27 - Bárcsak itt lennél

Halihó manócskák! És itt is a rész :D Na gyors voltam? Remélem igen :)) De akkor ezért most jól esne, egy pár komi, hogy tudjam, hogy ti is megvagytok. Nyomon követitek a blogot és itt vagytok velem :)) A részhez nincs nagyon hozzáfűzni valóm... Jó olvasást! Puszi - Palma.

Szótlanul ültem a könyv előtt, még mindig nem értettem ezt az egészet… Hogy most mi történt. Eddig azt hittem baleset volt, de most már kezdem azt hinni, hogy… Túl gyenge vagyok ehhez, tovább akarom olvasni, de úgy érzem nem megy, nem tudom felemelni a kezem, nem tudok tovább lapozni, nem tudok túl lépni ezen. Szeretett… Összepréseltem a szám és apró pillantást vetettem Lou felé, engem nézett. Olyan furcsa volt mellette ülni, olvasni is olyan furcsa volt Hazza betűit, furcsa volt az egész, és értelmetlen. Két ujjammal megfogtam a lap sarkát és hajtottam egyet rajta.

Mond csak Niall, ha neked mondtam volna ilyet te mit mondtál volna? Megértettél volna?

Hogy én? Fogalmam sincs, mert nem mondtad soha. Nem mondtad, de én tudtam… Csak nem pont így, azt hittem, hogy Őt szereted… Őszintén szólva én egy olyan megértős típus vagyok és…

Szerintem biztosan. Te mindig megértettél mindent és mindenkit, de téged soha senki. Ne haragudj, hogy ezt mondom. Tényleg! Kérlek! Én mégis értettelek…

Harry? Ugye nem?

Tudtam mit éreztél és mivel mindig figyeltelek tudtam… Remélem megérted. De nyugodj meg Ő nem tudja, Ő nem tud semmit.

Rá gondol? Ő rá gondol, biztos. Az arcom akaratlanul is teljesen elvörösödött, szapora lett a légzésem. Abba pedig már bele se mertem gondolni, hogy Ő ott ül mellettem… Nyeltem egy nagyot, rám nézett.

Soha nem mondtam neki, és tudod milyen nehéz volt? Valahányszor csak beszéltünk… Ha egyszer, majd olvassa ezt (fogalmam sincs, hogy odaadom-e neki vagy nem…)akkor lehet, hogy rájön… és akkor mi lesz?

Nem tudom…

Tudod Niall, az emberek néha mások, el kéne fogadnod vagy gyógyulj ki belőle vagy nem tudom csak kérlek ne csináld ezt tovább! Ne szenvedj, kérlek! Szörnyű így látni téged, és nekem a legszörnyűbb. Hidd el.

Ohh Harry! A szívem egyszerre szorított és próbált dobbanni egy hatalmasat, arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha megtudjuk ezt beszélni mielőtt… Mielőtt meghal.

Tudod milyen mindennél jobban szeretni valakit?Az olyan, hogy bármit megtennél, azért, akit szeretsz. Azt akarod, hogy boldog legyen, hogy soha ne legyen szomorú, hogy mindig veled legyen, hogy ő is szeressen. Én csak melletted akartam lenni Niall…

A lap megint hullámosodott, de akkor már az én könnyeim is rápotyogtak.

Úgy, ahogy ott volt nekem Lou, úgy, ahogy ott voltunk egymásnak, csak szeretni akartalak.

Szerettél is. Éreztem. Minden egyes alkalommal mikor megöleltél, mikor rám néztél, akkor nem tudtam pontosan, de már érzem.

És Niall készülj fel, mert most már egy vidámabb rész jön. Az X… Lou volt az, akinek mindent elmondhattam. Boldog voltam, hogy találtam valakit, aki olyan, mint ő, akivel egy csomót tudtunk röhögni, aki kicsit hasonlított rám és akiből igaz barát lett.

