9 - Otthon...

Halihó manócskák! Itt egy nem túl hosszú, de szerintem már kicsit vidámabb rész, végre Niall is boldog :D Jó olvasást hozzá! Komizni ér ;)

A gép halkan szállt le Dublin repterén, szinte meg sem éreztem. Álmos fejjel kicsit kómásan kászálódtunk le a gépről. Greg már a kapunál várt. Nem számítottam rá, hogy ő is itt lesz. Már az esküvő óta nem láttam, megváltozott. Fülig érő vigyorral rohantam felé és még levegőhöz sem hagytam jutni azonnal a nyakában ugrottam. Tom végig ott állt mellettünk, figyelte a gyanús embereket.

-  Szia öcsi! – Greg mosolyogva a hajamba túrt.

-  Hiányoztál – fúrtam a vállába gyerekesen az arcom.

-  Te is – a hangja megnyugtatott, ahogy gyerekkoromban is. Esténként mindig beszélt hozzám, ha féltem. Ott aludhattam mellette, olyan volt, mint egy igazi testvér, de hát az is, csak közben felnőttünk…

Elindultunk a kocsi felé, de ezt sem úsztam meg fanok nélkül. Már az ablakból kifigyeltek és kívül várakoztak. Ettől mindig megijedek az éttermes incidens óta… Már kezdtem is keresni az egérutat, de Gregnek mindig is őrült ötletei voltak.

-  Nem osztasz ki egy pár autogramot? – kérdezte nyugis hangon, felnevetve.

- Greg! - szó szerint kiröhögtem – Emlékszel az esküvőre és még ezek után… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.

- Komolyan mondtam, gyere! – átkarolta a nyakam és elkezdett a rajongók felé húzni. Mire kiértünk kicsit lecsillapodtak visítoztak, tapsoltak, majdnem megsüketültem. Közben Tom beszervezett pár biztonságit, hogy segítsen távol tartani őket. Egy pillanatra megdobbant a szívem, de mikor megéreztem Greg meleg érintését a vállamon megnyugodtam. Mosolyogva nyúltam egy tollért a zsebembe és a lányokhoz léptem. Ugrálva nyújtották felém a papírokat. A kezem gyorsan haladt pillanatok alatt már kész voltam vagy tízzel. Nagyon jó érzés volt látni őket. Hogy így rajonganak értem és meglepő volt, mert nem jöttek túl közel. Persze Greg és Tom végig ott álltak mellettem. Egy egy szimpatikus lánnyal még csináltam pár képet is. Aztán a kocsitól még integettem nekik és beszálltunk.

- Aaa – csak ennyit tudtam mondani mikor behuppantunk az ülésre. Ketten hátra. Greg vezetett. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, régen éreztem már magam ilyen jól.

- Na? Megérte? – kérdezte Greg a visszapillantóból. Neki mindig ilyen király ötletei vannak… Emlékszem mikor kisgyerekként elmentünk a tengerhez és tutajt építettünk. Nagyon féltem, de imádtam a tengeren csónakázni…

- Meg... – őszintén szólva csak röhögni tudtam, magamon is meg az egész helyzeten, hogy hogy ezt eddig mindig kihagytam? A srácok teljesen ki is mentek a fejemből…

Furcsa volt meglátni a régi házat, már két éve nem voltam itt. A kerítés mellé hatalmas bokrokat ültettek, biztos ez is a directionerek miatt van.

-  Megérkeztünk – jelentette be Greg, mosolyogva.

- Szép ház – ismerte el Tom kedvesen.

Kiszálltam és a kapuhoz léptem. Zárva volt.

- Bocsika itt a kulcs – röhögött Greg és kivette a bőröndömet a csomagtartóból, aztán hozzám vágta a kulcsot. Az udvar ugyan olyan volt, szinte semmit sem változott.

-  Hagyd csak, majd viszem én – ajánlottam fel bátyámnak a segítségem, de ő ellenkezett.

- Te zárd vissza inkább a kaput – mondta mosolyogva. Az, az örökös mosoly… J Tom még mindig csak a házat csodálta. A fű zöld volt és virágok a kertben, beszívtam azt a friss illatot, amit régen annyira szerettem. Bent a házban anya és Denise fogadtak. Mindkettőjüket magamhoz öleltem. Bár Denist már elég régen láttam és nem éppen így emlékeztem rá, de mindegy ez csak mellékes.

-  Öm Niall – Greg kezét éreztem meg a vállamon – Mondanunk kéne valamit – széles mosollyal Denise mellé lépett és egyszerre mondták ki – Nagybácsi leszel – először nem értettem mit akarnak, de végül leesett. Szóhoz sem tudtam jutni.

-   Mi? Mikor? – dadogtam össze vissza. Nagyon boldog voltam, egy nap alatt ennyi jó dolog…

-  A hetedik hónapban vagyok – simított végig Denise a hasán. Greg szájon csókolta.

-  Akkor ezért voltál ilyen fura – bólintottam vigyorogva. Örültem, hogy végre Greg is megtalálta a neki való lányt és, hogy ez pont Denise. Szimpatikus volt. De mi lenne, ha… Nem. Ki kell vernem a fejemből, hiszen ezért jöttem.  A nap végére elfáradtam, ásítva léptem be a régi szobámba. Még ott volt a Justin Bieber plakát a falamon, szerettem az ő dalait énekelni, tulajdonképpen ő inspirált…

Este azért kicsit eszembe jutottak a srácok. Elképzeltem mit csinálhatnak most, felhívni őket már nem volt kedvem, pedig gondolkoztam rajta, úgy voltam vele, hogy majd holnap. Harry és Lou megint biztosan együtt vannak... Elalvás előtt még Tweeteltem egyet: Niall otthon van és jól érzi magát, yee :D Ja és éhes, mindjárt kimegyek enni valamit… A válasz szinte azonnal érkezett: Érezd jól magad Nialler! <3 :)) ez Louistól érkezett és bejelölte rajta Hazzat is, szóval együtt vannak… Elmosolyodtam, talán mégis fontos vagyok nekik. Egy pillanatra még eszembe jutott Greg, kíváncsi leszek erre a nagybácsi dologra, örülök, hogy boldogok. Végül elaludtam, de az éjszaka közepén rájöttem, hogy tényleg éhes vagyok, ezért kimentem turkálni a hűtőben.

8 - Indul a gép

Sziasztok manócskák! Hoztam még egy részt, de most már szeretném látni a komikat is. Csak annyit, hogy tetszik nem tetszik? Mit gondoltok róla? Ilyesmi... Csináltam olyan feliratkozós izét, szóval most már fel is lehet iratkozni :D 

Lou betessékelt az ajtón, a szoba üres volt, csak ketten voltunk bent. Leült az ágyra, én is mellé, de próbáltam tartani a távolságot.

-          Nézd Niall – kezdte komoly hangon – Remélem tényleg nincs semmi baj köztünk. Én nem akartalak leordítani – megrázta a fejét és próbált a szemembe nézni. Így is elég furán éreztem magam, ketten Vele, egy szobában… Mélyen beszívtam a levegőt, de még nem engedtem ki – Tudod, hogy én szeretlek titeket – elmosolyodott – Téged is – a hajamba túrt és magához ölelt. Persze, biztos engem is szeret… Inkább csak megjátssza :/ De erre most mit kéne mondanom? Próbáltam én is a kezem óvatosan a hátára csúsztatni, közben felgyorsult a légzésem. Ez nekem már túl sok… Hogy 1 nap kétszer is megöleljen… Lassan elengedett, ez már hosszabb volt, mint az előző. A szívem, majd kiugrott, komolyan, ha így folytatjuk szívrohamot kapok. Hátrahúzódott eltűnt a mosolya, újra komolyan nézett a szemembe.

-          Biztosan haza mész? – szóval a srácok már elmondták neki. Hang nélkül bólintottam – Jó – elfogadta a döntésemet, bár nem nagyon tudtam lenézni az arcáról semmit sem – Akkor szólok Paulnak, hogy a hétvégére ne nagyon szervezzenek semmi különleges koncertet. Nem akarunk nélküled énekelni – mosolyogva a combomra csapott és egy darabig ott pihentette a kezét. Hatalmasat nyeltem. Nem is nagyon tudtam arra figyelni mit magyaráz túlságosan az érintésére koncentráltam. Aztán felállt és elindult az ajtó felé, én is hasonlóképpen követtem.

