2013. október 20., vasárnap

28 - Meg akartam halni...

Húú manócskák... Sziasztok! Ezer éve nem írtam részt... :/ Igen, tudom. De nagyon sajnálom higgyétek el. Nagyon szeretlek titeket, szeretem a blogot is és be akarom fejezni, de sajnos az utóbbi időben nagyon sok dolgom volt... Írok egy online magazinnál, majdnem befejeztem az első könyvem, suli, tanulás, edzések, meccsek... Ne haragudjatok :(( Próbáltam minél hosszabb részt összehozni. Jó olvasást hozzá! és a komiknak még mindig nagyon örülök ;) - Puszi Palma.

Mosolyogtam. Mosolyogtam, akkor amikor sírni akartam. Hogy tudta ezt elérni? Hogy csinálja? Úgy éreztem, hogy minél tovább haladok a lapok és betűk között annál jobban megértem. Megértem Harryt. Megértem hogyan gondolt rám, hogyan gondolt Loura, mi volt az elképzelése a világról, mert akármennyire is azt hittem, sosem ismertem igazán… Fél mosollyal a mellettem ülő barnára néztem.
- Olyan boldog volt veled – ez csak úgy kicsúszott a számon, de úgy éreztem nem baj. Nem éreztem rosszul magam és az arcom sem vörösödött…
- Igen az… - mondta Lou és ő is elmosolyodott – De veled boldogabb lett volna – a combomra csúsztatta a kezét. Összerezzentem.
- Talán… - úgy éreztem muszáj mondanom valamit.
-  Biztos – felnevetett. Én is elnevettem magam – Niall, kérdezhetek valamit? – a hangja elkomolyodott.
- Öm… persze – nyögtem ki kicsit nehézkesen, mert meglepett.
- Te szeretted őt valaha? – ránéztem, őszinte akartam lenni, de fogalmam sem volt, hogy lehetek az. Szerettem? Az egész bandát szeretem, de csak, mint barátokat, így őt is szerettem, de most? Most úgy érzem bármit megtudnék tenni azért, hogy itt legyen velem. Hogy megölelhessem, hogy elmondhassam neki mennyire sajnálom, hogy nem vettem észre. Azt hiszem most szeretem, de már úgy is mindegy nem? Amikor meg fontos lett volna, akkor meg mást szerettem…
Loura néztem, és úgy döntöttem őszinte leszek hozzá.
 Szerettem… - mondtam halkan – Úgy mint Liamet, mint Zaynt és mint mindenki mást… - próbáltam úgy terelni, hogy ő ne kerüljön szóba, nem tudtam hazudni neki, meg különben is mi van, ha már tudja? Ő csak elmosolyodott és a könyvre nézett.
- Már itt tartasz? Ez egy jó rész – mondta. Én is vissza néztem a Harry keze által kanyarított betűkre és tovább olvastam…
El kell mondanom még valamit… Bár Lou soha nem jött rá arra, hogy… (muszáj kimondanom ne haragudj) szereted, szerintem néha azért ő is érzett valamit.
Megállt bennem az ütő, ledermedtem. „Ez egy jó rész” Lou hangja visszhangzott a fejemben. Te jó ég! Nem mertem megszólalni, végig akartam olvasni. Ha azt mondja, hogy jó rész csak olvasta ő is nem? Hangtalanul sóhajtottam egyet.
Érezte, hogy más vagy vele, és Niall most megkérlek valamire. Te döntöd el, hogy megfogadod-e vagy sem. Légy őszinte vele. Hidd el az segít, én is őszinte voltam vele mindig. Hú ne haragudj, de most nevetnem kell…
Elmosolyodtam. Most mit nevet?
Elmesélem akkor gyorsan ezt is, hogy te is tudj nevetni, jó? Szóval Lou egyszer megkérdezte (ez még az X-ben volt), hogy ő bejön-e nekem. Én meg pont pattogatott kukoricát ettem és elkezdtem röhögni, majdnem megfulladtam.
Lou megkérdezte tőle? Persze, tudom, hogy beszélniük kellett valamikor erről, és, ha nem így akkor hogy?
Aztán mikor sikerült kinyögnöm néhány szót rögtön elmondtam neki mi a helyzet… Megpróbálom szó szerint idézni:
- Lou! – rá mosolyogtam és megfogtam a kezét – Nagyon jó pasi vagy, ne haragudj rám, de szerintem köztünk nem lehetne semmi…
Felnevetett, pedig én tök komolyan mondtam, aztán kokit nyomott a fejemre.