Az X tényleg jó volt, bárcsak még most is tartana… Az X tulajdonképpen életem fordulópontja volt, akkor változott meg minden, én és az életem. Akkor még Haz-al is más volt a kapcsolatunk… Most jövök csak rá, hogy neki akkor milyen nehéz lehetett… Mindegyes alkalommal mikor megölelt, mikor rám nézett, mikor látott nevetni vagy mikor sírni, mert, hogy az X-ben még sírtam is.

Nem fogok és nem is akarok elkezdeni arról beszélni, hogy mi hogyan történt az X-ben, mert azt úgy is te is tudod J Csak azt fogom elmondani, ami fontos volt és, ami fontos most is. Mert ez most rólad szól Niall.

Nyeltem egy hatalmasat.

Mikor Louval először együtt aludtunk rólad beszéltünk. Milyen meglepő ugye?

A fejem vörösödött és nem is értettem pontosan mitől. Rólam beszéltek? Ilyen sokat beszéltek rólam? Akkor Louis mindent tud, amit Harry is tudott…

Egymás mellett ültünk és én a vállára hajtottam a fejem, olyan megnyugtató volt és még most is az. Olyan megnyugtató valaki olyannak a vállán pihentetni a fejed, akiről tudod, hogy szeret és te is szereted. Próbáld ki te is, próbáld csak ki. Ha majd Lou melléd ül egyszer. Nyugodtan. Nem fog haragudni, ő soha nem haragszik senkire.

Vettem egy mély levegőt és felnéztem rá, ő is hirtelen felém kapta a fejét, mert valami mást nézett. Csak bámult rám a kék szemeivel…

- Te olvastad? – kérdeztem és alsó ajkamba haraptam, arra gondoltam, amit az előbb mondott.

Haz. Pontosan tudta mit szeretnék… Lou bólintott. A francba! Éreztem, hogy ég az arcom, olyan hülyén éreztem magam.

- Hol tartasz? – a combomra tette a kezét.

-   Az X-nél – mondtam halkan. Elmosolyodott.

-   Niall csak… - kezdte – Csak szólj, ha beszélni szeretnél.

Visszanéztem a könyvre.

Téged is szeret!

Akaratlanul is elmosolyodtam. Tudtam, hogy ez soha nem lenne igaz, vagy legalábbis soha nem fog úgy szeretni, ahogy én szeretném…

Nem kell elhinned, tudom, hogy nem fogod. De ez fontos, hogy tudd. Lou úgy szeret minket, a bandát, mint a saját testvéreit, mint a legjobb barátait. Ezt ő mondta nekem, onnan tudom. De visszatérve a dolgokhoz. Tehát ott ültünk a szobában és én megint (már sokadszorra) elkezdtem neki rólad beszélni.

-   Olyan aranyos volt ma a szöszi! – mondtam neki (amikor vele voltam, gyakran hívtalak szöszinek :3).

-  Tudom – mondta – Ő mindig aranyos – felemeltem a fejem a válláról és azonnal ránéztem, soha nem mondott még ilyet az előtt. Rámosolyogtam.

-    Na! – mondta – Rakd vissza fejed! – és visszanyomta a fejemet a vállára, aztán a hajamba túrt.    

-  Szerinted ő mit gondol rólam? – kérdeztem. Erre nagyon kíváncsi voltam… És mondcsak Niall mit gondolsz rólam? Mert még mindig érdekel. Mit gondolsz most? Azután, hogy már tudod a titkomat? Én mindig tudtam a tiédet… Most jut eszembe a titkod. Az a következő rész…

Nyeltem egy nagyot és megdörzsöltem a szemem, kicsit könnyes volt még, de lassan az arcomra száradtak a vizes foltok.

Szóval megkérdeztem Loutól, hogy szerinte mit gondolsz rólam.

-     Ha tudnám már rég elmondtam volna – válaszolt nekem – De Niall olyan… Hogy is mondjam, soha nem beszél arról mit gondol másokról, mintha tabu lenne neki ez a téma…

Megállt bennem az ütő. Lou ezt mondta rólam? Tényleg ezt mondta? És akkor ezt most jó vagy rossz?

Felnevettem.

-   Niall olyan titokzatos és cuki… - mondtam – és szerintem pont ez tetszik benne.

