébe nyúlt, hogy kivegye – Van itt egy walkmaned vagy valami? - megráztam a fejem.

- Hm… - savanyú képet vágott – Nekem van egy fent. Mindjárt lehozom – felállt és elindult felfelé. Én meg visszanéztem a lapokra.

Amikor ezt hallgatod, tudnod kell néhány dolgot. Ez a szám rólad szól, neked írtam. Boobearrel (bocsi, hogy így hívom, próbálok leszokni róla) mentünk el felvetetni… J De erről, majd később, el akarom mesélni az egész történetet. El akarok mesélni mindent. Tudnod kell róla… Tulajdonképpen ez is a legelején kezdődik, mint minden más sztori…

Hirtelen nyílott az ajtó, Lou jött vissza, egy walkmannel és fülhallgatóval a kezében. Lassan lélegeztem, az ujjaim idegesen cikáztak a lábamon, gyorsan a hajamba túrtam. Még akkor sem értettem. Mi a fene ez? Folyton ezt kérdeztem magamtól. Mi a fene történik? Mert, hogy nem vagyok/vagyunk 100-asok az biztos, de akkor mi történik? A barna leült mellém, felnyitotta a lejátszót és belerakta a CD-t. Én meg közben felraktam a fülest. Megnyomtam a playt. A zene dallamos volt, egy picit meg is nyugtatott, de amikor meghallottam Haz hangját szíven ütött. Úgy fájt… Úgy fájt hallani őt. Hallani, ahogy énekel, rólam. Lehunytam a szemem, a szám remegett, a kezemmel végig simítottam az arcomon. Hogy hogy nem értettem eddig? Miért nem tudtam felfogni? Ezernyi kérdés cikázott akkor a fejemben, de néha még most is. Nem értem, hogy lehettem ilyen… A könnyeim hullani kezdtek, még így, a csukott szememen keresztül is. 

24 - The funeral...

Halihó manócskák! Hát nem valami vidám rész :S És valahogy az a sejtésem, hogy most nem túl vidám részek következnek... De azért lesz benne az is, nyugodjatok meg :)) És a következő résztől most már tényleg érdekesebbre fordulnak a dolgok, higgyetek nekem ;) Ehhez jó olvasást! És, ha írnátok egy két komit, véleményeket, azt nem bánnám :P Mit gondoltok most? Hogyan tovább a sztoriban? Én tudom mi lesz, csak kíváncsi vagyok, na :)) Puszi - Palma.

Nem szeretem a temetéseket, sőt kimondottan utálom őket… Utálom reggel, utálom este, délben vagy bármikor, egyszerűen utálom. És az az igazság, hogy most már az esőt is…

London teljesen ködbe burkolózott, azon a napon, hétfő volt, igen azt hiszem… Az eső kopogása törte meg a skót duda lassú, nyöszörgő hangját. Mi valami mást akartunk, de Paul ragaszkodott hozzá, azt mondta, hogy ez Hazra emlékezteti. Én meg, nem tudom… Nem is tudtam, hogy kéne emlékeznem rá. Mert, nem jutott eszembe semmi, néha persze hallottam a halk rekedtes hangját a fejemben és láttam a mosolyát, azt a kedves aranyos arcot, láttam, ahogy flörtöl, de még mindig nem értettem semmit, nem tudtam valójában mi történt vele… Lou nem nagyon beszélt, én meg féltem megkérdezni… Tudtam, hogy nem mutatja ki, de én azért láttam rajta, hogy mennyire bántja ez az egész, elvesztette a szerelmét. És én? Kit vesztettem el? Még mindig nem tudtam. Zayn és Liam… Őszintén szólva ők még annyit sem tudtak, mint én… Nem tudták a dolgot Louisszal, nem tudtak a csókokról, mert, hogy akkor azt gondoltam több is volt. Sőt még arra is gondoltam… Én szánalmas hülye! Ahogy ott álltunk az esőben esernyővel a kezünkben minden, egyszerre próbált szanaszét cikázni a fejemben, mert akkor még nem tudtam semmiről. Nem tudtam, hogy lesz valami, ami mindent megváltoztat, mert volt valami, amitől megváltozott minden…

- Olyan ember volt, akinek határozott céljai voltak – így utólag visszagondolva milyen igaz, kár, hogy valaki megakadályozta ebben…

- Énekes akart lenni, ezt volt az álma és teljesült is, a siker után érte a halál – a temetésén majdnem több, mint 700-an jelentek meg, de csak azért mert többen nem fértek volna el. Ez is mutatja mennyire szerették…

