30 - Szeretlek Niall!

Sziasztok! Ugye nem hittétek azt az előző résznél, hogy az utolsó? :O :/ Mert nem volt az ;) Sajnálom, de ez csak ilyen kis rövidkére sikeredett... :/ De... na mind1. Kiderül minden. Ezt már mióta mondogatom ugye? De most tényleg :D Még egy részt fogok hozni, egyetlen egyet... Még ma. :P - Sok puszii Palma. 

Nem akartam megkérdezni Loutól a csókos sztorit… Éreztem, hogy hallok még róla a naplóban. Tudtam…

Azért kíváncsi vagyok, hogy hallottál-e valamit Niall? Hallgatóztál az ajtó előtt mielőtt kopogtál vagy egyszerűen csak felrohantál a lépcsőn és azonnal, azt tetted, amit kellett? És, ha hallgatóztál, akkor mire gondoltál?

Elszégyelltem magam.

Mást képzeltél a helyzetbe ugye? Az emberek többsége ezt teszi. De Niall, te már ismered a történetet. Tudod, hogy szeretlek ugye?

Szerettél… a torkom teljesen kiszáradt. Észrevettem, hogy Lou még mindig nem engedte el a kezem és megszorítottam egy kicsit, megérezte, ő is megszorította. Felemelte a fejét és megpuszilta a vállam, jól esett. Megnyugtatott. Megint.

Szóval most már tudod, hogy amikor ilyenekről hallottál beszélgetni minket, valószínű nem az volt a dolgok mögött, amire gondoltál. A dolgok gyakran nem azok amiknek látszanak… És nyugodtan szólj, ha nem volt igaz, hogy beleszerettél Louba. Szólj nyugodtan J

Beleszerettem…

De én akkor is tudom, hogy így volt :/ Láttam, éreztem, figyeltelek. Lou mindig próbált segíteni és szerintem ő ezt sosem hitte el. Soha. Nem is akarta. Ő azt akarta, hogy belém legyél szerelmes… Volt egy alakalom… Szóval elkezdtünk beszélgetni erről a témáról.

- Lou! – az ágyon feküdtünk ismét… :D pihengettünk, Manchesterben – Szóval te… smároltál már sráccal? – meglepődött egy picit, éppen a fogát mosta, ki is köpte, ami a szájában volt. De aztán elmosolyodott, öblített és odajött hozzám. Leült az ágy szélére és kedvesen, ahogy szokott megszólalt.

- Nem. És te?

- Én sem… - bevallottam neki őszintén és kicsit elszomorodtam – És félek…

- Mitől? – elmosolyodott és közelebb csúszott.

- Hogy elrontanám, ha valaki olyannal csinálnám, akit tényleg szeretek…

- Lou! – megfogta a kezem – Eddig még nem csókolóztál senkivel, akit tényleg szeretsz? – ő is elszomorodott.

- Nem… - mondtam halkan.

Harry! Megszakad a szívem!

- Harry? Szeretsz engem? – kérdezte és komolyan a szemembe nézett.

- Szeretlek.

Elmosolyodott. A combomra tette a kezét és elkezdett közel hajolni. Nem akartam elhinni, és most teljesen őszinte vagyok. Sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet. Mert bár mindig csak barátként tekintettem rá, tényleg szeretem, mindennél jobban szeretem. És csókolóztunk, és tényleg olyan jó volt :3 Teljesen más, teljesen más volt vele… De veled még jobb lett volna… :/

Én barom! Hülye! Őrült! Mit gondoltam?!

Aztán… Benyitottál az ajtón… Benyitottál, akkor amikor a legkevésbé számítottam rá… El sem tudod képzelni mit éreztem akkor… Teljesen letettem rólad. Úgy voltam vele, hogy már örökre azt fogod hinni, hogy Lout szeretem és annyira megharagudtál rám, hogy többet szóba sem állsz velem. Igen, azt hiszem nagyjából ezt gondolhattam. Ő utánad ment… Életem leghosszabb másfél órája volt, hogy őszinte legyek. Komolyan mondom, majdnem hülyeséget csináltam… Úgy fájt!

Harry…! Ne haragudj! Szeretlek!

Aztán mikor visszaértetek és Lou lefektetett… El kell mondanom :/ Szóval átmentem hozzád éjszaka…

Mi?! Az ő volt? Én azt hittem Lou vagy, hogy senki… De akkor tényleg ő volt… Nem tudtam el dönteni, hogy örüljek-e vagy szomorú legyek… Egyszerre fájt és voltam boldog is. Elcsesztem azt az egyetlen csókját is…

- Ne haragudj! Úgy sajnálom! – a szemeim újra könnybe lábadtak, ahogy rádőltem Lou vállára.

- Ohh… Niall! – halkan szólalt meg – Ugye tudod, hogy rád sohasem haragudnék?

Nem tudtam megszólalni, úgy utáltam magam. Legszívesebben… A könnyeim folytak, újra. Óvatosan a hajamba puszilt.

- Szeretlek Niall! – a szívem hatalmasat dobbant. Azt mondta szeret? Jól hallottam? – Nem akarlak elveszíteni téged is! – felemeltem a kezét. Valami furcsa melegség öntött el hirtelen.

- Azt akarom, hogy boldog legyél! – folytatta. Előre dőlt egy kicsit, én közben felemeltem a fejem a válláról. A szemembe nézett, én pedig az övéibe. Gyönyörűek voltak… és tényleg. Láttam bennük, hogy szeret. Úgy csillogtak… Nem is akartam másra nézi, el tudtam volna bámulni őt egész nap. Óvatosan végig simított az arcomon. A szavam elakadt, akkor már mozdulni sem bírtam. A kezem remegett és lassan szinte az egész testem is. Lassan kezdett el közel hajolni. Szerintem azt akarta, hogy tökéletes legyen. Én is azt akartam… bármit megadtam volna érte, akkor. Akkora egy barom vagyok! Hogy hihettem el? Mégis mit gondoltam? Ohh… hogy lehetek ekkora orbitális hülye?! Valaki válaszoljon!!! A szánk már majdnem összeért amikor kinyitottam a szemem…