Este még volt egy kisebb koncert aztán egy bulira voltunk hivatalosak. Az, az elegáns öltönyös party, amit én annyira utálok… A koncert elég simán ment a Modest nélkül, most szerencsére nem szóltak bele semmibe. Így Lou és Harry is nyugodtan turbékolhattak. Többször is megölelték egymást, próbáltam nem figyelni őket, de néha akaratlanul is odatévedt a tekintetem… A buli tök unalmas volt egy csomó fontos emberrel, a felénél már ásítoztam, de nem voltam egyedül Harry és Liam is. Malik és Mr. Tomlinson, pedig egy gazdag úri emberrel tárgyaltak. Mi hárman elhúzódtunk egy sarokba és Twitterezni kezdtünk. Hazza lazán átvette lábait az enyémeken és, úgy nyomogatta telefonját. Ő olyan… ha szeret valakit és fontos neki valaki, akkor azt ki is mutatja nem érdekli, hogy ki mit gondol. Ahogy olvasgattam a kiírásait, Louisnak szóltak, vagy legalábbis én ezt tudtam belőlük kihámozni, mert hogy Lou nem volt rajtuk megjelölve. I miss you Boobear! ilyen és ehhez hasonló mondatokkal volt tele Harry fala. Amit nem igazán értettem, hiszen az említett alig 20 méterre tőle beszélgetett… Persze ezek is csak néhány percig voltak kint, a Modest azonnal cselekedett, átírt vagy eltűntetett mindent. Erre Liam viccesen felfogott monológja: Ti drágák! Nagyon szeretünk titeket! De legjobban az őszinteségeteket és, hogy szabad utat engedtek a gondolatainknak. Olyan, mintha a rajongóknak szólna, de valójában nem is. Ezt már biztosan nem törölheti a Modest. Hahaha.

Hazza kis idő múlva, mikor már megunta abba hagyta az írogatást és engem kezdett bámulni mosolyogva. Elkezdte a lábamat csikizni és közben végig nézett.

-          Haz!– szóltam rá nyugisan, tudtam, hogy csak játszik és még nem idegesített nagyon, de ő kezdett egyre közelebb húzódni. Már a hajamat piszkálta utálom, ha a hajammal szórakozik. Hirtelen néztem fel rá a telefonomból, de olyan aranyos volt nem mertem leordítani, inkább csak én is összeborzoltam a haját. Rám mosolygott.

-          Azt hiszem ott egy csaj – a terem közepe felé nézett és megigazította a frizuráját. Felállt és elindult felé, szinte azonnal el is tűnt a tömegben én meg csak vigyorogva bámultam utána.

Péntek reggel korán indul a gépem. Így már dél körül odaérek és több időt tölthetek ott. Meg van beszélve Paullal. A fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy ők is kikísérjenek, szóval várhatóan tele lesz a repülőtér rajongókkal…

A fekete sötétített ablakú kisbusz az ajtóhoz közel parkolt le, a tömeg már gyülekezett. Néhány testőr segített kiszállnunk a kocsiból és bejutni a reptér területére. Néhányan még oda is követtek, de sikerült valamennyire távol tartaniuk őket. Nem volt magángép, ezért a többi utassal kellett utaznom, velem küldtek egy testőrt is. Paul egyik unokatesóját Tomot, hogy vigyázzon rám, a kicsi Niallre. Még egy gyors ölelés a srácoktól és indultam is fel a gépre. Persze Lou mellett gyorsan elhaladtam, fél kézzel átkaroltam a vállát és már mentem is Harryhez. Vele kicsit hosszabban tartott az ölelkezés, mint amire számítottam…

-          Vigyázz magadra! – halkan a fülembe suttogott, majd ő is elengedett. Felraktam fekete napszemüvegem és már tényleg elindultam a gép felé.

Felsóhajtottam és leültem a helyemre az ablak mellé, Tom ült kívülre. Bekapcsoltam az övemet és vártam, hogy felszálljunk. A túl oldalról egy kislány figyelt már régóta. Hosszú barna haja a szemébe lógott és aranyosan mosolygott rám én pedig vissza.

-          Kérhetek egy atogrammot? – cuki, félénk hangon szólalt meg. Gyorsan kerestem egy papírt és aláfirkantottam neki a nevem.

-          Hogy hívnak? – próbáltam kedvesen kérdezni, Tom közben már elaludt úgy hogy halkan kellett beszélnem.

-          Sarah.

-          Tessék Sarah – nyújtottam át neki a papírdarabot.

-          Köszönöm – még küldött felém egy bájos mosolyt, aztán meg kellett tárgyalnia a történteket a mellette ülő anyukájával. Felvettem a fülesemet és én is az ablakon kifelé bámulva próbáltam aludni kicsit. Nem nagyon ment… Egyfolytában eszembe jutottak a srácok, de leginkább Lou és Hazza. Túl sok volt már nekem ez, nem is értem… Éreztem Louis érintését a combomon és éreztem Harryét is. Aztán hallottam, ahogy egymásnak suttognak, hogy szeretlek. De végül engem is elnyomott az álom és elvesztek a gondolataim… 

7 - Béküljünk...

Sziasztok manócskák! Hoztam egy részt, a hibákat már nincs időm kijavítani, de nagy lelkű leszek és felrakom nektek. :P

Lou és Harry a koncert után az egész estét együtt töltötték. Zayn hamar bevágta a szunyát, én pedig Liammel néztem valami romantikus filmet a tévében. A végét végig szipogta, szánalmas… Már én éreztem cikinek, hogy ott törölgeti az arcát mellettem, pedig csak a Dear Jhont néztük. A film után Liam is ment aludni, én pedig egyedül maradtam a nappaliban. Kikapcsoltam a tévét és csak feküdtem a kanapén. Sötét volt a nappaliban, csak a holdfénye világított be kicsit. Gondolkoztam, és hallgatóztam, hátha meghallok valamit Hazzaék beszélgetéséből. Nem kellett sokat várnom, mire átállt a fülem már majdnem tisztán hallottam mindent.

-          Hé Boobear – Harry hangja volt az, kérlelően szólt az említett Louisnak – És mi lenne, ha megtudnák? Rosszul éreznéd magad? – Lou hosszú ideig nem felelt, aztán halk hangon, éppen csak, hogy sikerült meghallanom, válaszolt.

-          Nem kell tudniuk – néhány percig újra csend, majd Hazza szólalt meg újra rekedtesen.

-          Ha te így akarod…

-          Haz! – Lou felhívóan szólt hozzá és kis szünet után csak ennyit mondott – Szeretlek…

Most ez mi? Őszintén? Mit kéne gondolnom? Nem nagyon mertem mozgolódni, féltem, hogy esetleg meghallanak. Lassan elcsendesedtek és megmondom őszintén nem is nagyon figyeltem a további beszélgetésre. Talán haza kéne mennem kicsit, csak néhány napra vissza Írországba, hogy ki tudjam verni a fejemből Lout. Hogy el múljon ez az érzés, ami most van, mert akárhogy is akarom, nem megy és az előbb hallottak alapján, meg úgy mindent összevetve nem is nagyon fogják viszonozni… Ő Harryt akarja. De előbb le kéne rendeznem a dolgokat Emilyvel is…

Reggel furcsa érzés fogott el a hasamon, mintha valami légy mászkálna rajta, majd valaki felkuncogott. Hirtelen ugrottam fel, Liammel és Hazzaval találtam szemben magam. Mindketten rám mutogatva röhögtek, én pedig durcásan a takarómat fogva indultam el a szobám felé. Felöltöztem, mert hogy kint a kanapén egy szál alsógatyában aludtam el, még szerencse, hogy Lou nem látott. Vagy legalábbis én nem láttam… Kimentem reggelizni a srácok még mindig rajtam röhögtek, legnagyobb meglepetésemre Louis is engem bámulva vigyorgott.