- Niall! – Paul vállba bökött, ott álltam közte és Lou között, mint legkisebb, akire még vigyázni kell. Harry szülei is megjelentek a temetésen. Az apja nagyon hasonlított rá, az anyját nem nagyon figyeltem… Végig sírtak. Nekem egyetlen egy könnycsepp sem hullott ki a szememből… Miért vagyok ilyen p*cs? Miért?! Zavarban voltam, mert Lou ott állt mellettem, a vállamra tette a kezét és sírt. Ha ez nem hoz zavarba akkor mi? Egyszerűen nem is volt lehetőségem sírni… De ez rohadtul nem magyarázat, legalább csak egy kicsi jelét mutathattam volna, hogy… fájt. Mert igen, bevallom fájt. De nem is tudom, hogy pontosan mi… Zayn csukott szemmel állt, Liam, pedig esernyő nélkül, hagyta, hogy szétázzon a haja, nem érdekelte, hogy megfázik.

- Igen? – szóltam vissza Paulnak suttogva.

- Jól vagy? – a hangja egészen halk volt, kicsit rekedtes.

- Persze – hazudtam, jó, hogy nem volt plafon különben biztos rám szakad.

- A temetés után elvinnélek titeket kicsit…

- Persze, rendben – nem tudom miért mondtam mindenre, hogy persze. Ezt csinálom, ha hazudok? Miért nem lehetett hamarabb? Miért nem lehetett előbb? Miért akkor? Miért utána? Annyi kérdésem volt…

A temetés után részvételtünk Harry szüleinek. Éltem egyik legrosszabb pillanata volt, persze akkor még nem tudtam, hogy utána mi következik… Ott álltam tisztára görcsösen, egyetlen egy normális szó sem jött ki a torkomon, a hangom kattogott, ők pedig sírtak. A tortúra után beültünk Paul kocsijába, egy fekete kisbusz. Az X- es stúdióba vitt. Csak akkor esett le, mikor már bent álltunk, hogy minden itt kezdődött. Itt találkoztunk először, itt találkozott először Louval. Szerették egymást, tényleg, most már biztosan tudom. Jobban, mint a barátok… Nyeltem egy nagyot, ahogy beléptünk a sötét terembe. A lépteink visszhangoztak előjött minden emlék. Szinte láttam magam előtt a zsűrit.

- Miért hoztál ide? – kérdezte Zayn és leült a színpad szélére. Kicsit idegesnek látszott, vagy csak fáradt volt. Louis zsebre dugott kézzel sétált fel a lépcsőn. Liam, pedig leült egy székbe a nézőtéren.

- Sosem ültem még itt – dünnyögte magának halkan.

- Csak szeretném, ha tudnátok honnan indultatok – mondta Paul és körbe nézett a teremben – És hogy hova jutottatok. Együtt – tette hozzá halkan.

- Azt hiszed, hogy ezzel vége? – Zayn még próbált erősködni, de őt is a sírás kerülgette. A francba! Csak nekem nincsenek könnyeim? Vagy szívem nincs?

- Nem. Semminek sincs vége, csak egy szakasznak az életetekben, a banda életében – Paul néha ilyen bölcsességeket is tud mondani, és akkor nagyon jól jött. Felsóhajtottam és én is felsétáltam a színpadra, olyan nehezek voltak a lábaim, soha nem éreztem még ilyennek őket. Nem mentem oda Louhoz, hanem egyből a színfalak mögé indultam, ez emlékeztetett a legjobban rá. Végig mentem azon a kis folyosón, ahol mindig várakoztunk, eszembe jutott, hogy mindig mennyire izgultam ő pedig megnyugtatott. Azt mondta, hogy nyugi nincs semmi gáz, ha meg kiesünk együtt esünk ki. Mindig ezt hajtogatta. Megláttam egy gitárt az egyik polc mögött, a kezembe vettem. Úgy éreztem játszanom kell, szinte már az ujjam hegyén volt a dallam. Gyorsan felkaptam és visszamentem vele a színpadra. Leültem a lépcsőre és pengetni kezdtem, nem tudom mit, ami éppen jött. Louis halkan elkezdett dúdolni alatta, aztán Zayn és Liam is bekapcsolódtak…

23 - Meghalt

Sziasztok manócskák! Ezúttal résszel :D A 23. Az az igazság, hogy szerettem volna ezt a blogot még a suli előtt befejezni, mert utána valószínű nem nagyon lesz időm rá, csak hetente egy rész... De úgy tűnik ez nem fog összejönni, nagyon el vagyok maradva :S Mindenesetre kitartóan hozom nektek a részeket és remélem komiztok is, mert tényleg sokat jelent, erőt ad :)) A részhez nincs különösebb hozzá fűzni valóm, ha van kérdés nyugodtan tegyétek fel és majd eldöntöm, hogy válaszolok-e :P Jó olvasást! Sok komit! Puszi - Palma.