-  Hm… Van benne valami – nevetett.

Már, mint abban, hogy cuki vagyok? :O Ja… Jó lenne. Elmosolyodtam és Loura néztem. Megint. Erősen gondolkoztam rajta, hogy megtegyem-e azt, amit Haz mondott, de végül úgy döntöttem nem, ezt majd későbbre hagyom.

 -  Aludjunk – mondtam és elvettem a fejem a válláról. Becsúsztam az ágyba és magamra húztam a takarót. Ő még ült egy picit, engem figyelt. Behunytam a szemem, vártam, hogy leoltsa a villanyt.

- Jó éjt! – nyomott egy puszit az arcomra. Ez volt az első puszi, amit kaptam tőle J

Jó éjt puszi mosolyogtam magamban.

És neked is jó éjt! Niall, ha ott lennék most adnék egy puszit…

Jó éjt! Bárcsak itt lennél…

10 nap...

Sziasztok manócskák! Tudom, hogy nem szeretnétek ilyet olvasni, én sem, de azt hiszem, hogy jobb, ha leírom, jobb ha hallotok rólam. Már több, mint 10 napja nem volt rész... Higgyétek el én sajnálom a legjobban, hogy így van, mert tudtam hogyha nem fejezem be még suli kezdés előtt, akkor csak ilyen ritkán lesznek részek :// Sajnálom, tényleg nagyon, de várnotok kell. Mert így a sulival együtt, szembejön velem minden, a tanulás, az edzések, hétvégén meccsek és még ott van a magán életem is. Nem. Nem panaszkodni akarok és nem mentségeket felhozni. Nagyon igyekszem és próbálok minél előbb részt hozni, nem mondom, hogy az mikor lesz, mert nem tudom, én sem. De szeretném most már minél előbb megírni :)) Sok puszi - Palma.

U.I.: Ismeri valaki a Fifth Harmonyt? Hatalmas nagy fan lettem :3 Itt egy dal tőlük: http://www.youtube.com/watch?v=OxT4aZsXkuY

26 - Jobban, mint kellett volna...

Sziasztok manócskák! Hú ezer bocsánat a sok késésért, tudom, hogy nem mára ígértem, de volt dolgom bőven. 1 hét alatt sok dolog történt jók és rosszak is... Ez ilyenkor év elején mindig nehéz. Én most kezdtem a kilencediket, szóval bele szokni meg minden... De egyébként nagyon bejön :D Nektek milyen a suli? Na jó nem dumálok a suliról xD Szóval a részről: 26. <3 Remélem elég érthető és tiszta minden :)) Jó olvasást hozzá! 

U.i: Nem tudom, hogy hallottatok-e tragédiáról... ( http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/gyori_kosarasok_tragediaja_gyaszol_a_sportelet_nyolcan_meg_mindig_korhazban/2348694/ ) Nekem elsőre olyan hihetetlen volt... Mintha a családtagjaimat vesztettem volna el :/ És pont a szülinapomon :S Szóval csak annyit, hogy... Nyugodjanak békében! :((( Nem ismertem őket személyesen, de mégis úgy érzem, hogy mi kosarasok egy nagy család vagyunk, olyanok, mint a Directionerek... (Amúgy nem tudom, hogy ezt most minek írtam ide le... :/)

és akkor a rész: 

Szóval Niall, emlékszel még az X-re?

Igen… Minden ott kezdődött, erre nem is gondoltam soha. Akkor találkoztunk először…

Mikor először láttalak kint gitározgattál sorban állás közben. Egy csomóan köréd gyűltek, olyan központi személyiség voltál.

Én soha nem éreztem magam annak…

És nekem is valószínű ez tetszett meg, figyeltelek, ahogy énekelsz és gitározol. Tudtam, hogy jobb vagyok nálad (bocsi L), de szurkoltam neked, hogy bejuss, azt akartam, hogy lássalak még. És be is jutottál, én is bejutottam. Akkor a srácok még nem is voltak a képben csak te és én… Illetve csak te, mert valószínű, hogy te engem észre sem vettél.

