21 - Bárcsak tudtam volna / 22 - Biszex vagyok...

Halihó manócskák! Hú mennyire hiányoztatok, mennyire hiányzott a blog és az írás :3 Nagyon! De most itt vagyok, ahogy ígértem :D Holnap, megint elmegyek, de nem hagylak itt titeket rész nélkül, hoztam nektek valamit ;) Remélem elég hosszú, elég jó és eléggé elgondolkodtató :)) Vagy ha nem, hát így jártam/jártatok. Mindenesetre a komikat várom ;) Jó olvasást!

Bevallom. Gondoltam rá, akartam is… Akartam hogy… Nem! Nem lehet! A francba is! Még mindig nem értem…

Reggel volt már mikor Zayn elkezdett szólongatni, hogy keljek fel, meglepően kipihentnek éreztem magam, ami nem is csoda, mert vagy 12 órát aludtam egy huzamban. Rám fért már… Felkeltem és kimentem megkérdezni mi a mai program.

- Buliba megyünk! – ordította Liam a fürdőből.

- Buli… - ismételte Lou is. Hát persze a buli, különleges alkalom Paul egyik ismerősének lesz szülinapi partyja és mi is hivatalosak vagyunk, hogy énekeljünk pár dalt. Paul biztosított róla, hogy fanatikus rajongók nem lesznek beengedve és, hogy biztonságban leszünk. A Modestet úgy kellett rádumálni… de végül sikerült neki. Lou és Haz együtt ültek az ágyon, úgy látszik tényleg nem bírják sokáig egymás nélkül…

- De csak délután lesz – kacsintott rám Zayn és elment mellettem, a konyha felé tartott, hogy megnézze nincs- e valami kaja. Én is éhes voltam már, de tudtam, hogyha szállodában vagyunk vagy kaját kell rendelnünk vagy lemenni enni a hallba. Odamentem Zaynhez és mondtam neki, hogy hívjuk a szoba szervizet. Beleegyezett. Amíg a kaját vártuk, még egyszer végig gondoltam a dolgokat. Volt egy tompa fájdalom a mellkasomban, de azon kívül semmit sem éreztem. Néztem őket, ahogy beszélgetnek, nem is tudom miről, de néha rám néztek. Lou mosolygott, Harry arca pedig olyan semmilyen volt… Rólam van szó? Tényleg? Aztán Louis megölelte és megpaskolta a vállát. Nem tudom mi van velem. Tényleg… Akármennyire is azt akarom, hogy elmúljon, hogy tegyek le róla még mindig azt érzem, hogy… Szóval féltékeny vagyok, igen az. Kész ennyi, bevallottam. Harry nagyon kedves, nagyon jó fej, nagyon aranyos és nagyon szexi is néha, de akkor is. Hahj fogalmam sincs, miért érzek így Lou iránt, egyszerűen nem értem… Közben a kaja megérkezett, egy kis virsli… Nyamm! Na jó… Most kezdjek el mesélni róla? Hogy mi a véleményem a virslikről? :D Azt azért el kell mondanom, hogy majdnem felfordult a gyomrom mikor megláttam egy 10 cm hosszú virslit Hazza szájában, valahogy mintha mást képzeltem volna helyette…

Kaja után még pihengettünk és Twittereztünk kicsit, aztán indult a készülődés. Megint a legjobb parfümömet használtam, fogalmam sincs miért, mert már úgy is tök mindegy az egész… Szeretnék legalább csak a barátja lenni. De hát már az vagyok! Akkor többet akarok? Azt hiszem… :S Mikor mindenki kész volt Paul átjött a szobánkba megbeszélni a részleteket. Csak a szokásos, hogy ne feltűnősködjünk (úgy éreztem, mintha tudna róluk, olyan hangsúllyal mondta…), hogy ne ijedjünk meg akkor sem, ha letámadnak, hamar érkezik a segítség, meg persze a legfontosabb, hogy ne kezdjünk ki az unoka húgával, mert ő is ott lesz a partyn. A csaj, akinek a szülinapja lesz egyébként 17 éves és oda van értünk, ideális barátnő lenne, de nem tudom mostanában valahogy nem is vágyok a lányokra… Jó buli volt, egy diszkó szerű helység tele csajokkal akik oda voltak értünk és minden szóra visítoztak, bár a „koncert” után Paul lecsitította őket, ezért néha egy kettő oda jött az asztalunkhoz autogramot, meg közös képet kérni. Ittunk pár koktélt, beszélgettünk, hülyültünk. Kibeszéltük a csajokat, de végül arra jutottunk, hogy itt nem éri meg felcsípni egyiket sem. Zayn és Liam azért, elmentek táncolni és később Lou is elment valamiért, így magunkra maradtunk Hazzaval.

