6 - Hazza...

Halihó manócskák! Egy kis Nirry :3 Jó olvasást nektek! És több olvasót és sok komit nekem :P

Két kopogás az ajtómon, majd csend. Erőt vettem magamon, hogy megtudjak szólalni. Valójában Loura számítottam ezért megpróbáltam kinyögni egy Gyere be-t. Nyílt is az ajtó és legnagyobb meglepődésemre Hazza göndör feje jelent meg benne.

-          Bejöhetek? – kérdezte félénken.

-          Persze gyere – próbáltam megtörölni a szemem, hogy ne lássa a sírásom nyomát. Leült az ágyra és mellém húzódott.

-          Tudod Lou néha… Szóval egy kicsit túl reagál dolgokat – halkan kezdte mondani. Én pedig csak hallgattam. Jól esett, hogy van valaki aki mellettem áll és, hogy ez a valaki pont Lou legjobb barátja – Nézd el ezt neki. Most nagyon kivan a Modest miatt… – maga elé bámult, mintha valamin morfondírozna.

-          Köszi hogy ezt elmondtad – bólintottam elmosolyodva és én sem tudom miért, de fél kézzel az ölembe húztam és göndör hajába túrtam. Talán csak próbáltam oldani a köztünk lévő feszültséget… Halkan szuszogott, de nem szólalt meg csak hosszú percek után.

-          Nekem most már mennem kéne – felnézett a szemembe még búcsúzóul megölelt, majd távozott a szobából. Jó volt valakit megölelni végre, még ha nem is Louis volt az. Talán vele sem kellene ennyire merevnek lennem és akkor többre jutnánk…

Miután Harry távozott még öt percig ültem a szobámban és gondolkoztam. Holnap délelőtt interjú, délután pedig egy kisebb koncertet adunk és fényképezkedés a rajongókkal. Az interjúkat kevésbé, de a fényképezkedés az egyik kedvencem a koncertek után. Az órámra néztem, nyolc óra. Enni kéne valamit. Erőt venni magamon és kisétálni a konyhába. Fújtam egyet és kinyitottam az ajtót, a szívem hirtelen a torkomba szökött. Próbáltam nyugodtnak látszani és minden baj nélkül eljutni a konyhába, ami jobb híján sikerült is. Kinyitottam a hűtőt, de nem találtam semmi ehetőt. Szomorúan indultam vissza a szobámba, de hirtelen Liammel találtam szemben magam.

-          Már rendeltünk pizzát – mosolygott rám kedvesen. Akaratom ellenére is felcsillant a szemem – Tudtuk, hogy biztosan szomorú vagy és ez majd felvidít – a hajamba túrt.

-          Az biztos – nyaltam meg a szám szélét és elindultam a nappali felé. Zayn egyedül ült ez egyik fotelben és a tévét bámulta, néha Tweetelgetett. Lehuppantam a kanapéba és én is bekapcsolódtam. Valami főzőműsor ment, amitől csak még jobban éhes lettem. Kiskutya szemeket meresztettem Zaynre aki éppen a telefonján babrált valamit.

-          Viheted! – adta be a derekát egy apró mosoly kíséretében. Tudom, hogy ellenállhatatlan ez a nézésem, de Lounál sosem vetem be, úgy sem használna, biztosan csak kinevetne. Na már megint Ő a téma, remek… Elvettem az asztalról a kapcsolót és kerestem valami nézhető műsort, de nem sokáig kapcsolgathattam, mert pár perccel később már hozták is a pizzát. Liam Hawaii-sat rendelt nekem, tudja, hogy ez a kedvencem. Éreztem az illatát, már épp boldogan rohantam volna az asztalhoz, hogy neki állhassak, de trappolást hallottam a lépcső felől. Természetesen Louis volt az, férfiasan cammogott le. Kék szemeivel egy apró pillantást vetett rám, majd Liamhez lépett.

-          Felviszem a miénket – súgta oda neki félszegen. Liam csak odaadta neki a dobozt és Lou már el is tűnt.

-          Gyere csak! – mosolygott rám Liam kedvesen és invitált az asztal felé – Együnk ketten? – nem tudom mit akar kihúzni belőlem, de most nincs hozzá kedvem. Ennek ellenére, jókedélyűen bólintottam. Túl éhes voltam…

-          Rosszul esett mi? – kérdezte halk hangon két falat közt és savanyú képet vágott. Erőtlenül bólintottam, ha csak újra eszembe jut az a pillanat amikor beléptem a házba és Louis ok nélkül leordított a sírás kerülget – Tudod, hogy ő sosem akarna ártani nekünk – próbált noszogatni, hogy boccsássak meg. De várjunk csak, én soha nem is haragudtam rá… Nem is tudnák… Max. addig a két másodpercig amíg kimondta azt a szót. Utána el is szállt a bátorságom, amivel haragudni tudnák és egyfolytában csak az kavargott a fejemben, hogy már megint ártottam neki… Felsóhajtottam. Liam kérdően nézett rám.

-          Tudom… - mondtam halkan.

-          Lounak ez az élete – folytatta Liam komoly hangon – Mi – vagy inkább csak Harry… Vissza kellett tartanom a folyamarosan előtörő röhögésem. Néha úgy érzem tényleg fontos vagyok neki, máskor pedig azt, hogy le se szar…

A másnapi interjú viszonylag hamar eltelt, eltekintve néhány kínos kérdéstől…

-          Harry, te és Louis tényleg olyan remek barátok vagytok, mint amilyennek mi látunk titeket? – kérdezte a nő. Tévés interjú, egy szóval mindenki élőben látott minket. De az a nézés, ahogy Harry Loura nézett és, ahogy ő vissza… Aztán Hazza odahajolt hozzá és arcon puszilta… Magával a kérdéssel nem lett volna baj, de nekem (lehet, hogy csak nekem) nagyon feltűntek ezek a dolgok. Oda se bírtam nézni csak zavarodottan bámultam magam elé és próbáltam nem elvörösödni, néha az idegességtől, néha pedig a kimondhatatlan vágytól, hogy én puszilhassam meg így Lout és ő ne tépje le a fejem. Még szerencse, hogy a kanapé másik végén ültem, különben tuti nem bírom ki. Mindezek után Harry egyszerű válasza:

-          Nem, sokkal jobbak – egyszerűen annyira elborított a féltékenység, hogy legszívesebben akkor, azonnal kiszaladtam volna.

Természetesen a Modest rögtön cselekedett, Harry és Louis nem érintkezhetnek a koncerten… Szörnyű volt így látni őket, szörnyűbb, mint ölelkezni. Hazza végig szomorú volt, még a vidám számokat is félig álmosan énekelte. Lou próbálta leplezni érzéseit, Zayn mellett keresett menedéket. Tulajdonképpen az egész koncerten vele volt. Én próbáltam támaszt nyújtani Hazzanak, amit kimondottan jó néven vett. Többször meg is ölelt, szüksége volt valakire, ha Louis nem lehet vele…

-          Köszi! – ennyitt suttogott a fülembe mikor mosolyogva hozzá léptem és próbáltam felvidítani. Nem sokat tudtam hatni rá, de legalább megpróbáltam…