Tényleg nem vettem észre. Igazából nem nagyon foglalkoztam a többiekkel, csak azokkal akiket ismertem. Mondták, hogy van egy pár jó hangú srác, de sosem figyeltem rájuk, csak később mikor összeraktak minket…

Nem éreztem semmi különöset, akkor még (azt el kell mondanom, hogy már az X előtt is voltak furcsa „barátaim”…) Csak egy srác voltál, akit jó volt nézni olyan aranyos voltál, meg minden…

Elkezdtem gyűrögetni az ágynemű huzatomat, Lou még mindig ott szuszogott mellettem, de még mindig nem mertem ránézni.

Abban az időben nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna ezt ezért úgy éreztem egyedül vagyok. Akkor jött Loui. A táborban találkoztunk és lettünk nagyon jóban. Olyan volt, mint én, együtt röhögtünk meg minden és mikor elmondták, hogy nem jutottunk be együtt készültünk ki. Beszéltünk rólad is.

Nyeltem egy nagyot és hirtelen Loura néztem, már nem igazán érdekelt mit gondol, úgy éreztem, hogy ennél a naplónál már nem tudhat többet. Rám mosolygott. Éreztem, hogy nem tudok visszamosolyogni sokkal inkább a sírás kerülgetett, mert láttam minden egyes szót. Minden egyes szót abban a könyvben, amit Hazza keze kanyarított oda és ez egyszerűen olyan űrt hagyott a szívemben.

Sokat beszéltünk rólad… Őszintén szólva, szinte mindig te voltál a téma, te hoztál minket össze.

- Én? – rábámultam Loura. Rám nézett, de nem szólt semmit, tudta, hogy úgy is tovább fogom olvasni.

Elmondtam neki mindent magamról és ő is nekem azt, amit tudnom kellett. Szurkoltunk egymásnak a színfalak mögött. és a táborban az egyik éjszaka együtt is aludtunk. És még sokszor, szeretek vele aludni… De Niall! Soha nem volt köztünk több, mint barátság. Nem volt. Csak barátok vagyunk, legjobb barátok. Ennyi. Érted?

Micsoda? Akkor miért láttam őket smárolni?! Ha? Miért? Ha nem tették volna, akkor, akkor… Megint a barnára néztem. Már biztos idegesítette… Megakartam szólalni, megkérdezni, hogy akkor miért láttam őket, de nem volt elég merszem és inkább az alsó ajkamba haraptam. Visszanéztem a könyvre és folytattam az olvasást.

Na mindegy. Folytatnom kéne a sztorit… Szóval az X faktor. Emlékszel mikor egy csapatba raktak minket?

Akkor még nem éreztem semmi különöset Lou iránt, mert annyira el voltam foglalva azzal, hogy bejussunk… és senki más iránt sem. Emiatt szakítottam az akkori barátnőmmel is…

Hidd el jobban örültem neki, mint bármi másnak, mert így már biztos volt, hogy ha más nem legalább beszélgetünk vagy mindennap láthatlak. Olyan boldoggá tettél…

Könnybe lábadt a szemem. Észre se vettem, hogy így érez, mindig azt hittem, hogy Lou miatt örül… Hogy őt szereti és, hogy ez kölcsönös. Úgy szégyelltem magam…

- Ne sírj! – Lou halkan suttogott és a combomra tette a kezét, de ettől csak összeugrott a gyomrom és még rosszabbul éreztem magam. Lehajtottam a fejem, nem akartam, hogy lássa, hogy sírok. Soha nem sírtam előttük azelőtt. Följebb csúsztatta és a vállamra rakta a kezét.

- Haz nem akarná, hogy sírj – mondta halkan.

- Én sem… - nyöszörögtem – Boldog volt? – felemeltem a fejem és belenéztem halványkék szemeibe. Akkor is csillogtak, mint mindig.

- Boldogabb, mint hiszed – elmosolyodott. Felsóhajtottam és lapoztam egyet.