-          Cuki a boxered Nialler – ez Zayn volt – Olyan aranyos, mint az ovisoké – egy durcás nyelvnyújtás kíséretében hozzákezdtem a müzlimhez és próbáltam nem elvörösödni, ami nem igen jött össze. Nem szoktam előttük boxerben mászkálni, biztosan ez az oka, de ha már úgy is láttak, miért ne lehetnék ezentúl kicsit szabadabb? Talán, ha Lou ne lenne itt…

Már épp vittem ki a konyhába a tálamat, hogy elmosogassak mikor Ő is csatlakozott hozzám. Louis Tomlinson utánam jött a konyhába! És nem, nem azért, mert ő is éppen akkor végzett, nem, akart tőlem valamit.

-          Hé! Niall – kedvesen rám mosolygott – Nem akartam azt a múltkor – oldalra szegte a fejét – Ugye nincs harag? – elmerengtem kék szemeiben, olyan aranyosan néz ilyenkor, olyan gyönyörűek a szemei… Kinyitottam a csapot és megráztam a fejem:

-          Nincs – de ami ez után következett! Magához ölelt. Tisztára elborult az agyam. Beszívtam az azt illatot, kellemes virág illat egy kis arcszesszel keveredve. Kezével óvatosan megpaskolta a hátam, a testem égett, teljesen lemerevedtem, nem tudtam visszaölelni. Sajnos túl rövid volt, és próbáltam eltüntetni az arcomról zavarodottságom minden jelét, valamit azért talán mégis észre vett. Össze vissza motyogtam. Ugyanolyan mosollyal engedett el és lépett hátra, egy pillanatig még néztem a szemeit, aztán folytattam a mosogatást. Miután végeztem gyorsan hagytam el a helyiséget és a szobámba mentem. Újra és újra felidéztem magamban az ölelés pillanatait, valami csoda folytán minden megmaradt és mikor észre vettem milyen fontos nekem a fejemet fogva hátradőltem az ágyon. Tényleg haza kell mennem minél hamarabb. Kis gondolkodás után eszembe jutott Emily, le kell rendeznem ezt vele. De várjunk csak, most mindezt Louis miatt akarom? Igen, azt hiszem, túl fontos lett nekem… Felhívtam anyát, hogy elmehetek-e a hétvégén és kimentem közölni a srácokkal mi van. Lou szerencsére nem volt ott úgy, hogy nyugodtam magyarázhattam mit akarok. Anyára hivatkozva repülök haza, próbáltam bemesélni a srácoknak, de nem sok időre csak néhány napra. A hétvégére. Ez persze megint felveti az önállósági problémámat, de ez most egyáltalán nem érdekelt.

-          És most megyek. Előbb még beszélnem kéne Emilyvel – mondtam ki a végszót, közben már indultam is az ajtót. A srácok nem is nagyon tudtak megszólalni, Zaynt nem is érdekelte igazán, Liam és Hazza, pedig értetlenül bámultak. Emilyvel egy nekem nehéznek induló beszélgetésünk volt, azzal kezdtem, hogy legyünk csak barátok a tegnapi filmben láttam és ez általában beválik. Próbáltam bemesélni magamnak, hogy nem Lou miatt, hanem csak mert nem is jött be nekem igazán, de valójában nem így van… Mire ő mosolyogva közölte, hogy semmi baj neki is inkább Zayn tetszik. De könyörgöm, akkor eddig miért szórakoztunk? Na mindegy erre már nem nagyon fogok választ kapni… Haza érve ismét Lou fogadott, de ezúttal nem akart kioktatni, sokkal inkább aggódó fejet vágott.

-          Minden rendben? – kérdezte kétségbe esett hangon. Én meg csak bámultam rá, mint borjú az újkapura.

-          Nialler? – szólított meg újra. Próbáltam egy biztatót bólintani, ami nem sikerült elég hatásosra. Feltessékelt a szobájukba, hogy meséljek neki. 

6 - Hazza...

Halihó manócskák! Egy kis Nirry :3 Jó olvasást nektek! És több olvasót és sok komit nekem :P

Két kopogás az ajtómon, majd csend. Erőt vettem magamon, hogy megtudjak szólalni. Valójában Loura számítottam ezért megpróbáltam kinyögni egy Gyere be-t. Nyílt is az ajtó és legnagyobb meglepődésemre Hazza göndör feje jelent meg benne.

-          Bejöhetek? – kérdezte félénken.

-          Persze gyere – próbáltam megtörölni a szemem, hogy ne lássa a sírásom nyomát. Leült az ágyra és mellém húzódott.

-          Tudod Lou néha… Szóval egy kicsit túl reagál dolgokat – halkan kezdte mondani. Én pedig csak hallgattam. Jól esett, hogy van valaki aki mellettem áll és, hogy ez a valaki pont Lou legjobb barátja – Nézd el ezt neki. Most nagyon kivan a Modest miatt… – maga elé bámult, mintha valamin morfondírozna.

-          Köszi hogy ezt elmondtad – bólintottam elmosolyodva és én sem tudom miért, de fél kézzel az ölembe húztam és göndör hajába túrtam. Talán csak próbáltam oldani a köztünk lévő feszültséget… Halkan szuszogott, de nem szólalt meg csak hosszú percek után.

-          Nekem most már mennem kéne – felnézett a szemembe még búcsúzóul megölelt, majd távozott a szobából. Jó volt valakit megölelni végre, még ha nem is Louis volt az. Talán vele sem kellene ennyire merevnek lennem és akkor többre jutnánk…

Miután Harry távozott még öt percig ültem a szobámban és gondolkoztam. Holnap délelőtt interjú, délután pedig egy kisebb koncertet adunk és fényképezkedés a rajongókkal. Az interjúkat kevésbé, de a fényképezkedés az egyik kedvencem a koncertek után. Az órámra néztem, nyolc óra. Enni kéne valamit. Erőt venni magamon és kisétálni a konyhába. Fújtam egyet és kinyitottam az ajtót, a szívem hirtelen a torkomba szökött. Próbáltam nyugodtnak látszani és minden baj nélkül eljutni a konyhába, ami jobb híján sikerült is. Kinyitottam a hűtőt, de nem találtam semmi ehetőt. Szomorúan indultam vissza a szobámba, de hirtelen Liammel találtam szemben magam.

-          Már rendeltünk pizzát – mosolygott rám kedvesen. Akaratom ellenére is felcsillant a szemem – Tudtuk, hogy biztosan szomorú vagy és ez majd felvidít – a hajamba túrt.

-          Az biztos – nyaltam meg a szám szélét és elindultam a nappali felé. Zayn egyedül ült ez egyik fotelben és a tévét bámulta, néha Tweetelgetett. Lehuppantam a kanapéba és én is bekapcsolódtam. Valami főzőműsor ment, amitől csak még jobban éhes lettem. Kiskutya szemeket meresztettem Zaynre aki éppen a telefonján babrált valamit.

-          Viheted! – adta be a derekát egy apró mosoly kíséretében. Tudom, hogy ellenállhatatlan ez a nézésem, de Lounál sosem vetem be, úgy sem használna, biztosan csak kinevetne. Na már megint Ő a téma, remek… Elvettem az asztalról a kapcsolót és kerestem valami nézhető műsort, de nem sokáig kapcsolgathattam, mert pár perccel később már hozták is a pizzát. Liam Hawaii-sat rendelt nekem, tudja, hogy ez a kedvencem. Éreztem az illatát, már épp boldogan rohantam volna az asztalhoz, hogy neki állhassak, de trappolást hallottam a lépcső felől. Természetesen Louis volt az, férfiasan cammogott le. Kék szemeivel egy apró pillantást vetett rám, majd Liamhez lépett.

-          Felviszem a miénket – súgta oda neki félszegen. Liam csak odaadta neki a dobozt és Lou már el is tűnt.