Már eltelt két nap. Két hosszú vagy rövid nap. Már nem is tudom, nem is emlékszem, csak egyetlen dolog cikázik mindig a fejemben. Mikor jön már haza, mikor láthatom, mikor ugorhatok a nyakába. Még mindig úgy érzem, hogy haza fog jönni, hogy csak elment pár napra, nyaralni vagy tudom is én. Még mindig úgy érzem, megbocsájthat nekem, de nem, már nem teheti, mert… Nem tudom kimondani, úgy érzem ezt a szót törölni kéne a szótáramból. Úgy érzem törölni kéne mindent vele kapcsolatban, de még sem mert emlékezni akarok, emlékezi akarok rá, a szemeire, az ölelésére, a szexis testére… Mindig az az egyetlen szó keringett a fejemben, számtalanszor hallottam már az elmúlt két napban, de valahogy sosem vettem komolyan, mintha elfelejtettem volna a jelentését.

- Meghalt… - Paul arca olyan kifejezéstelen volt, ahogy kimondta. Néhány pillanatig fel sem fogtam, azt hittem a kocsira értem, vagy legalábbis azt akartam hinni. Hihetetlen bűntudatot éreztem. A fejem hasogatott, megszédültem, le kellett ülnöm.

- Mi?! Ez biztos? – Liam szavai összemosódtak a fülemben. Megpróbáltam Loura nézni, kíváncsi voltam a reakciójára, de nem ment. A fájdalom elviselhetetlen volt, hányingerem lett, magamtól… Leültem a kanapéra, nem vettem észre, de Lou mellém sétált. Leült a karfára, nem szólt semmit, csak leült.

- Egy autóbalesetet jelentettek be… - kezdte el mondani Paul. Egy árokba hajtott, szinte azonnal… Még mindig nem megy, még mindig lehetetlennek érzem, két nap után is.

Valaki kopogott a szobám ajtaján. Talán ki sem mozdultam innen mióta megtudtam. Mindenki próbált vigasztalni, de ezt ők nem érthetik, fel sem tudják fogni… Mondjuk Louis helyzetében sem szívesen lennék, Liam azt mondta egésznap csak a tévét bámulja és nem szól senkihez.

- Igen? – kiszóltam, de a hangom kicsit megcsuklott a végén.

- Louis vagyok – a hangja még mindig férfias volt – Bejöhetek? – gyorsan felültem az ágyamon. A hajamat kicsit lesimítottam és megtöröltem a szemem.

- Gyere – mondtam neki.

Belépett az ajtón, nem látszott rajta a fáradtság, tényleg. Miért mondtam neki, hogy jöjjön? Pedig, akkor irtó mérges voltam rá, úgy éreztem ő ölte meg… Csak utána jöttem rá, hogy valójában nem is ő volt. De akkor ki?

- Meg kell kérdeznem valamit – leült az ágyam szélére, én az ölembe húztam egy párnát – Kész vagy már a temetésre? – felsóhajtott. Be akartam olvasni neki, hogy pont te, aki miatt … Máris el akarod temetni, de nem ment, még mindig szerettem, ennek ellenére is, és úgy tudtam, hogy Hazza is szerette. Miért tettem volna ilyet a legjobb barátom szerelmével? Nem tudtam neki azonnal válaszolni, rendbe kellett hoznom a hangom.

- Öm… azt hiszem – lehunytam a szemem – Legyünk túl rajta gyorsan – bólintottam.

- Jó – halványan elmosolyodott – Mert a srácok is így gondolták. És tudod akkor talán kiküszöbölhetjük ezt a nagy felhajtást is a… dolog körül…

- Persze – én is próbáltam rá mosolyogni, de egyáltalán nem ment, egy kicsit sem. Amúgy sem, de rá meg főleg, nem tudtam, mit is érzek. Nem tudtam hogyan kéne viszonyulnom hozzá, nem tudtam semmit… Felállt és elindult az ajtó felé. Gyorsan utána szóltam.

- Várj! – hirtelen rám kapta a tekintetét, láttam rajta, hogy meglepődött.

- Szóval… - kezdtem halkan - a többiek ezt mondták nagyon ki vagy – megint mosolygott.

- Nekem azt mondták, hogy te is – azok a szemek… De valahányszor mikor ránéztem mindig Hazzat láttam.

- Sajnálom… - törtem meg a néhány pillanatos csendet és csak néztem őt. Bólintott egyet.

- Szóval akkor minél hamarabb? – kérdezte meg újra, mielőtt kilépett az ajtón.

- Ühüm… - dünnyögtem.