Az X- ben olyan boldog voltam… Louval mindennap megbeszéltünk minden kis titkot és egy idő után rájött, hogy egy kicsit kezdek túl sokat beszélni rólad, hogy jobban szeretlek téged, mint kellene… Sajnálom Niall, de ez az igazság. Jobban szeretlek, mint kellene…

A lap helyenként hullámos volt, pici foltokban, szinte észre sem lehetett venni csak, ha nagyon figyeltem. Sírt? Sírt, amikor ezt írta? Sírt miattam? Haz sírt miattam? A szívem olyan nehéz lett abban a pillanatban, egyszerűen soha nem gondoltam, hogy egyszer, majd valaki miattam fog könnyeket hullajtani, azt meg pláne nem, hogy pont ő lesz az. Utáltam még a gondolatot is.

És amikor ő rájött erre, nem nevetett ki, nem irtózott tőlem, mint ahogy sokan mások tették volna, hanem próbált együtt érezni velem. Úgy tekintett rám, mint egy barátra akinek segítségre van szüksége és segített is, nagyon sokat segített… 

25 - Szia NIall...!

Sziasztok manócskák! Most már hivatalosan is elmondhatom, hogy (szerintem) az egyik legérdekesebb részhez értünk. Most kiderül minden, persze ez sem lesz olyan gyors folyamat, de szépen lassan, majd jönnek a részek ;) Viszont a komikat sajnos nem látom :( És mintha az olvasóim is kevesebben lennének :S Összetudunk hozni a kövi részig 10 komit? Ennyi még soha nem volt. Örülnék neki :3 Persze, ha nem lesz meg nyilván akkor is lesz rész (mert ugye én nem fenyegetőzök komi határral) de azért na... Jól esne... :)) Jó olvasást, kellemes időtöltést! Puszi - Palma. 

A temetés után, amúgy is ki voltam bukva, de ő még rátett egy lapáttal… Nem tudom mit gondoltam vagy, hogy mit kellett volna gondolnom, de teljesen úgy éreztem igaz… Soha nem gondoltam rá előtte, hogy ez lehetséges lehet, de így utólag visszagondolva tényleg ott volt és észre kellett volna vennem. Nem kellett volna, a hülye gondjaimmal törődni és mindig csak egy valakit látni… Nem kellett volna. De én őt is láttam, láttam milyen aranyos volt, láttam mindent, csak nem vettem észre…

Az ágyamon feküdtem, őszintén szólva abban az időben sokat feküdtem az ágyamon. Gondolkoztam, próbáltam megfejteni a dolgokat, hogy Lou miért nem omlott össze teljesen, amikor elvesztette a szerelmét? Ilyen hülyeségeken gondolkoztam, ahelyett, hogy valami értelmeset csináltam volna, mielőtt… mielőtt szembesülök az egésszel.  Hirtelen két kopogás az ajtómon, gyorsan felültem az ágyon, meglepődtem, nem akartam látni senkit és azt akartam, hogy engem se lásson senki.

- Niall? Bejöhetek? – addig a napig, mindig úgy éreztem, hogy őt mindig látni akarom, mindegy mi van… És fogalmam sem volt miért, de aztán megértettem és utána már úgy éreztem semmi közöm hozzá, megváltozott minden.

- Persze – mondtam halkan. Louis feje megjelent az ajtóban, az arcán halvány mosoly virított, de úgy láttam rajta, hogy inkább csak kierőszakolta. A kezét hátra rakta.

- Niall… Beszélnünk kéne – folytatta.

- Jó – mondtam.

- Van itt valami – elővett a háta mögül egy kis könyvecskét, fekete volt apró, piros és rózsaszín szívekkel, úgy láttam keményfedeles. Nem tudom mit éreztem mikor először megláttam, csak egy olyan semleges érzés volt… Talán mert akkor még nem tudtam mi következik. Csak néztem Lout a kék szemeit, még mindig bele voltam feledkezve, teljesen…

- Tessék – odanyújtotta. Érte nyúltam mit sem sejtve semmiről, ő persze akkor már tudta, tudott mindent. A könyvre néztem aztán vissza rá.