-          Gyere csak! – mosolygott rám Liam kedvesen és invitált az asztal felé – Együnk ketten? – nem tudom mit akar kihúzni belőlem, de most nincs hozzá kedvem. Ennek ellenére, jókedélyűen bólintottam. Túl éhes voltam…

-          Rosszul esett mi? – kérdezte halk hangon két falat közt és savanyú képet vágott. Erőtlenül bólintottam, ha csak újra eszembe jut az a pillanat amikor beléptem a házba és Louis ok nélkül leordított a sírás kerülget – Tudod, hogy ő sosem akarna ártani nekünk – próbált noszogatni, hogy boccsássak meg. De várjunk csak, én soha nem is haragudtam rá… Nem is tudnák… Max. addig a két másodpercig amíg kimondta azt a szót. Utána el is szállt a bátorságom, amivel haragudni tudnák és egyfolytában csak az kavargott a fejemben, hogy már megint ártottam neki… Felsóhajtottam. Liam kérdően nézett rám.

-          Tudom… - mondtam halkan.

-          Lounak ez az élete – folytatta Liam komoly hangon – Mi – vagy inkább csak Harry… Vissza kellett tartanom a folyamarosan előtörő röhögésem. Néha úgy érzem tényleg fontos vagyok neki, máskor pedig azt, hogy le se szar…

A másnapi interjú viszonylag hamar eltelt, eltekintve néhány kínos kérdéstől…

-          Harry, te és Louis tényleg olyan remek barátok vagytok, mint amilyennek mi látunk titeket? – kérdezte a nő. Tévés interjú, egy szóval mindenki élőben látott minket. De az a nézés, ahogy Harry Loura nézett és, ahogy ő vissza… Aztán Hazza odahajolt hozzá és arcon puszilta… Magával a kérdéssel nem lett volna baj, de nekem (lehet, hogy csak nekem) nagyon feltűntek ezek a dolgok. Oda se bírtam nézni csak zavarodottan bámultam magam elé és próbáltam nem elvörösödni, néha az idegességtől, néha pedig a kimondhatatlan vágytól, hogy én puszilhassam meg így Lout és ő ne tépje le a fejem. Még szerencse, hogy a kanapé másik végén ültem, különben tuti nem bírom ki. Mindezek után Harry egyszerű válasza:

-          Nem, sokkal jobbak – egyszerűen annyira elborított a féltékenység, hogy legszívesebben akkor, azonnal kiszaladtam volna.

Természetesen a Modest rögtön cselekedett, Harry és Louis nem érintkezhetnek a koncerten… Szörnyű volt így látni őket, szörnyűbb, mint ölelkezni. Hazza végig szomorú volt, még a vidám számokat is félig álmosan énekelte. Lou próbálta leplezni érzéseit, Zayn mellett keresett menedéket. Tulajdonképpen az egész koncerten vele volt. Én próbáltam támaszt nyújtani Hazzanak, amit kimondottan jó néven vett. Többször meg is ölelt, szüksége volt valakire, ha Louis nem lehet vele…

-          Köszi! – ennyitt suttogott a fülembe mikor mosolyogva hozzá léptem és próbáltam felvidítani. Nem sokat tudtam hatni rá, de legalább megpróbáltam…

5 - Mit tettem?

Sziasztok manócskák! A mai részt Kingának ajánlom :P Meg ne próbálj még egyszer ilyet csinálni!!! Mégis hogy gondoltad? Szerinted nem vagy fontos nekünk? Fel kell, hogy világosítsalak... Na szóval jó olvasást hozzá! 

Liam ébresztett reggel nyolckor.

- Niall! Húzd ki a segged a nappaliba! – fáradtnak tűnt a hangja, én is fáradt voltam, szinte villámcsapásként ért, épp az álmaim legédesebb részénél tartottam… Az ajtómat nyitva hagyta. Furcsa hangokat hallottam, már szinte veszekedésbe torkollt. Nem érdekelt különösebben mennyire szégyenlős vagyok, gyorsan felpattantam és kisiettem a nappaliba. Meglepett amit láttam, a Modest tagjai sorakoztak a nappalinkban, néhányan már helyet is foglaltak. Paul meg sehol. Nyeltem egy nagyot és leültem Zayn mellé.

-  Na végre mindenki itt van – szólalt meg egy férfi tetetett kedves hangon – Srácok! – most ránk nézett – A szerződés miatt fontos, hogy együtt működjetek. Nem szeretnénk nézeteltéréseket. Értitek? – cinikusan felnevetett. A fiúkkal csak egymásra néztünk, de a tekintetükből sejtettem, hogy mindnyájan ugyan arra gondolunk. Végül csak Liambe és Louba szorult annyi erő, hogy megtudtak szólalni.

- Mit akarnak? Miért jöttek ide? – Liam próbált nyugodt maradni, de ismertem és tudtam, hogy belül egyáltalán nem az.

- Csak szeretnénk, ha együtt működnétek – mosolygott megint az egyik férfi.

- Engem rohadtul nem érdekel az együtt működés – csattant fel Hazza – Mondják meg mit akarnak és, hogy mi a francnak kell hülyeségeket kiposztolgatni a Twitteremen! – teljes mértékben egyet értettünk vele. Mire az egyik öltönyös férfi felállt, tett egy kört és megint felnevetett, majd hirtelen Harryre nézett.

-Tegyétek azt amit mondunk. Ezentúl nincs kétértelmű közös kép és bugyuta kiírogatások…

- Mi?! –Louis szólt közbe felháborodottan, de félig nevetve – Kétértelmű? Bugyuta? Azok maguk – felhorkantott. A férfi felnevetett és intett az ajtó felé a többieknek.

-  Mr. Tomlinson – még egy utolsó kacsintást küldött Lou felé – a szerződés kötelezi – Louis hirtelen állt fel és a kanapéba rúgott. Még sosem láttam ilyennek, ő mindig nyugodt.

- A k**va életbe! – káromkodni sem hallottam még, sosem beszél így. Visszaült a kanapéra és a fejét fogta. Mi csak csendben ültünk és néztük Ó a francba bárcsak segíthetnék neki valahogy. Szörnyen rossz volt így látni. Bűntudatom volt, hogy miért nem tudok segíteni. Egyedül Harry ült közelebb és a hátát kezdte simogatni. Ekkor vettem csak észre, hogy mindannyian egy szál boxerben ülünk a nappaliban.

- Hé haver! Ne is figyelj rájuk… - Zayn szólalt meg először. Neki sikerült leghamarabb leküzdenie a sokkot. Vállba bökte Louist, majd felállt és a szobájába indult. Úgy voltam vele nekem is fel kéne öltöznöm lassan, így én is elindultam a szobám felé és magukra hagytam őket.

A szobámban ülve jutott eszembe valami. Jól hallottam, hogy a férfi azt mondta Lounak, hogy kétértelmű kép? Most először komolyan elmorfondíroztam ezen a Larry Stylinson dolgon… Szerintem Liam és Zayn tényleg úgy látják őket, mint legjobb barátok, de mi van, ha Larry tényleg létezik? Bele sem merek gondolni… Hogy itt mellettem, a közelemben… Még Eleanort is jobban elviseltem, de hogy ők ketten… Nem. Ki kell vernem a fejemből. Ők tényleg csak barátok. Megráztam a fejem és a gitárom után nyúltam. A Little Things-et játszottam, szeretem ezt a dalt, olyan nyugodt… Hirtelen megcsörrent a telefonom, kihalásztam a zsebemből. Ismeretlen szám.

- Halló! – szóltam bele kicsit unottan, nem volt kedvem most senkivel sem beszélni.

- Szia! – vékony lányos hang volt, próbáltam tippelni.

- Emily? Mit akarsz? – cseppet sem voltam kedves vele az éttermes incidens után.

- Csak gondoltam megbeszélhetnénk. Nem én hívtam őket, ezt tudnod kell – hadarta gyorsan.

- Hé figyelj! Nem érdekelnek a hülyeségeid – már épp nyúltam volna a piros gombhoz.

- Niall! Hallgass meg! Kérlek… - a nevemre valamiért mindig hallgatok, meg aztán a hangja is olyan aranyos volt a végén. Hallotta, hogy nem válaszolok ezért folytatta – Tudnánk találkozni valahol? Elmondok mindent – éreztem a hangjában, hogy ezúttal megbízhatok benne.

-  Jó legyen. De ne a pizzázó. Menjünk sétálni.

- Oké – a hangja már boldogabb lett – Találkozó a pizzázónál 2-kor?

- Jó – elmosolyodtam – Szia! – és kinyomtam a telefont.