- Enned kéne! – hirtelen visszanézett – Gyere majd ki! – utasított és végleg kilépett a szobám ajtaján. Ennem kéne? Ez most komoly? Úgy is kihánynék minden egyes falatot, vagy legalábbis megpróbálnám… Mindennek ellenére úgy döntöttem, ilyen hosszú idő után mégis csak kitámolygok valahogy a szobámból. Olyan üresnek éreztem a házat, igaz, hogy szólt a tévé és volt meleg kaja az asztalon mégis úgy éreztem üres. Leültem kajálni, közben jött Liam, hogy elmondja Paul jön délután megbeszélni a temetéssel kapcsolatos dolgokat. Elmondta azt is, hogy kidobott minket a Modest, mikről le nem maradok. Az egyetlen egy jó hír két napja, amit hallok. Szóval azt Tweetelek ki, amit csak akarok. Ez így mind szép és jó, de most rohadtul nincs kedvem Tweetelni.

- A biztos forrású hírszerzők most már véglegesen megerősítették, hogy a holtest, amit találtak az ifjú One Direction göndör énekeséé Harry Stylesé. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy mekkora vitát fog ez kavarni a rajongók között, a „Biszex vagyok” kijelentése után, de az biztos… - Zayn arrébb kapcsolta a tévét.

- Inkább ne hallgasd! – dörmögte és hátba veregetett – Hidd el, nem tesz jót.

- Igaza van – helyeselt Liam is – És ha jót akarsz magadnak Twitterre se menj fel – beleszürcsölt a narancslevébe.

- Lou hol van? – kérdeztem és felálltam az asztaltól.

- A szobájában – vágták rá mindketten.

- Illetve a szobájukban – javította magát Zayn.

- De hát Hazza… meghalt – suttogtam magamnak, alig hallhatóan. Be tudtam ismerni. El tudtam fogadni, akkor el tudtam…

Díj! :D

Sziasztok manócskák! Ez most nem egy rész :(( De! Megkaptam életem első díját :D
Köszönöm szépen az első díjam Pakkör Pítör-nek !!!:D Tényleg, nagyon :D Sose kaptam még ilyet és nem is tudom igazán, hogy mi értelme van... na mindegy. A lényeg, hogy egy csöppet átírtam a szabályokat ;)

Szabályok: 

11 dolog rólam

11 válasz

11 kérdés

3 bloggernek tovább küldöm (itt írtam át, mert nem ismerek túl sok bloggert sajnos :S, de ha akarjátok és lesz kedvem hozzá, akkor elmondok magamról több dolgot...)

11 dolog rólam

- lány vagyok (ha esetleg valaki nem tudná :D) már, majdnem 15 éves

- nagyon szeretek még az íráson kívül kosarazni :3 <33 

- nagyon szeretem Daisyt (a kutyám) és a csapatomat <3

- majdnem kész vagyok az első könyvemmel és a második is nagyon szépen halad (egy kosárcsapatról fog szólni, amúgy érdekelne valakit? De ez titok, pszt!)

- szeretem a csokit és a nutellát

- nem szeretem, ha a barátnőim (mikor velem vannak vagy elmegyünk valahová) egyfolytában a telefonjukat nyomkodják, wifiznek (tehát, ha a fészbúkkon lógnak...)

- hiszek Istenben

- most fogom kezdeni a gimit :D

- szerintem a múlt év óta sokat változtam :))

- nem szoktam blogokat olvasni, csak ha nagyon unatkozok vagy ha egy barátnőm írja, és könyveket se nagyon csak Agatha Christiet

- az egyetlen könyv, ami nagyon megfogott az Jay Ashertől a Tizenhárom okom volt (aki teheti olvassa el, tényleg nagyon jó tanulságos) 

- nézem a Pretty Little Liarst és The Fosters

- huzamosabb ideig nem tudnék meglenni tumbli nélkül :D

- szeretem az 1D-t de nem vagyok fan, viszont egy ideig Beliber voltam, de már az sem vagyok...

- rajöttem valamire Larryvel kapcsolatban, de azt most itt nem mondom el, hosszú lenne...

11 válasz

1.ki a kedvenced a bandából? (1D)

  Nialler :3 a szöszi... de Loui se semmi ;)

2.Mit reagálnál ,ha Harry és Louis elötted megcsókolná egymást?

  Valószínű, hogy megbámulnám őket... xD

3.Mi ichlette (vagy hogy kell irni) a blogod?

 Ihlette... :D Egyik barátnőm mesélt nekem Larryről és mutatott egy videót (ott van oldalt az ihlette szó alatt) amin Niall és Lou ölelgetik egymást meg hülyülnek Haz meg teljesen ki van bukva, nagyjából ennyi :))

4.Mit csinálnál, ha a kedvenced (1D) egy koncerten megfogná a kezed és felrántana a szinpadra, és egész végig fogná a kezed?

  Nem tudom... Megpróbálnám neki elmagyarázni, hogy találkozzunk inkább a koncert után.

