10 - Szeretek velük lakni!

Halihó manócskák! Bocsi a rengeteg késésért, de sajnos 8. év végén rengetek dolga van az embernek :((( Remélem ez a rész kárpótol, vagy ha nem hát így jártatok ;) Jó olvasást és sok komit!

Reggel későn keltem, csak olyan fél 11 fele. Azonnal mentem is a konyhába, de anya és Denis rám parancsoltak, hogy mindjárt ebéd. Mindjárt?! Az még másfél óra… Kint borongós volt az idő, ezért leültem a tévé elé. Tom elaludt az egyik fotelben, Greget pedig nem láttam sehol. Épp a hírek jöttek: Niall Horan haza utazott. Furcsa volt látni magam a tévében, azt mutatták, ahogy leszállok a gépről és integetek a rajongóknak. Végre olyannak láttam magam amilyen szerettem volna lenni. Éreztem, hogy ez Greg hatása volt és boldog voltam, mosolyogva bámultam a képernyőre és megijedtem amikor bátyám hangját hallottam a hátam mögül.

-  Nem megyünk el sétálni? – a vállamra támaszkodott.

- De – néztem rá bólogatva fülig érő szájjal – Úgy is mindjárt éhen veszek, legalább elütjük az időt ebédig…

Az utcákon sétáltunk nem nagyon mertünk bemenni a városba a rajongók miatt. Nem azért mert féltem, hanem csak Greg szerettet volna velem négyszemközt beszélni, mint férfi a férfival. Én férfi? :O

- Hogy mennek a dolgok a srácokkal? – kérdezte az összeköltözésre utalva.

- Jól… - mondtam egy pocsolyába lépve.

- Ti egy csapat vagytok Niall. Tudod, hogy ők is szeretnek téged – próbált belém egy kis lelket önteni. Tudta, hogy már gyerekkorom óta mekkora hatással van rám és gondolom azt is sejtette mért jöttem haza.

- Szeretnek? – felnevettem.

- Igen – komolyan nézett – Lou felhívott két napja… - kezdte. Lou felhívta? Elkezdett gyorsabban verni a szívem. Pedig, ha Greggel vagyok ez sosincs – Azt mondta, hogy talán valami baj van azért jössz haza. Ezt én is gondoltam, de aztán mondta, hogy szerinte velük is van valami gondod - nem mertem megszólalni, kíváncsi voltam, hogy mit mondott még Lou – Niall? Így van? – az arca teljesen komoly volt, láttam rajta, hogy aggódik értem. Még mindig nem mondtam semmit csak néztem rá – Niall?! – megvakartam a fejem, éreztem, hogy most már válaszolnom kell, de mit mondjak? Igazából én sem tudom mi van velem. Csak azt, hogy Louis furcsa hatással van rám, azt hiszem…

- Nem tudom mi van… - vallottam be az igazságot.

- Mi a baj? Nem szeretsz velük együtt lakni? Nyugodtan szólhatsz és akkor...

- Nem, nem – ellenkeztem – Szeretek velük lakni csak… - a hajamba túrtam és kifújtam a levegőt, látszott a leheletem a hidegben. Olyan nehéz ez, hogy magyarázzam el neki?

- Aggódnak érted Niall! – felerősödött a hangja.

- Nem kell – mondtam egyszerűen és kis szünet után végül kiszökött belőlem – Én szeretem őket! – kicsit megkönnyebbültem, hogy végre elmondhattam valakinek, de azt még mindig nem tudja, hogy valakit sokkal jobban… Elmosolyodott és a hajamba túrt.

- Jól van. De Lounak és Hazzanak már most hiányzol, úgy hogy vissza küldelek egy holnapi géppel – rám kacsintott – és szeretném, ha olyan lennél mint itt.

Jól esett ez a kis beszélgetés és utána a kaja :D Este a szobámban összepakoltam a cuccom és Twittereztem egy kicsit. Liam: Zayn már megint büdös a lábad!!! :/ Harry: Liamnek igaza van, Zayn húzz innen és küld inkább vissza Lout!  Elmosolyodtam, bár csak én is ilyen nyíltan tudnék róla beszélni…

Másnap Greg korán vitt a repülőhöz volt néhány rajongó, nekik osztottam pár autogramot, de messze nem olyan sok, mint szokott. Mi lett nem szeretnek? :D

Az elmúlt két nap nagyszerű volt, tényleg úgy érzem, hogy új erővel térek vissza Londonba. Ha a srácokat nem is sikerült elfelejtenem, de a gondolkodásom megváltozott kicsit. Sokkal boldogabbnak érzem magam. Ahogy leszálltam a gépről, a srácok már ott vártak.

- Sziasztok! – rohantam oda, semmivel sem törődve, tényleg nagyon hiányoztak. Magamhoz öleltem Harryt, Liamet és Zaynt is és… hát Louist nem. Pedig nagyon akartam, de nem… Nagyon hiányzott már az ölelése, de nem tudtam… Valahogy nem éreztem, hogy ő is akarja, ha akarta volna megölelt volna ő… Elindultunk kifelé a repülő térről, Londonban is hideg volt. A rajongók meg csak ott ácsorogtak. Integettem nekik és mondtam, hogy ne álljatok itt, meg foktok fázni, majd küldünk postán autogramot. Nem tudtam ellenállni, egy párat muszáj volt kiosztanom, a fiúk meg is lepődtek, de végül ők is csatlakoztak. Aztán röhögve szálltunk be a buszba, mert Zaynnek valaki lekapta a sálját.

- Nialler mi lett veled? – Louis röhögve túrt a hajamba, mellém ült le és szorosan magához ölelt. Nem tette szóvá, hogy a reptéren csak őt nem öleltem meg. Újra éreztem az illatát, a szívverésem az alatt a két perc alatt úgy fel gyorsult… Aztán elengedett és röhögött tovább, tiszta vörös voltam annak ellenére, hogy a kocsiban nem is fűtöttek. Jó volt végre újra a házban, a közös lakhelyünkön. Végig mosolyogtam, de Louisszal még mindig nem voltam teljesen rendben… Másnap reggel, pedig szó szerint kiakadtam…