- Ki kéne nyitnod – elmosolyodott, olyan aranyosan, hogy tisztára belepirultam. Végül visszanéztem a könyvre és kinyitottam. Nem lapoztam bele, rögtön az első oldalt néztem. Mikor megláttam az első szót, eltátottam a szám, hogy levegőt kapjak. Szia Niall…! Úgy éreztem, mintha egy kardot próbálnának lenyomni a torkomon, ami lassan átszúrja a szívemet is. Hirtelen összecsaptam. Nyeltem egy nagyot, nem tudtam fel nézni. Louis közelebb húzódott.

- Shh… Segítsek? – a kezével megpróbálta elhúzni az ölemből. De én megszorítottam.

- Ne! – szóltam rá, magam sem tudom hogyan… A könyv még mindig csukva pihent az ölemben – Ezt meg hogy?! – mindössze ennyit tudtam mondani, arról, amit az előbb láttam, de még mindig nem néztem Loura.

- Olvasd el! – kérte halkan – Csak olvasd, és majd közben mesélek – feljebb csúszott az ágyon, a hátát a falnak támasztotta. Meg kéne bíznom benne? Mást nem nagyon tehetek… Vettem egy mély levegőt és újra kinyitottam, a térdeimet felhúztam, úgy kezdtem el tovább olvasni.

Szia Niall…!

Fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá, de talán előbb el kéne mondanom miért is olvasod ezt.

A szívem óriásikat dobbant, izzadni kezdtem. Ez nekem szól… Csak nekem.

Az az igazság, hogy azért, mert… Na jó. Ezt így most nem tudom elmondani, oké? De kitaláltam valamit. Írtam neked egy dalt.

Egy dalt? Nekem? Miért? A francba! Úgy éreztem teljesen összeomlok, a sírás határán voltam, de Louis előtt még sem sírhatok…

A CD-t Lou fogja odaadni neked, megkértem rá.

Kifújtam a levegőt, tudtam, hogy rá kell néznem. Összepréseltem a szám, és lassan felemeltem a fejem.

- A CD! – Louis még akkor is halványan mosolygott, mikor a zsebébe nyúlt, hogy kivegye – Van itt egy walkmaned vagy valami? - megráztam a fejem.

- Hm… - savanyú képet vágott – Nekem van egy fent. Mindjárt lehozom – felállt és elindult felfelé. Én meg visszanéztem a lapokra.

Amikor ezt hallgatod, tudnod kell néhány dolgot. Ez a szám rólad szól, neked írtam. Boobearrel (bocsi, hogy így hívom, próbálok leszokni róla) mentünk el felvetetni… J De erről, majd később, el akarom mesélni az egész történetet. El akarok mesélni mindent. Tudnod kell róla… Tulajdonképpen ez is a legelején kezdődik, mint minden más sztori…

Hirtelen nyílott az ajtó, Lou jött vissza, egy walkmannel és fülhallgatóval a kezében. Lassan lélegeztem, az ujjaim idegesen cikáztak a lábamon, gyorsan a hajamba túrtam. Még akkor sem értettem. Mi a fene ez? Folyton ezt kérdeztem magamtól. Mi a fene történik? Mert, hogy nem vagyok/vagyunk 100-asok az biztos, de akkor mi történik? A barna leült mellém, felnyitotta a lejátszót és belerakta a CD-t. Én meg közben felraktam a fülest. Megnyomtam a playt. A zene dallamos volt, egy picit meg is nyugtatott, de amikor meghallottam Haz hangját szíven ütött. Úgy fájt… Úgy fájt hallani őt. Hallani, ahogy énekel, rólam. Lehunytam a szemem, a szám remegett, a kezemmel végig simítottam az arcomon. Hogy hogy nem értettem eddig? Miért nem tudtam felfogni? Ezernyi kérdés cikázott akkor a fejemben, de néha még most is. Nem értem, hogy lehettem ilyen… A könnyeim hullani kezdtek, még így, a csukott szememen keresztül is. 

24 - The funeral...