5.Kedvenc íród? (blog, könyv, (én esetemben) manga, akármi)?

  Agatha Christie, Jay Asher

6.Van kedvenc blogod, ha igen akkor melyik?

  Nem igazán van... 

7.Mit csinálnál ,ha Harry megcsókolna (nem érdekli hogy fiú vagy e vagy lány)?

   Visszacsókolnám :P Ki nem? 

8.Mijut eszedbe ha azt mondom: " they don't know about us" ?

  Hm... Ők nem tudnak rólunk...

9.Szeretnél majd egyszer piercing-et vagy tetkót?

  Nem.

10.Melyik 1D barátnővel találkoznál leg szívesebben?

   Nem nagyon ismerem az 1D barátnőket csak Elenort, de vele nem akarnék találkozni...

11.Olvastad-e már a blogom, ha nem akkor bele olvasnál?Ha igen ,mi a véleményed?

   Nem olvastam még, de ha lesz időm szívesen benézek :))

 

11 kérdés

1. Neked tetszik a blogom? 

2. Mit gondolsz rólam az írásaim meg az alapján, amit tudsz rólam?

3. Van tumblid?

4. Mit gondolsz Larryről? 

5. Kedvenc filmed?

6. A legjobb zene, amit mostanában hallottál?

7. Hobbid íráson kívül? 

8. Kedvenc évszakod, miért?

9. Ha bárki lehetnél egy napra, kit választanál?

10. Szerinted lehetne igaz az a story, amit a blogomban leírok? 

11. Olvastad már egyáltalán a blogom? xD

3.bloggernek tovább küldöm:

Kinky Stylinson

Krisztii Cservenák

Teddy *-*

21 - Bárcsak tudtam volna / 22 - Biszex vagyok...

Halihó manócskák! Hú mennyire hiányoztatok, mennyire hiányzott a blog és az írás :3 Nagyon! De most itt vagyok, ahogy ígértem :D Holnap, megint elmegyek, de nem hagylak itt titeket rész nélkül, hoztam nektek valamit ;) Remélem elég hosszú, elég jó és eléggé elgondolkodtató :)) Vagy ha nem, hát így jártam/jártatok. Mindenesetre a komikat várom ;) Jó olvasást!

Bevallom. Gondoltam rá, akartam is… Akartam hogy… Nem! Nem lehet! A francba is! Még mindig nem értem…

Reggel volt már mikor Zayn elkezdett szólongatni, hogy keljek fel, meglepően kipihentnek éreztem magam, ami nem is csoda, mert vagy 12 órát aludtam egy huzamban. Rám fért már… Felkeltem és kimentem megkérdezni mi a mai program.

- Buliba megyünk! – ordította Liam a fürdőből.

- Buli… - ismételte Lou is. Hát persze a buli, különleges alkalom Paul egyik ismerősének lesz szülinapi partyja és mi is hivatalosak vagyunk, hogy énekeljünk pár dalt. Paul biztosított róla, hogy fanatikus rajongók nem lesznek beengedve és, hogy biztonságban leszünk. A Modestet úgy kellett rádumálni… de végül sikerült neki. Lou és Haz együtt ültek az ágyon, úgy látszik tényleg nem bírják sokáig egymás nélkül…

- De csak délután lesz – kacsintott rám Zayn és elment mellettem, a konyha felé tartott, hogy megnézze nincs- e valami kaja. Én is éhes voltam már, de tudtam, hogyha szállodában vagyunk vagy kaját kell rendelnünk vagy lemenni enni a hallba. Odamentem Zaynhez és mondtam neki, hogy hívjuk a szoba szervizet. Beleegyezett. Amíg a kaját vártuk, még egyszer végig gondoltam a dolgokat. Volt egy tompa fájdalom a mellkasomban, de azon kívül semmit sem éreztem. Néztem őket, ahogy beszélgetnek, nem is tudom miről, de néha rám néztek. Lou mosolygott, Harry arca pedig olyan semmilyen volt… Rólam van szó? Tényleg? Aztán Louis megölelte és megpaskolta a vállát. Nem tudom mi van velem. Tényleg… Akármennyire is azt akarom, hogy elmúljon, hogy tegyek le róla még mindig azt érzem, hogy… Szóval féltékeny vagyok, igen az. Kész ennyi, bevallottam. Harry nagyon kedves, nagyon jó fej, nagyon aranyos és nagyon szexi is néha, de akkor is. Hahj fogalmam sincs, miért érzek így Lou iránt, egyszerűen nem értem… Közben a kaja megérkezett, egy kis virsli… Nyamm! Na jó… Most kezdjek el mesélni róla? Hogy mi a véleményem a virslikről? :D Azt azért el kell mondanom, hogy majdnem felfordult a gyomrom mikor megláttam egy 10 cm hosszú virslit Hazza szájában, valahogy mintha mást képzeltem volna helyette…