Dél körül éhes lettem és kivánszorogtam a konyhába, ahol Liam és Harry már javában főzőcskéztek. Zayn és Louis pedig megint elmentek valahová. Én is segítettem, megteríteni meg ilyesmi és közösen ültünk le enni. Ahhoz képest, hogy ők csinálták nem is volt olyan rossz. Mondtam nekik, hogy megint találkozom Emilyvel, csak annyit mondtak, hogy nagyon vigyázzak és, ha bármi gáz van hívjam őket! Harry is tök aranyos volt, megölelt mielőtt elindultam. Tök jó volt minden. A megbeszélt helyen találkoztunk és elindultunk sétálni. Ettünk egy fagyit is, közben elmesélt mindent. Hogy nem ő hívta őket, csak az egyik „legjobb” barátnője akinek mindent elmond kifecsegte és, hogy most mennyire rosszul érzi magát. Próbáltam neki tanácsot adni, őszintén szólva még fogalmam sincs, mit érzek iránta. Az is lehet, hogy semmit sem… Búcsúzóul megöleltem, még nem csókoltam meg szigorúan betartom a 3. randis szabályt. Jól telt a délután egészen, addig míg haza nem értem…

Lou már az ajtóban várt. Én boldogan sétáltam be a házba ő pedig azonnal lerohant.
- Niall!? Még is hogy képzeled, hogy találkozol vele ezek után? – a képembe ordított. Teljesen lefagytam, komolyan megszólalni nem tudtam, a sírás kerülgetett. Mégis mi oka volt erre? Próbáltam egy mély levegőt venni és a srácokra néztem. Zayn a nappaliban ült, Hazza és Liam pedig Lou mögött álltak. Végső kétségbe esésemben csak erőtlenül megráztam a fejem és a szobám felé vettem az irányt.
- Ezzel nem intézted el – kiabált utánam idegesen. Berontottam a szobámba, becsaptam az ajtót és arccal a párnámba hajolva kezdtem el bőgni. Az érzéseim összevissza kavarogtak. Most miért ilyen velem? Mit tettem? Sorakoztak a kérdések és eszembe jutott az is, hogy Harryvel sosem ordítana így…

4 - Modest

Sziasztok manócskák! Nem fogok komi határral fenyegetőzni, mert ahhoz túlságosan szeretem írni ezt a blogot xD A lényeg, hogy örülök, ha rám találtok és elolvastok és néha- néha azért egy egy komit is megköszönnék vagy véleményt vagy valamit...

A hátsó ajtón léptünk meg, ne kérdezzétek mert magam sem tudom hogyan. A lényeg, hogy lihegve szálltam be a kocsiba és legszívesebben magamhoz öleltem volna Lout, de valamiért úgy éreztem mégse lehet. Az arcomról törölgettem az izzadtság cseppeket és az ablaknak döntöttem a fejem. Ők ketten ültek elől, Louis a visszapillantóból figyelt, de nem szólt semmi. Zayn pedig csak magában kuncogott és a rajongókat nézte. A barátom sietve gázt adott és leléptünk a helyszínről. Szörnyen éreztem magam, két dolog miatt is. Az első, hogy a srácoknak kellett kimenteni és ez megint azt bizonyítja, hogy nem vagyok elég önálló, a másik pedig ami szintén nagyon rosszul érintett, hogy Emily átvert. A kezeim még mindig remegtek és megszólalni sem tudtam volna még, ha akarok se. Mikor megérkeztünk én gyorsan berohantam és azonnal a szobám felé vettem az irányt. Valójában nem tudom miért, de nem is igazán érdekelt. Egyedül akartam lenni.

A hátamat a falnak döntöttem és magamhoz szorítottam egy párnát. Kikutattam a telefonom a zsebemből és felmentem Twitterre egy darabig gondolkoztam, hogy kiírjam-e, de végül úgy döntöttem igen.

Ez csúnya volt tőletek -.- : ((

Ahogy ott ültem a párnát szorongatva lassan kezdett elmúlni a remegés és a szívem szapora dobbanásai is. Újra végig gondoltam a történteket, de mindig csak azt tudtam kihámozni belőle, hogy Lou milyen jó fej… Egyre rosszabb vagyok. Néhány perc múlva pár apró kopogás az ajtómon és már nyílt is az ajtó. Természetesen Louis volt az, rögtön visszajött az erős szívdobogás és a nyugtalanság. Kedvesen mosolygott és leült mellém az ágyra. Óvatosan a combomra tette a kezét és megszólalt:

-          A srácok nagyon aggódnak érted és én is – a mosoly egy pillanatra lehervadt az arcáról. Felsóhajtottam.

-          Elmondtad nekik? – hirtelen nem jutott jobb szó az eszembe, így is a kezével voltam elfoglalva… Ő csak bólintott és folytatta.

-          Mi történt?

-          Nem tudom… - kifújtam a levegőt és a hajamba túrtam – Egyszer csak megjelentek és elárasztottak mindent – mondtam magam elé bámulva, ha még a szemébe is nézek biztos, hogy nem élem túl. Levette a kezét a combomról és mellém csúszott, így sokkal jobb most már a kezünk és a combunk is összeért. Nem zavart, vagyis de, nagyon zavarban voltam, de mégis jó érzés volt érintkezni vele. Az alsó ajkába harapott és kis szünet után megszólalt.

-          Fel akarnak venni egy menedzsmentet. Paul már beszélt is valakivel… - közbe vágtam is akaratlanul és a szemébe néztem.

-          Lou miattam nem kell.

-          Nem miattad – felsóhajtott – Bár kivel megtörténhetett volna – elmosolyodott és a vállamra tette a kezét, egészen közel volt, szinte már éreztem ahogy levegőt vesz, de mégis nyugodtnak kellett maradnom - Már a mai első koncerten is ott lesz. Megmondja mit kell tennünk, hogy mozogjunk a színpadon, ilyesmi.

-          Aha, értem – újra magam elé kezdtem bámulni, nem bírtam már tovább állni azt a tekintetet.

-          Na – hirtelen felállt – Csak szólj, ha bármi van, jó? – fájdalmas hangon mondta én pedig nyeglén bólintottam.

Az esti koncertet már a Modest-el csináltuk végig, tulajdonképpen még nem nagyon csináltak semmit. Csak megmondták, hova álljunk ilyesmi. Nem nagyon tartottuk be a szabályokat amit felállítottak, összevissza mászkáltunk a színpadon… 

Ezúttal közös öltözőt kaptunk, én nem szoktam fürdeni koncert után (szégyenlős vagyok), de a többiek igen. Már megszoktam ezt, de Louin valahogy mindig megakad a szemem, ezért most is próbáltam elterelni a figyelmem Twitterezéssel.

Remek volt!! Köszönöm nektek! : )) Meglepetten vettem észre a posztot, én ilyet nem is írtam...

-          Srácok! – ordítottam a zuhanyzó felé, szinte azonnal Harry meztelen felsőteste jelent meg az ajtóban – Azt hiszem itt valami nincs rendben – mutattam felé a telefont. Magára kapott egy törölközőt és elindult felém. Értetlen fejjel olvasta.

-          Nialler te ilyet nem is szoktál írni – nézett rám komolyan.

-          Tudom épp ez a baj – ezt nem értem. Valaki feltörhette a Twitterem. Elképedve ültem, a telefonomat nézve. Közben már a többiek is megjelentek és ők sem értették mi történt.

-          Nekem is van! – kisvártatva Liam is megszólalt és aztán sorra a többiek. Hasonló kiírások, mint az enyém.

-          Ez meg mi? – kérdezte már Zayn is elképedve.

-          Ebből elég, megkeresem Pault – Lou idegesen, egy szál törölközőben indult el az ajtó felé és néhány perc múlva szomorúan tért vissza Paul társaságában.

-          Fiúk nyugi! – szólalt meg nyugodt kedves hangon – Ezeket a Modest írta ki, most már szabad bejárása van a Twitter fiókotokba – egyszerre kezdtünk el hadoválni – Srácok! – szólalt meg Paul kicsit erőteljesebb hangon – Ez még nem a világvége…

-          De akkor nem írhatom ki azt amit akarok? – kérdezte Harry idegesen.