Halihó manócskák! Hát nem valami vidám rész :S És valahogy az a sejtésem, hogy most nem túl vidám részek következnek... De azért lesz benne az is, nyugodjatok meg :)) És a következő résztől most már tényleg érdekesebbre fordulnak a dolgok, higgyetek nekem ;) Ehhez jó olvasást! És, ha írnátok egy két komit, véleményeket, azt nem bánnám :P Mit gondoltok most? Hogyan tovább a sztoriban? Én tudom mi lesz, csak kíváncsi vagyok, na :)) Puszi - Palma.

Nem szeretem a temetéseket, sőt kimondottan utálom őket… Utálom reggel, utálom este, délben vagy bármikor, egyszerűen utálom. És az az igazság, hogy most már az esőt is…

London teljesen ködbe burkolózott, azon a napon, hétfő volt, igen azt hiszem… Az eső kopogása törte meg a skót duda lassú, nyöszörgő hangját. Mi valami mást akartunk, de Paul ragaszkodott hozzá, azt mondta, hogy ez Hazra emlékezteti. Én meg, nem tudom… Nem is tudtam, hogy kéne emlékeznem rá. Mert, nem jutott eszembe semmi, néha persze hallottam a halk rekedtes hangját a fejemben és láttam a mosolyát, azt a kedves aranyos arcot, láttam, ahogy flörtöl, de még mindig nem értettem semmit, nem tudtam valójában mi történt vele… Lou nem nagyon beszélt, én meg féltem megkérdezni… Tudtam, hogy nem mutatja ki, de én azért láttam rajta, hogy mennyire bántja ez az egész, elvesztette a szerelmét. És én? Kit vesztettem el? Még mindig nem tudtam. Zayn és Liam… Őszintén szólva ők még annyit sem tudtak, mint én… Nem tudták a dolgot Louisszal, nem tudtak a csókokról, mert, hogy akkor azt gondoltam több is volt. Sőt még arra is gondoltam… Én szánalmas hülye! Ahogy ott álltunk az esőben esernyővel a kezünkben minden, egyszerre próbált szanaszét cikázni a fejemben, mert akkor még nem tudtam semmiről. Nem tudtam, hogy lesz valami, ami mindent megváltoztat, mert volt valami, amitől megváltozott minden…

- Olyan ember volt, akinek határozott céljai voltak – így utólag visszagondolva milyen igaz, kár, hogy valaki megakadályozta ebben…

- Énekes akart lenni, ezt volt az álma és teljesült is, a siker után érte a halál – a temetésén majdnem több, mint 700-an jelentek meg, de csak azért mert többen nem fértek volna el. Ez is mutatja mennyire szerették…

- Niall! – Paul vállba bökött, ott álltam közte és Lou között, mint legkisebb, akire még vigyázni kell. Harry szülei is megjelentek a temetésen. Az apja nagyon hasonlított rá, az anyját nem nagyon figyeltem… Végig sírtak. Nekem egyetlen egy könnycsepp sem hullott ki a szememből… Miért vagyok ilyen p*cs? Miért?! Zavarban voltam, mert Lou ott állt mellettem, a vállamra tette a kezét és sírt. Ha ez nem hoz zavarba akkor mi? Egyszerűen nem is volt lehetőségem sírni… De ez rohadtul nem magyarázat, legalább csak egy kicsi jelét mutathattam volna, hogy… fájt. Mert igen, bevallom fájt. De nem is tudom, hogy pontosan mi… Zayn csukott szemmel állt, Liam, pedig esernyő nélkül, hagyta, hogy szétázzon a haja, nem érdekelte, hogy megfázik.

- Igen? – szóltam vissza Paulnak suttogva.

- Jól vagy? – a hangja egészen halk volt, kicsit rekedtes.

- Persze – hazudtam, jó, hogy nem volt plafon különben biztos rám szakad.