Kaja után még pihengettünk és Twittereztünk kicsit, aztán indult a készülődés. Megint a legjobb parfümömet használtam, fogalmam sincs miért, mert már úgy is tök mindegy az egész… Szeretnék legalább csak a barátja lenni. De hát már az vagyok! Akkor többet akarok? Azt hiszem… :S Mikor mindenki kész volt Paul átjött a szobánkba megbeszélni a részleteket. Csak a szokásos, hogy ne feltűnősködjünk (úgy éreztem, mintha tudna róluk, olyan hangsúllyal mondta…), hogy ne ijedjünk meg akkor sem, ha letámadnak, hamar érkezik a segítség, meg persze a legfontosabb, hogy ne kezdjünk ki az unoka húgával, mert ő is ott lesz a partyn. A csaj, akinek a szülinapja lesz egyébként 17 éves és oda van értünk, ideális barátnő lenne, de nem tudom mostanában valahogy nem is vágyok a lányokra… Jó buli volt, egy diszkó szerű helység tele csajokkal akik oda voltak értünk és minden szóra visítoztak, bár a „koncert” után Paul lecsitította őket, ezért néha egy kettő oda jött az asztalunkhoz autogramot, meg közös képet kérni. Ittunk pár koktélt, beszélgettünk, hülyültünk. Kibeszéltük a csajokat, de végül arra jutottunk, hogy itt nem éri meg felcsípni egyiket sem. Zayn és Liam azért, elmentek táncolni és később Lou is elment valamiért, így magunkra maradtunk Hazzaval.

- Jó a buli nem? – ivott egy kortyot a kék italából és ütemre mozgatta a fejét.

- Aha – bólintottam, nem akartam megkérdezni, még nem… De szerencsére ő hozta fel előbb.

- Lou mit mondott neked? – komolyan nézett rám, mindenképpen tudni akartam, azt hittem ők megbeszélték ezt. Bár még mindig összeszorult a szívem, ha a tegnapi napra gondoltam, válaszolnom kellett.

- Azt mondta szeretitek egymást – a szemébe néztem, egy pillanatig tétovázott, aztán halványan elmosolyodott.

- Ezt mondta?

- Ezt… - bólogattam és ittam még egy kortyot.

- Akkor még mindig nem tudsz semmit igaz? – mintha boldogan mosolygott volna… Igen. Azt hiszem egy boldog mosoly volt. Sosem fogom elfelejteni azt a mosoly…

- Mit kéne tudnom? – kíváncsivá tett, tudni akartam mi az, amit Lounak el kellett volna mondania, de nem tette.

- Semmi – mondta és a mosolya még szélesebbre húzódott.

- De mi? Mond már! – az asztalra tettem a kezem és előre dőltem kicsit.

- Semmi… - egy kicsit tétovázott, de végül a kezemre tette az övét. Most szórakozik velem? Vagy Louval? Vagy mi baja van? Emlékszem régebben, úgy egy hónapja, volt baja a gyógyszerekkel. Bekapott különböző tablettákat és ettől elszállt az agya, talán akkor jöttek össze Louval is… Azóta meg nincs semmi, tök normálisnak látszik, kb. a Modest óta… De most talán megint… Tényleg erre gondoltam? Hogy lehettem ekkora barom?! Még mindig nem hiszem el…

- Jól vagy? – elhúztam a kezem és próbáltam a szemébe nézni. Zöldek voltak, ugyanolyan zöldek, mint tegnap és tegnap előtt, meg az X-ben, de már nem azok… Már rég nem azok… Nyelt egy nagyot, a mosoly eltűnt az arcáról és egy pillanatig komoly lett.

- Persze – a pult felé nézett, ahol nem sokkal azelőtt még Louis állt, én is láttam.

- Őt keresed? – kérdeztem kurtán. Úgy éreztem nem kívánt személy vagyok és valószínű emiatt is viselkedtem vele, úgy ahogy… De ha tudtam volna mi fog történni… soha nem teszek ilyet. Soha! Az pedig, hogy megérdemelte-e már fel sem vetődik bennem. Hát persze, hogy nem…

ÓÓ valamit elfelejtettem mondani. Remélem szeretitek a nutellás palacsintát, mert én most azt eszek, meg írás közben is azt ettem :D :P Ja és azt is elfelejtettem, hogy ez egy dupla rész, tehát, 2. Értitek, ugye? Kettő. Betűvel is leírom XD Szóval itt van még egy rész :)) Remélem megleptelek titeket, ez is a szeretetem jele, figyelitek, a szeretetemé :D Na akkor jó olvasást ehhez is ;) És ha már úgy itt vagytok egy-két komit... 6 nap múlva jövök. Sok puszi - Palma.