-          De. Azt írsz ki amit akarsz, de ellenőrzés alatt, ha olyannak látják törlik.

-          Ha olyannak látják – Liam erőltetetten felnevetett – Hogy, hogy olyannak látják? – Paul erre már nem tudott mit mondani csak megrántotta a vállát.

Este a kanapén ülve kísérleteztünk, az egész banda, kíváncsiak voltunk mit törölnek és mit nem. Akkor láttam meg Louis kiírását is ez még délutáni: Semmi baj öcsi, mi itt vagyunk veled <33 @NiallOfficial. Elmosolyodtam, ő nagyon szeret szíveket írogatni… Csináltunk több közös képet, azokat is posztolgattuk. A rajongók meg már nem értették miért vagyunk ilyen aktívak… Persze az a kép nyerte el legjobban a tetszésüket, amelyiken Hazza és Lou egy takaró alatt ketten összebújva posztolgattak. Mondjuk ez már megszokott tőlük, de engem mégis érzékenyen érintett a több ezer: Awh… Larry Stylinson:3 <3, hozzászólás. Érdekes, mert a képeket a Modest nem nagyon törölgette… 

3 - Füstbe ment randi

Na manócskák, most jó fej vagyok vagy jó fej vagyok? :P Hoztam még egy részt, mert nagyon be vagyok zsongva és ilyenkor nem tudom abbahagyni az írást... xD Remélem tetszik, kicsit hosszabb is mint az eddigiek. A hibákat már nincs időm kijavítani... talán, majd holnap. A következőt szeretném kérni. Ha olvassátok a blogot jó lenne valami életjel rólatok, tudni, hogy vannak olvasóim van kinek írni. Illetve írni így is úgy is írnám, mert idő közben fontos lett nekem ez a blog, csak nem biztos, hogy fel is raknám... Na mindegy nem dumálok tovább. Jó olvasást!

Vigyorogva elindultam a szőke felé. Pontosan tudtam, hogy a srácok figyelnek, ezért próbáltam magabiztosnak látszani, ami többé- kevésbé össze is jött. Zsebre dugott kézzel sétáltam a lány felé, ő pedig, amint meglátta az arcom felkiáltott.

-          Úristen Niall! – azonnal oda szaladt hozzám, szinte már reflexből.

-          Szia! – elővettem a csajozós mosolyom, (már elég régen volt rá szükségem) és próbáltam elfelejteni, hogy Lou engem figyel – Csak szeretnélek megkérni valamire – biztonságos távolságra álltam meg tőle. Kedvesen mosolygott rám – Fizetünk neked egy pizzát, ha nem kürtölöd szét mindenkinek, hogy itt vagyunk – hirtelen felcsillantak a szemei.

-          Oké – erőteljesen bólogatott.

-          Akkor gyere! – elkezdtem befelé invitálni és, ahogy megfordultam szembe találtam magam a srácokkal. Zayn elismerően bólintott, Liam egy fél mosollyal nyugtázott. Csak Louis nem… nem is figyelt rám. Harryvel már befelé tartottak. Próbáltam leplezni a csalódottságom és csatlakoztunk a srácokhoz. A szőke lányt, mint megtudtam Emilynek hívják és nagyon szeret minket… Jellemző. Szerettem volna minél közelebb kerülni hozzá, az részben sikerült is. Holnapra egy randit beszéltünk meg, ugyanitt. Köszönés képen adtam neki egy puszit. A srácok ezt már biztosan látták, Loui is és mikor beültünk a kocsiba olyan Louis mosollyal megkérdezte:

-          Tetszik neked? – ilyen hülye kérdést… De az én válaszom még hülyébb volt.

-          Nem… de. Ja de – teljesen belepirultam a fiúk meg csak röhögtek…

Az első közös esténk. 8-ig gitározgattam, aztán kimentem tévét nézni. Louis és Hazza a tévé előtt ültek. Zayn és Liam pedig a (közös) szobájukban voltak. Nyeltem egy nagyot és leültem melléjük, nem túl közel, a kellő távolságra. Egy takaró alatt összebújva bámulták a tévét. Néha Louis felnevetett, hogy:

-          Ez csikis. Ne! – nem tudtam mit gondoljak. Így is épp elég kínos volt nekem az egész. Elrontottam a meghitt, legjobb baráti (vagy több) hangulatot… De azt meg már megint rossz döntésnek találtam, hogy felálljak, és itt hagyjam őket. Nem akartam egyedül ülni a szobámban, meg igazából hajtott a kíváncsiság is… Fél 10 –kor vége lett a filmnek.

-          Nekem beszélnem kéne Zaynnel – Louis állt fel először, ketten maradtunk. Harry csak mosolygott rá, én meg nem is tudtam nagyon mit csináljak, csak néztem.

-          Hé Niall! Nincs kedved feljönni kicsit a szobánkba? Úgy sem láttad még… - Hazza elindult fel. Miért mondtam volna nemet? Az Lou szobája is. Egyébként én jól kijövök Harryvel csak egy kicsit… szóval féltékeny vagyok. Felmentünk a lépcsőn. Az övéké egy kicsit nagyobb szoba volt, mint az enyém. Itt sem volt túl nagy rend… Az ágy megvetetlen. Harry lehuppant a közepére és elterült rajta.

-          Most meghalsz – úgy tettem, mintha rá akarnék ugrani. Ő persze azonnal felugrott, ezzel helyet csinálva nekem – Így már jobb - mondtam egy győztes mosollyal és leültem mellé. Ő csak felnevetett.

-          Tényleg össze akarsz jönni ezzel a csajjal?

-          Nézd, már össze is jöttünk – egy kis egóval mondtam. Ilyen is kell… Hazza hátra rántott és kokit nyomott a fejemre. Szeretek vele hülyülni és Liammel hatalmas arcok. Na meg Louiszal is szeretnék… L De vele valahogy sosem jön össze. Próbáltam lelökni magamról az erősködő Harryt, végül sikerült is. Még beszélgettünk kicsit, aztán elálmosodtam és elmentem a szobámba lefeküdni. Louis nem jelent meg többet este, biztosan valami érdekes témát találtak Zaynnel…

Másnap reggel 9 körül keltem, ez nálam a szokásos idő. Megvártam, hogy üres legyen a fürdőszoba és megfürödtem. Louis és Zayn elmentek egyeztetni a programot, így hárman maradtunk „itthon”. Eltelt a délelőtt én pedig már 11-kor elkezdtem készülődni a randimra. Harryék jót röhögtek rajtam, ahogy a tükör előtt próbálgattam a ruhákat. Nem is olyan rossz ez az együtt lakás… Végül Liam segített választani egy fekete pólót, egy szürke nadrággal és szürke vékony pulcsival. Harry megkérdezte, hogy elvigyen-e. Én úgy voltam vele egyedül megyek és sétálok egy kicsit, útközben esetleg veszek egy csokor virágot vagy valami. Nyugisan indultam el, még fél óra volt délig. Egy kicsit el is tévedtem útközben, de végül is sikerült eltalálnom a pizzázóig. Kint tök nyugis volt minden. Besétáltam, leültem egy asztalhoz és vártam Emilyre. Nem késett sokat csak 10 percet (ez egész jó, utálok várni, de volt már ennél rosszabb is). Egy puszival köszöntöttem és rendeltem neki egy ananászos pizzát, ilyet evett tegnap is. Majd hirtelen, még szinte észre sem vettem, egyre több lány jelent meg az étteremben. Bent, és már kint is egyre többen gyülekeztek. Improvizálnom kellett, Paul kioktatott az ilyen helyzetekre. Nem számít, hogy hányan fotóznak le és, hogy kivel, csak a biztonságunk a fontos. Ezek a rajongók bármire képesek. Odajöttek az asztalunkhoz és fényképezgettek, autogramot kértek ez még nem is lett volna gond ha csak egy páran vannak, de egyre több visítozó lány jött be, mindenfelől. Már az ablakokon is dörömböltek. Nyeltem egy nagyot. Odalöktem Emilynek egy „Nekem most mennem kell” –et és leléptem a férfi mosdóba. Az egyik pincér azonnal kapcsolt és segített egy kis utat vágni nekem. Őszintén szólva szörnyű volt… Még sosem voltam ennyi rajongóval egyedül, testőrök nélkül. Persze Louisnak biztosan sikerült volna… Meg kellett mosnom az arcom, hogy lenyugodjak. Hallottam, ahogy már az ajtón dörömbölnek. A pincér srác bejött.