- Jó a buli nem? – ivott egy kortyot a kék italából és ütemre mozgatta a fejét.

- Aha – bólintottam, nem akartam megkérdezni, még nem… De szerencsére ő hozta fel előbb.

- Lou mit mondott neked? – komolyan nézett rám, mindenképpen tudni akartam, azt hittem ők megbeszélték ezt. Bár még mindig összeszorult a szívem, ha a tegnapi napra gondoltam, válaszolnom kellett.

- Azt mondta szeretitek egymást – a szemébe néztem, egy pillanatig tétovázott, aztán halványan elmosolyodott.

- Ezt mondta?

- Ezt… - bólogattam és ittam még egy kortyot.

- Akkor még mindig nem tudsz semmit igaz? – mintha boldogan mosolygott volna… Igen. Azt hiszem egy boldog mosoly volt. Sosem fogom elfelejteni azt a mosoly…

- Mit kéne tudnom? – kíváncsivá tett, tudni akartam mi az, amit Lounak el kellett volna mondania, de nem tette.

- Semmi – mondta és a mosolya még szélesebbre húzódott.

- De mi? Mond már! – az asztalra tettem a kezem és előre dőltem kicsit.

- Semmi… - egy kicsit tétovázott, de végül a kezemre tette az övét. Most szórakozik velem? Vagy Louval? Vagy mi baja van? Emlékszem régebben, úgy egy hónapja, volt baja a gyógyszerekkel. Bekapott különböző tablettákat és ettől elszállt az agya, talán akkor jöttek össze Louval is… Azóta meg nincs semmi, tök normálisnak látszik, kb. a Modest óta… De most talán megint… Tényleg erre gondoltam? Hogy lehettem ekkora barom?! Még mindig nem hiszem el…

- Jól vagy? – elhúztam a kezem és próbáltam a szemébe nézni. Zöldek voltak, ugyanolyan zöldek, mint tegnap és tegnap előtt, meg az X-ben, de már nem azok… Már rég nem azok… Nyelt egy nagyot, a mosoly eltűnt az arcáról és egy pillanatig komoly lett.

- Persze – a pult felé nézett, ahol nem sokkal azelőtt még Louis állt, én is láttam.

- Őt keresed? – kérdeztem kurtán. Úgy éreztem nem kívánt személy vagyok és valószínű emiatt is viselkedtem vele, úgy ahogy… De ha tudtam volna mi fog történni… soha nem teszek ilyet. Soha! Az pedig, hogy megérdemelte-e már fel sem vetődik bennem. Hát persze, hogy nem…

ÓÓ valamit elfelejtettem mondani. Remélem szeretitek a nutellás palacsintát, mert én most azt eszek, meg írás közben is azt ettem :D :P Ja és azt is elfelejtettem, hogy ez egy dupla rész, tehát, 2. Értitek, ugye? Kettő. Betűvel is leírom XD Szóval itt van még egy rész :)) Remélem megleptelek titeket, ez is a szeretetem jele, figyelitek, a szeretetemé :D Na akkor jó olvasást ehhez is ;) És ha már úgy itt vagytok egy-két komit... 6 nap múlva jövök. Sok puszi - Palma.

- Nem – megrázta a fejét és megint rám nézett. Idegesnek tűnt, pedig tudhattam volna, legalább ebből… Nem szóltam semmit, én is elkezdtem Lout keresni a tömegben. Meg is találtam, egy félre eső kis bárszéken ült a táncparkett szélén. A táncolókat figyelte, de néha felénk pillantott.

- Niall! – kezdte Harry kedves mosollyal, felé kaptam a fejem – Táncolsz velem? – kérdezte és közben már megragadta a kezem, hogy a parkett felé ráncigáljon. Megálltam, földbegyökerezett a lábam. Értelmeznem kellett az információt.

- Mi?! – először ráförmedtem (a francba is!) , de olyan kedvesen nézett, hogy végül azt mondtam neki kérdezze meg Louistól és az ujjammal rámutattam. Pár pillanatig még nézett, a mosoly lassan konyult le az arcáról, aztán elengedte a kezem.