- Nem – megrázta a fejét és megint rám nézett. Idegesnek tűnt, pedig tudhattam volna, legalább ebből… Nem szóltam semmit, én is elkezdtem Lout keresni a tömegben. Meg is találtam, egy félre eső kis bárszéken ült a táncparkett szélén. A táncolókat figyelte, de néha felénk pillantott.

- Niall! – kezdte Harry kedves mosollyal, felé kaptam a fejem – Táncolsz velem? – kérdezte és közben már megragadta a kezem, hogy a parkett felé ráncigáljon. Megálltam, földbegyökerezett a lábam. Értelmeznem kellett az információt.

- Mi?! – először ráförmedtem (a francba is!) , de olyan kedvesen nézett, hogy végül azt mondtam neki kérdezze meg Louistól és az ujjammal rámutattam. Pár pillanatig még nézett, a mosoly lassan konyult le az arcáról, aztán elengedte a kezem.

- Jó… - mondta és elindult Lou felé. (Wááhhh!!! Én hülye, bunkó! Még mindig nem megy…) Én visszaültem az asztalunkhoz és onnan figyeltem mi történik. Ahogy lassan oda sétál, Louis megöleli és a hajába puszil. Bárcsak velem tenné ezt… Még akkor is ezt gondoltam… Még akkor is! Pontosan, azért mert fogalmam sem volt semmiről, mert nem mondott semmit. Ő is hibás! Nem… ő soha nem lesz az. Mindig az én lelkemen fog száradni minden. De miért érzem ezt? Ó valaki mondja meg miért! Kérem…

A buli után mindannyian hulla fáradtak voltunk, emlékszem még meg is jegyeztem magamnak, hogy Haznak milyen karikásak a szemei. Biztos a gyógyszerek miatt, akkor ezt gondoltam… Gondolni könnyű, Niall! Az a legkönnyebb dolog a világon, gondolni valakire… De a fájdalom sosem múlik el, még akkor sem, ha van mi kárpótolja. Manchesterből tovább indulva egyetlen egy dolog kavargott a fejemben, Larry… Larry. Milyen érdekes szó, milyen érdekes ezek után kimondani… De valóban csak erre az egyre tudtam gondolni, mindig a szemem előtt lebegett, ahogy megölelik egymást és szerettem volna, ha én vagyok ott Harry helyett. Féltékeny voltam…

Ha Manchesterre a lavina elindítójaként emlékszek, akkor nem is tudom, hogy Liverpoolra hogy kéne. Akkor Liverpool a katasztrófa volt. A katasztrófa, ami úgy csapott bele mindannyiónkba, mint a ménkű. Az a néhány nap, amit ott töltöttünk… Az a másik néhány nap, ami életem hátra lévő részében kísérteni fog és nem tehetek ellenne semmit sem. Mikor megérkeztünk a szálloda elé, semmi különöset nem vettem észre, mindenki nyugodtan pakolta a csomagjait. Vagy csak jobban kellett volna figyelnem. Bocsánatot kérni Harrytől, de miért? Nem tudtam bocsánatot kérni, mert… Mert fogalmam sem volt róla… és mert nem tudtam ellent mondani az érzéseimnek. Szóval a buszról leszálltuk és elindult a szoba keresés, aztán a berendezkedés. Szerintem akkor már tudta, biztosan tudta… De az, hogy vajon Lou is tudta-e… Nem tudom, erről nem beszélt. Paul szólt, hogy lesz egy gyors interjú aztán fotózás. El is kezdtünk készülődni. Pedig nem látszott rajta semmi idegesség. Nem volt ideges? Nem félt? Louis azt mondta nagyon…

Elindultunk az interjúra senki sem sejtett semmit én sem. Azt gondoltuk, hogy rutin beszélgetés lesz, ahogy szokott, hogy kérdeznek egy csomó hülyeséget mi pedig válaszolgatunk. De Haz szólt, a műsorvezetőnek, hogy mondani akar valamit. Elvette a mikrofont, emlékszem mennyire néztem őt, hogy egy pillanatra még Loura nézett, aki biztatóan bólintott (akkor mégis csak tudta), aztán a szájához emelte és csak úgy lazán, mint aki körülbelül annyit mond, hogy a nevem Harry Styles és jelentkeznék az X-factorba, azt mondta:

- Én biszex vagyok – önelégült mosoly terült szét az arcán.

- A pi**ába!– Zayn kapcsolt először, egy olyan Zayn-es megszólalással.