-          Le kéne lépned – savanyú képet vágott és az ajtó felé mutatott – Szétvernek mindent – egy darabig még bámult rám aztán kiment az ajtón.

Remegő kézzel pötyögtem be Zayn számát.

-          Szia! Értem tudnátok jönni? – próbáltam a lehető legnyugodtabban mondani.

-          Niall?! Mi van? – Zayn felnevetett – Hallok valami erős háttér zajt.

-          Egyszerűen elleptek érted?! – idegesen kérdeztem.

-          Zayn ne szórakozz! – Lou hangját hallottam meg, átvette a telefont – Hé Nialler? Mi a baj? – ő olyan megértő… Végre valaki aki komolyan vesz.

-          Tele van rajongóval a pizzázó. Kérlek gyertek értem! – szinte szó szerint könyörögtem neki…

2 - Lecsapok

Sziasztok manócskák! Ehhez a részhez annyit, hogy egy kicsit lehet, hogy eltér a valóságtól a fiúk magánéletét illetőleg. Meg egy kicsit visszamentem az időben is, de attól még remélem élvezhető :D Jó olvasást és sok komit hozzá! Ne okozattok csalódást ;))

Próbáltam nyugisan kisétálni a házból, de belül cseppet sem voltam az. Nem elég, hogy össze kell költöznöm a srácokkal, nem erről van szó, mert én bírom őket nagyon (van akit talán kicsit túlságosan is…), még anya is visszamegy Írországba. Eddig itt béreltünk egy albérletet, míg beindulnak a dolgok, de most már neki is vissza kell mennie. A munka, a család, minden oda köti. Nekem, pedig meg kell tanulnom önállóan élni, úgy ahogy a többiek is, Lou már évek óta csinálja. Én is betöltöttem a 18-at és ezzel végül is felnőtté váltam. Feltettem a napszemüvegen, ahogy kiléptem az ajtón és még egy pillantásra visszanéztem az üresen hagyott albérletre. Két évig éltünk itt anyával, kettesben. Azóta sok minden történt. Megváltozott az életem…

Felsóhajtottam, levettem a napszemüvegem és körbe néztem, egy takaros kis ház volt, olyan igazi angliai. Persze Paul erre is London egyik legeldugottabb kis zugát választotta és minden szomszéddal aláíratott egy titoktartási nyilatkozatot. Magam után húzva két óriási, fekete bőröndömet léptem be az ajtón. Friss illat fogadott. Lou, Zayn és Hazza már tegnap idejöttek, én és Liam csak ma délelőtt érkezünk. Berendezkedtek és vettek kaját a hűtőbe. Paul, majd csak este jön át ránk nézni, hogy minden rendben van-e, egyébként Louist bízta meg, hogy figyeljen oda ránk, „mert ő már tényleg úgy is gondolkodik, mint egy felnőtt, nem csak betöltötte”… Persze én, mindig csak a kicsi, vicces, szőke Niallke maradok.

-          Hali! – Harry éppen a lépcsőről tartott lefelé, amint beléptem. Nekem kéne ott állnom, Lou szobájából jövet, de helyettem ő volt.

-          Szia! – próbáltam mosolyogni rá, de a legkevésbé sem volt most kedvem hozzá – Sziasztok! – a nappali felé indultam. Louis és Zayn a kanapén ültek és a tévét bámulták. Lou azonnal mosolyogva ugrott fel és hozzám lépett.

-          Isten hozott öcsi! – magához ölelt és a hajamba túrt. Hatalmasat dobbant a szívem, úgy éreztem, hogy talán még a szomszédban is hallották – Gyere megmutatom a szobád! – hívott maga után. Végig sétált a lépcső melletti rövid folyosón. Balra az első szoba volt az enyém. Kinyitotta az ajtót. Helyes kis szoba volt, egy egyszemélyes ággyal és egy kicsi gardróbbal – Szólj ha csajokat akarsz haza hozni – vigyorgott rám Lou és közben betessékelt a szobába – akkor kerítünk neked valami nagyobb ágyat. De téged nem úgy ismerlek – félszemmel rám kacsintott és kilépett az ajtón.

-           Nem is ismersz… - dünnyögtem magamban miután elhagyta a szobát. Felsóhajtottam, az előbbi pillanatot épp elég cikinek éreztem ahhoz, hogy most egy jó ideig itt üljek és pakolgassak. Ledobtam a gitáromat a hátamról. Hátra feküdtem és a fehér plafont bámultam. Egy darabig jó volt így feküdni aztán eszembe jutott, hogy ki kéne pakolni, berendezkedni. Gyorsan végeztem vele, a szokásos Niall módon, aztán előkaptam a gitárom és elkezdtem játszani, néhány dalt. Ez mindig megnyugtat. Nem jutottam sokáig, mert kis idő múlva hallottam, hogy Liam is sikeresen megérkezett. Szó szerint kirohantam a szobából. Talán a bandából ő áll hozzám a legközelebb, de még ő sem túl közel. Nem tettem semmi különöset csak nyeglén rámosolyogtam, egy halk sziával üdvözöltem aztán leültem én is a kanapéra. Na eddig eljutottunk. Most már kint ülök én is a kanapén :D Harry és Lou felvonultak a szobájukba. Ki tudja mit csinálnak… Egész idő alatt, amíg nem láttak őket végig azon kattogott az agyam, hogy vajon mit csinálhatnak. Azt hiszem féltékeny vagyok.

Már jó ideje nézhettük a tévét, mikor végre Zayn megszólított. Liam még pakolgatott a szobájában.

-          Na és Niall? Hogy állsz a csajokkal? – hoztam a formám, belepirultam a kérdésébe. ezer szerencse, hogy Louis nem volt itt…

-          Hát most konkrétan sehogy… - próbáltam viccesre fogni a témát.

-          Aha értem… - Zayn unottan bólintott.

-          És te?

-          Minden estére be vagyok táblázva – nyújtózott egyet és felnevetett. Hogy csinálja? Na jó azt már tudom, hogy én sem vagyok egy átlagos srác a lányok szemében,de azért ennyire… Az utolsó csajom ősszel volt, míg Hazza és Zayn mindennap új barátnővel jön haza. Lounak van barátnője L, Liam pedig nyugisan el van, néha randizgat és amikor már nagyon hiányzik neki a szex jól leissza magát és felcsíp valakit „nem túl szép, de jó az ágyban” címszóval… Én meg nem is tudom mikor voltam utoljára lánnyal. Talán ezért is vagyok én az icipici Niallke. Hirtelen Liam jelent meg a tévé előtt.

-          Srácok el kéne menni enni valamit vagy van itthon valami kaja? Nem vagy éhes Niall? – igaza volt a gyomrom valóban korgott. Azonnal riasztottuk Lout.

-          Meg kell kérdeznem Pault, hogy elmehetünk-e valahová – leültetett minket a konyhába, mint egy apuka a gyerekeit, amíg ő Paullal beszélt – Mehetünk, te vezetsz Harry – dobta oda kulcsot mosolyogva és elindult az ajtó felé. Bárcsak rám mosolyogna így…

Természetesen ők ketten ültek elől, de végig láttam Lou arcát a visszapillantóból. Mikor észre vette, hogy nézem azonnal megszólalt.

-          Niall, hova menjünk? Válassz te! – most rám mosolygott én, pedig alig tudtam megszólani. Ő olyan rendes mindenkivel, hogy lehet ilyen…

-          Öm… Volt itt egy pizzázó a sarkon. Az nem jó? – vetettem fel az ötletet. A fiúk csak helyeseltek, mert már mindenki nagyon éhes volt.

Megálltunk a parkolóban körbe néztünk szemünkkel rajongók után kutatva. Napszemüveget és sapkát fel.