- Jó… - mondta és elindult Lou felé. (Wááhhh!!! Én hülye, bunkó! Még mindig nem megy…) Én visszaültem az asztalunkhoz és onnan figyeltem mi történik. Ahogy lassan oda sétál, Louis megöleli és a hajába puszil. Bárcsak velem tenné ezt… Még akkor is ezt gondoltam… Még akkor is! Pontosan, azért mert fogalmam sem volt semmiről, mert nem mondott semmit. Ő is hibás! Nem… ő soha nem lesz az. Mindig az én lelkemen fog száradni minden. De miért érzem ezt? Ó valaki mondja meg miért! Kérem…

A buli után mindannyian hulla fáradtak voltunk, emlékszem még meg is jegyeztem magamnak, hogy Haznak milyen karikásak a szemei. Biztos a gyógyszerek miatt, akkor ezt gondoltam… Gondolni könnyű, Niall! Az a legkönnyebb dolog a világon, gondolni valakire… De a fájdalom sosem múlik el, még akkor sem, ha van mi kárpótolja. Manchesterből tovább indulva egyetlen egy dolog kavargott a fejemben, Larry… Larry. Milyen érdekes szó, milyen érdekes ezek után kimondani… De valóban csak erre az egyre tudtam gondolni, mindig a szemem előtt lebegett, ahogy megölelik egymást és szerettem volna, ha én vagyok ott Harry helyett. Féltékeny voltam…

Ha Manchesterre a lavina elindítójaként emlékszek, akkor nem is tudom, hogy Liverpoolra hogy kéne. Akkor Liverpool a katasztrófa volt. A katasztrófa, ami úgy csapott bele mindannyiónkba, mint a ménkű. Az a néhány nap, amit ott töltöttünk… Az a másik néhány nap, ami életem hátra lévő részében kísérteni fog és nem tehetek ellenne semmit sem. Mikor megérkeztünk a szálloda elé, semmi különöset nem vettem észre, mindenki nyugodtan pakolta a csomagjait. Vagy csak jobban kellett volna figyelnem. Bocsánatot kérni Harrytől, de miért? Nem tudtam bocsánatot kérni, mert… Mert fogalmam sem volt róla… és mert nem tudtam ellent mondani az érzéseimnek. Szóval a buszról leszálltuk és elindult a szoba keresés, aztán a berendezkedés. Szerintem akkor már tudta, biztosan tudta… De az, hogy vajon Lou is tudta-e… Nem tudom, erről nem beszélt. Paul szólt, hogy lesz egy gyors interjú aztán fotózás. El is kezdtünk készülődni. Pedig nem látszott rajta semmi idegesség. Nem volt ideges? Nem félt? Louis azt mondta nagyon…

Elindultunk az interjúra senki sem sejtett semmit én sem. Azt gondoltuk, hogy rutin beszélgetés lesz, ahogy szokott, hogy kérdeznek egy csomó hülyeséget mi pedig válaszolgatunk. De Haz szólt, a műsorvezetőnek, hogy mondani akar valamit. Elvette a mikrofont, emlékszem mennyire néztem őt, hogy egy pillanatra még Loura nézett, aki biztatóan bólintott (akkor mégis csak tudta), aztán a szájához emelte és csak úgy lazán, mint aki körülbelül annyit mond, hogy a nevem Harry Styles és jelentkeznék az X-factorba, azt mondta:

- Én biszex vagyok – önelégült mosoly terült szét az arcán.

- A pi**ába!– Zayn kapcsolt először, egy olyan Zayn-es megszólalással.

- A francba! – ennyit tudtam kinyögni, azok után, hogy én már tudtam mindenről, mert a többiek akkor még a Louisszos sztorit nem tudták. Ha az kiderül… Loura néztem. Az arca érzelemmentes volt, nem tudom mit érezhetett… Szerettem volna nem hallani ezt, szerettem volna visszatekerni az időt és megállítani, szerettem volna titokban tartani a kapcsolatukat, mert most már valószínű napokon belül az is ki fog derülni, elég egy kép… Igen, pontosan elég egy kép. Most, hogy vissza nézem a képeket tényleg igaz… Eddig nem hittem benne, de igaz. Néhány pillanatig csend volt a stúdióban, azt hiszem mindenki ledöbbent, aztán elkezdtek a fényképező gépek kattogni. Haz pedig boldogan adta vissza a mikrofont a műsorvezetőnek, aki minderre csak annyit tudott mondani:

- Rendben Harry, azt hiszem megértettük – próbálta kivágni magát/minket, mindenkit a helyzetből.