- A francba! – ennyit tudtam kinyögni, azok után, hogy én már tudtam mindenről, mert a többiek akkor még a Louisszos sztorit nem tudták. Ha az kiderül… Loura néztem. Az arca érzelemmentes volt, nem tudom mit érezhetett… Szerettem volna nem hallani ezt, szerettem volna visszatekerni az időt és megállítani, szerettem volna titokban tartani a kapcsolatukat, mert most már valószínű napokon belül az is ki fog derülni, elég egy kép… Igen, pontosan elég egy kép. Most, hogy vissza nézem a képeket tényleg igaz… Eddig nem hittem benne, de igaz. Néhány pillanatig csend volt a stúdióban, azt hiszem mindenki ledöbbent, aztán elkezdtek a fényképező gépek kattogni. Haz pedig boldogan adta vissza a mikrofont a műsorvezetőnek, aki minderre csak annyit tudott mondani:

- Rendben Harry, azt hiszem megértettük – próbálta kivágni magát/minket, mindenkit a helyzetből.

Az interjú után Paul egyfolytában telefonált, a Modest hívta, fel akarták bontani a szerződést. Nekünk fogalmunk sem volt mit tehetnénk, először is tisztázni kellett a helyzetet. Zayn és Liam akiknek fogalmuk sem volt semmiről egyfolytában csak káromkodtak. Illetve Liam próbálta megtudni Harrytől, hogy mégis mi van, meg hogy most már nyugodtan elmondhatja, de nem mondott semmit. Csak én gondoltam úgy, hogy Lou mindent tudhat, de féltem, féltem megkérdezni tőle. Én hülye barom! Aztán olyan zavaros lett minden, hogy már nem is tudtuk mi van.

- Többet biztos nem adok interjút! – sajnos, ha ideges vagyok hajlamos vagyok magamban beszélni, ezt Louis is észre vette és közelebb jött. Mosolygott. Teljesen nyugodt volt, de ha tudta volna? Mi lett volna, ha tudta volna? Mindig is csodáltam emiatt, hogy még az ilyen szorult helyzetekben is teljesen nyugodt tud maradni. Mellém sétált és megkérdezte.

- Haragszol? – olyan aranyos volt, hogy önkénytelenül is el kellett mosolyodnom. De miért? Miért Lou? Miért jöttél oda?! Utólag ezt gondolom, akkor persze majd kiugrottam a bőrömből, a szívem a torkomban kalapált és meg sem tudtam szólalni. Annyit sikerült csak kinyögnöm, hogy: - Én?

Bólintott.

- Nem, de most mi baja van? – nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg és már biccentettem is volna Harry felé, de eltűnt. Azt hittem csak kiment a mosdóba vagy valami, de Louis azonnal kapcsolt. Az arca összerándult és elkezdte keresni a szemével a teremben, de nem láthatta sehol, mert csak mi voltunk ott. Mi négyen és Paul, aki éppen akkor rakta le a telefont.

- Srácok láttátok Harryt?

- Az előbb még itt volt, azt mondta kimegy a mosdóba – mondta Liam és értetlenül nézett rám és Loura. Louis futva indult a vécék felé, az összeset átkutattuk és telefonon is próbáltuk felhívni, de kinyomta. Paulnak is szóltunk, már mindenki őt kereste. Elvitte Paul kocsiját, elkérte a kulcsokat a portán, és elvitte, csak úgy elhajtott vele. Bárcsak megállíthattam volna…

Két órával később már a szállodában ültünk. Zayn és Liam még mindig nem értettek semmit, de nem is kellett, mert akkor már mindegy volt... Lou egész délután ideges volt, a közelébe sem mertem menni, féltem… Én pedig… én pedig a hülye fejemmel azt akartam, hogy… Sajnálom, de így volt, tudjátok, hogy gondolom… Nem ezt akartam, csak annyit, hogy zárják börtönbe vagy valami… Hogy lehettem ekkora szívtelen gyökér??! Hogyan? Pedig tudtam, hogy szeret, barátilag, és már annak is elégnek kellett volna lennie, ahhoz, hogy más legyek. De én ilyen voltam, ilyen szívtelen gyökér… Nem szerettem, ha piszkálja a hajam, mert furán éreztem magam tőle, nem szerettem, ha simogatja a hátam, mert furán éreztem magam tőle… Pedig neki csak ennyire lett volna szüksége… Csak arra, hogy szerethessen, de ezt sem kapta meg tőlem, semmit sem kapott meg tőlem…

Még most is, ha arra a pillanatra gondolok, mikor látom Pault bejönni azon az ajtón, látom, mert rá van írva az arcára és tudom, hogy mi következik. Mindannyian egyszerre állunk fel. Minden elhalkul, figyelem, ahogy tátog és egy hatalmas szúrást érzek a szívemben, mintha egy tört szúrnának bele és elfordítanák. Rosszabb érzés, mint amikor csókolózni láttam őket, sokkal rosszabb…Érzem, hogy könnybe lábad a szemem és a könnyeim lassan végig folynak az arcomon…