-          Állj! – szólalt meg Zayn gépies hangon – Az ott gyanúsnak látszik – egy szép szőke lány volt, a telefonján babrált valamit. Úgy voltam vele most vagy soha. Erre a lányra én csapok le, hátha így Lou is majd jobban felfigyel rám. Intettem, hogy mehetünk kiszálltam és elindultam felé…

1 - Összeköltözünk?

Halihó manócskák! Meghoztam az első részt egy kis Nouissszal és Larryvel :P Jó olvasást hozzá! Komikat minden mennyiségben várok ;)

Ásítva keltem, csak egy boxer volt rajtam. Melegem volt éjjel így levetkőztem. A hajamba túrtam és a tükörhöz léptem. Végig néztem magamon. Az arcom fáradtnak tűnt. Ez húzós nap lesz, végre leveszik a fogszabályzóm, adunk egy kisebb koncertet és ma beszéljük meg az összeköltözést is. A srácok ragaszkodnak hozzá. Engem annyira nem izgat a dolog, de értük bármit… Az ágyam alatt halomban gyülekeztek a szennyes ruhák. Már épp nyitottam volna a számat, hogy: - Anyu kitakarítanál? De eszembe jutott az összeköltözés. Harry után én vagyok a legfiatalabb… Így is mindig azzal szekálnak, hogy „a mama kedvence” meg, hogy nem vagyok elég önálló. Erőt vettem magamon megfogtam a kupac ruhát és elindultam vele a fürdőszoba felé. Többet nem nagyon tehettem az ügy érdekében, az már tényleg anya dolga. Lementem kajálni, elkészülődtem és már indultam is a fogorvoshoz. Mióta várok erre a napra? És ma végre érezhetem a tiszta szabadságot.

Fülig érő szájjal rohantam végig az utcán már alig vártam, hogy megmutathassam a srácoknak. A koncertet kora délutánra ütemezték, hogy még meg tudjuk beszélni az összeköltözést, mert annak elvileg holnap van a napja. Paul kocsija kereken egykor kanyarodott be a házunk elé. Liam és Harry már a kocsiban voltak. Mosolyogva pattantam be én is.

-          Hé! Végre! – Liam fél karral magához ölelt és kokit nyomott a fejemre. Nem szóltam semmit csak mosolyogva tűrtem, ahogy összeborzolja az egyébként tökéletesre beállított hajam.

-          Zsír lett – szólalt meg Harry is.

-          Köszi! – azért kicsit furcsa volt fogszabályzó nélkül, furcsa, de jó. 15 perc múlva végül Louist és Zaynt is felvettük. Persze Lou megint Harry mellé ült. Mi pedig hárman hátul.

Kis kocsikázás után érkeztünk meg a koncert helyszínére.

-          Na öcsi! Végre fogszabi nélkül? – veregetett hátba jókedvűen Louis. Valahogy, mindig olyan furán érint.

-          Ja… - nyögtem oda neki az egyszavas választ. Ő csak bólintott, majd karon fogta Harryt és az öltözőjük felé vették az irányt. Szomorúan néztem utánuk. Bárcsak én lehetnék ott helyette, bárcsak engem szeretne így, de ők már „ősidők“ óta legjobb barátok…

Gyors öltözés után már a színfalak mögött sorakoztunk. A zene igazgató még gyorsan a kezembe nyomta a gitáromat és már rohatunk is fel a színpadra. Szeretek a színpadon állni, a sikítozó lányok mindig boldog leszek tőle. A One Way or Another-t énekeltük ez alapvetően egy bulis szám. Így én is ledobtam a gítárom és felálltan „rohangálni“ egy kicsit. Ezt a számot általában teljesen végig röhögjük, próbáljuk megnevetettni a közönséget. Aztán egy lassabb szám következett gyorsan felkaptam a gitárom és leültem a színpad közepére. Már épp kezdtem volna hozzá a számhoz, amikor megláttam, ahogy Louis súg valamit Harrynek ő pedig sértődötten néz, majd Louis elindul felém. Gyorsan hozzá kezdtem a dalhoz és felálltam. A rajongók visítoztak én, pedig elindultam Zayn felé. Mosolyogva mellé álltam, így énekeltük a dalt. Kisvártatva Louis kezét éreztem a vállamon, nem néztem hátra, de tudtam, hogy ő az. Nagyot nyeltem, nem akartam, hogy látsszon mennyire belepirultam az egészbe, úgy tettem mintha a gitáromat nézném. Közben próbáltam Louis kezére összpontosítani. Niall nyugi, mély levegő. Ő mindig olyan tökéletes a színpadon, olyan nyugodt. Sosem ront el egyetlen hangot sem… Segélykérő pillantást vetettem Liam felé, de éppen egy rajongóval szemezett. Csalódottan vettem tudomásul, hogy Hazza felé kell indulnom, ha nem akarok itt porrá égni. Igen, úgy éreztem égek, a szívem erősen dobogott, a kezeim izzadtak. Lassan megindultam Harry felé, aki a színpad másik végén egyedül ült. Felcsillant a szeme amikor meglátta, hogy felé sétálok. Vigyorogva néztem a közönségre, akik újra felsikoltottak. Leültem Harry mellé és vegül így fejeztük be a számot.

A koncert utáni megbeszélés kicsit kínos volt…

-          Niall drága, hol akarsz aludni? – kérdezte Paul mosolyogva. Niall dárga? Louist miért nem hívják így soha? Ő mindig Mr. Tomlinson… Egy kis borostát kéne növesztenem. Felsóhajtottam. Tudtam, hogy Lou figyel, ráadásul Zaynnel még mosolyogtak is rajtam.

-          Mindegy… - flegmán megráztam a fejem.

Végül a szobákat észszerűen osztottuk el… Liam, én és Zayn alszunk a földszinten Harry és Lou, pedig az emeleten. Összesen 3 szoba van, én külön szobát kaptam, mert senki sem akart velem aludni… Na jó nem. Mert rendetlen és fiatal vagyok, de a francba is, Harry fiatalabb nálam… A nemtetszésemnek hangot is adtam (én hülye…).

-          Ez szemétség – felálltam és Hazzara mutattam - Ő fiatalabb nálam! – Ő csak mosolyogva karba tette a kezét.

-          Niall! Hány barátnőd volt már? – a fiúk felnevettek.

-          Öm… Sok… - én nem akarok barátnőt csak… csak… Mindegy. Megráztam a fejem és visszaültem.

-          Semmi baj öcsi – Liam vállba bökött.

-          Hagyjál! – idegesen löktem el magamtól.

Az utolsó este, amit otthon tölthetek, a srácok nélkül. Jól ki kell használnom. Egy képet néztem, amin öten voltunk, de valahogy mindig csak Lou felé járt a szemem. Ő olyan férfias… Én meg szinte még gyerek vagyok…

Prológus...

Sziasztok manócskák! Nem találtam sehol egy magyar Nouis blogot sem :/ ezért gondoltam írok egyet :)) De azért, ha ti találtok mindenképpen szóljatok. Remélem vannak itt Nouis fanok, na meg lesz benne Larry is ;) Elég sok, úgy hogy akár lehet Larry-Nouis blog is xD. Szeretnék előre is bocsánatot kérni a Larry shipperektől :/ én is az vagyok, de akartam már valami újat, érdekeset és felejthetetlent hozni... (Majd később rájöttök miért...) Bocsi, hogy ilyen rövid Prológus lett, de nem akartam elárulni rögtön mindent. :P Jó olvasást hozzá, remélem tetszik ;) 

Niall Horan

Szerettem volna, ha úgy néz rám, mint rá. Szerettem volna megölelni, magam mellett tudni. Tudom, hogy most is szeret, de én azt szerettem volna, hogy úgy szeressen. Úgy, mint őt…

Újra és újra a falba vertem a fejem. Felsóhajtottam és leültem a földre. Hogy lehetek ekkora marha? Ezt nem hiszem el. Elmosolyodtam, amint megláttam egy közös képet. Hárman voltunk rajta. Lou szamárfület mutatott mindkettőnknek és vigyorgott, mint a vadalma. Nem tettette, ez az ő igazi mosolya. Hátra hajtottam a fejem és felnevettem:

- Hogy lehetek ekkora hülye?