- Neked csak ő kell igaz? – kérdezte sóhajtva.
- Ne haragudj! – megöleltem.
- Haz, én 100 %-ban heteró vagyok – mondta komoly hangon – Illetve nem, ha rólad van szó akkor csak ötven – puszit nyomott a hajamba.
Jesszus miket írok! L Ne haragudj…
Miért haragudnék? Na jó… Tudom. Nem is tudom kinek lettem volna szívesebben a helyében… Őszintén szólva nem tudok én már semmit sem. Csak egy dolgot tudok, azt akarom, hogy Harry itt teremjen most azonnal és megölelhessem, úgy, ahogy Lou is tette. Vele akarok lenni!
Szóval csak légy őszinte vele jó? Szeretném, ha az lennél.
Én meg azt szeretném, ha itt lennél. Miért, Harry? Újra könnyek szöktek a szemembe, a torkom összeszorult.
- Niall… - Lou halkan beszélt és megpróbált közelebb csúszni – Jól vagy? – kérdezte. Én pedig nem tudtam válaszolni, csak lehajtottam a fejem és sírtam. Ott előtte. Ő pedig megához ölelt és közben simogatta a hátam. Megnyugtatott. Most az egyszer, először a hónapok során nem érte dobogott a szívem, hanem valaki másért, aki már soha nem lesz itt, úgy, ahogy én szeretném.
- Lou – szipogva szólaltam meg – Nagyon hiányzik! – nyögtem.
- Tudom – mondta és óvatosan a hajamba puszilt – Nekem is – nem láttam az arcát, de éreztem, hogy ő is elérzékenyül. Pár perc alatt sikerült megnyugodnom kicsit, és sikerült eljutnom arra a pontra, hogy tovább tudjam olvasni a „naplót“.
Hm… Igen. Azt hiszem, hogy ennek a résznek körülbelül ez lenne a lényege. A következő, pedig arról fog szólni, hogy miért is kezdtem el írni neked…
Lapoztam egyet.
Tulajdonképpen az összeköltözés óta írok. Írok ebbe a kis könyvecskébe mindennap, de nem az aznapi eseményeket, hanem elmesélem neked a sztorit. Azt a sztorit, amit mindenki máshogy képzel el, és ami valójában, részben igaz is. Igaz, hogy én nem vagyok heteró, igaz, hogy a fiúkat is szeretem. Igaz, hogy beleszerettem egy srácba a bandából, csak egy dolog nem igaz. Ez a srác nem Lou. Ez a srác te vagy.
Gondolj csak bele, hogy Lou hányszor hallgatta végig a rólad való áradozásom. Lehet, hogy közben ő is beléd szeretett…
Felnevettem. Őszintén szólva, már annak sem örülnék, én már csak azt akarom, hogy Haz támadjon fel…
A lényeg az, hogy ő adott egy ötletet, hogy írjam le neked az érzéseimet és akkor könnyebb lesz. Még akkor is, ha nem olvasod el. És mivel ezt a sztorit neked írom, így belekerültek olyan dolgok is, amik… szóval érted.
Biztos voltam benne, hogy Lou is mindet tud. De még nem voltam kész rá, hogy erről beszéljek vele…
És attól kezdve, mindig írtam neked és tényleg könnyebb volt. Könnyebb… De most már mesélek a mostani dolgokról is, mert eddig kb. csak az X-ről volt szó. Szóval mikor összeköltöztünk úgy éreztem elzárkózól, és néha azt éreztem haragszol rám. Őszinte leszek, nagyon rossz volt… L

Harry! Ne haragudj! Újra könnybe lábadt a szemem, a sírás folytogatott. Nem akartam sírni, de úgy éreztem muszáj, Harryért. Úgy éreztem ennyivel tartozok neki. Ő hányszor sírt miattam? Egyszer sem akartam, hogy ezt tegye. Illetve, de… Sokszor. Sokszor azt akartam, hogy tűnjön már el, hogy vesszenek össze Louval, de mindezt csak azért, mert fogalmam sem volt semmiről. Mert egy eszméletlen hülye alak vagyok, aki mindig csak magára gondol. Förtelem. Meg sem érdemlem, hogy éljek… A gyomrom összeugrott. Meg akartam halni…

2 megjegyzés:

  1. A legutolsó mondat nagyot ütött :D
    Várom a folytatást xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD már nagyon közeledünk a végéhez... majd valamikor jön... :/

      Törlés