Az interjú után Paul egyfolytában telefonált, a Modest hívta, fel akarták bontani a szerződést. Nekünk fogalmunk sem volt mit tehetnénk, először is tisztázni kellett a helyzetet. Zayn és Liam akiknek fogalmuk sem volt semmiről egyfolytában csak káromkodtak. Illetve Liam próbálta megtudni Harrytől, hogy mégis mi van, meg hogy most már nyugodtan elmondhatja, de nem mondott semmit. Csak én gondoltam úgy, hogy Lou mindent tudhat, de féltem, féltem megkérdezni tőle. Én hülye barom! Aztán olyan zavaros lett minden, hogy már nem is tudtuk mi van.

- Többet biztos nem adok interjút! – sajnos, ha ideges vagyok hajlamos vagyok magamban beszélni, ezt Louis is észre vette és közelebb jött. Mosolygott. Teljesen nyugodt volt, de ha tudta volna? Mi lett volna, ha tudta volna? Mindig is csodáltam emiatt, hogy még az ilyen szorult helyzetekben is teljesen nyugodt tud maradni. Mellém sétált és megkérdezte.

- Haragszol? – olyan aranyos volt, hogy önkénytelenül is el kellett mosolyodnom. De miért? Miért Lou? Miért jöttél oda?! Utólag ezt gondolom, akkor persze majd kiugrottam a bőrömből, a szívem a torkomban kalapált és meg sem tudtam szólalni. Annyit sikerült csak kinyögnöm, hogy: - Én?

Bólintott.

- Nem, de most mi baja van? – nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg és már biccentettem is volna Harry felé, de eltűnt. Azt hittem csak kiment a mosdóba vagy valami, de Louis azonnal kapcsolt. Az arca összerándult és elkezdte keresni a szemével a teremben, de nem láthatta sehol, mert csak mi voltunk ott. Mi négyen és Paul, aki éppen akkor rakta le a telefont.

- Srácok láttátok Harryt?

- Az előbb még itt volt, azt mondta kimegy a mosdóba – mondta Liam és értetlenül nézett rám és Loura. Louis futva indult a vécék felé, az összeset átkutattuk és telefonon is próbáltuk felhívni, de kinyomta. Paulnak is szóltunk, már mindenki őt kereste. Elvitte Paul kocsiját, elkérte a kulcsokat a portán, és elvitte, csak úgy elhajtott vele. Bárcsak megállíthattam volna…

Két órával később már a szállodában ültünk. Zayn és Liam még mindig nem értettek semmit, de nem is kellett, mert akkor már mindegy volt... Lou egész délután ideges volt, a közelébe sem mertem menni, féltem… Én pedig… én pedig a hülye fejemmel azt akartam, hogy… Sajnálom, de így volt, tudjátok, hogy gondolom… Nem ezt akartam, csak annyit, hogy zárják börtönbe vagy valami… Hogy lehettem ekkora szívtelen gyökér??! Hogyan? Pedig tudtam, hogy szeret, barátilag, és már annak is elégnek kellett volna lennie, ahhoz, hogy más legyek. De én ilyen voltam, ilyen szívtelen gyökér… Nem szerettem, ha piszkálja a hajam, mert furán éreztem magam tőle, nem szerettem, ha simogatja a hátam, mert furán éreztem magam tőle… Pedig neki csak ennyire lett volna szüksége… Csak arra, hogy szerethessen, de ezt sem kapta meg tőlem, semmit sem kapott meg tőlem…

Még most is, ha arra a pillanatra gondolok, mikor látom Pault bejönni azon az ajtón, látom, mert rá van írva az arcára és tudom, hogy mi következik. Mindannyian egyszerre állunk fel. Minden elhalkul, figyelem, ahogy tátog és egy hatalmas szúrást érzek a szívemben, mintha egy tört szúrnának bele és elfordítanák. Rosszabb érzés, mint amikor csókolózni láttam őket, sokkal rosszabb…Érzem, hogy könnybe lábad a szemem és a könnyeim lassan végig folynak az arcomon…