- A temetés után elvinnélek titeket kicsit…

- Persze, rendben – nem tudom miért mondtam mindenre, hogy persze. Ezt csinálom, ha hazudok? Miért nem lehetett hamarabb? Miért nem lehetett előbb? Miért akkor? Miért utána? Annyi kérdésem volt…

A temetés után részvételtünk Harry szüleinek. Éltem egyik legrosszabb pillanata volt, persze akkor még nem tudtam, hogy utána mi következik… Ott álltam tisztára görcsösen, egyetlen egy normális szó sem jött ki a torkomon, a hangom kattogott, ők pedig sírtak. A tortúra után beültünk Paul kocsijába, egy fekete kisbusz. Az X- es stúdióba vitt. Csak akkor esett le, mikor már bent álltunk, hogy minden itt kezdődött. Itt találkoztunk először, itt találkozott először Louval. Szerették egymást, tényleg, most már biztosan tudom. Jobban, mint a barátok… Nyeltem egy nagyot, ahogy beléptünk a sötét terembe. A lépteink visszhangoztak előjött minden emlék. Szinte láttam magam előtt a zsűrit.

- Miért hoztál ide? – kérdezte Zayn és leült a színpad szélére. Kicsit idegesnek látszott, vagy csak fáradt volt. Louis zsebre dugott kézzel sétált fel a lépcsőn. Liam, pedig leült egy székbe a nézőtéren.

- Sosem ültem még itt – dünnyögte magának halkan.

- Csak szeretném, ha tudnátok honnan indultatok – mondta Paul és körbe nézett a teremben – És hogy hova jutottatok. Együtt – tette hozzá halkan.

- Azt hiszed, hogy ezzel vége? – Zayn még próbált erősködni, de őt is a sírás kerülgette. A francba! Csak nekem nincsenek könnyeim? Vagy szívem nincs?

- Nem. Semminek sincs vége, csak egy szakasznak az életetekben, a banda életében – Paul néha ilyen bölcsességeket is tud mondani, és akkor nagyon jól jött. Felsóhajtottam és én is felsétáltam a színpadra, olyan nehezek voltak a lábaim, soha nem éreztem még ilyennek őket. Nem mentem oda Louhoz, hanem egyből a színfalak mögé indultam, ez emlékeztetett a legjobban rá. Végig mentem azon a kis folyosón, ahol mindig várakoztunk, eszembe jutott, hogy mindig mennyire izgultam ő pedig megnyugtatott. Azt mondta, hogy nyugi nincs semmi gáz, ha meg kiesünk együtt esünk ki. Mindig ezt hajtogatta. Megláttam egy gitárt az egyik polc mögött, a kezembe vettem. Úgy éreztem játszanom kell, szinte már az ujjam hegyén volt a dallam. Gyorsan felkaptam és visszamentem vele a színpadra. Leültem a lépcsőre és pengetni kezdtem, nem tudom mit, ami éppen jött. Louis halkan elkezdett dúdolni alatta, aztán Zayn és Liam is bekapcsolódtak…

23 - Meghalt

Sziasztok manócskák! Ezúttal résszel :D A 23. Az az igazság, hogy szerettem volna ezt a blogot még a suli előtt befejezni, mert utána valószínű nem nagyon lesz időm rá, csak hetente egy rész... De úgy tűnik ez nem fog összejönni, nagyon el vagyok maradva :S Mindenesetre kitartóan hozom nektek a részeket és remélem komiztok is, mert tényleg sokat jelent, erőt ad :)) A részhez nincs különösebb hozzá fűzni valóm, ha van kérdés nyugodtan tegyétek fel és majd eldöntöm, hogy válaszolok-e :P Jó olvasást! Sok komit! Puszi - Palma.

Már eltelt két nap. Két hosszú vagy rövid nap. Már nem is tudom, nem is emlékszem, csak egyetlen dolog cikázik mindig a fejemben. Mikor jön már haza, mikor láthatom, mikor ugorhatok a nyakába. Még mindig úgy érzem, hogy haza fog jönni, hogy csak elment pár napra, nyaralni vagy tudom is én. Még mindig úgy érzem, megbocsájthat nekem, de nem, már nem teheti, mert… Nem tudom kimondani, úgy érzem ezt a szót törölni kéne a szótáramból. Úgy érzem törölni kéne mindent vele kapcsolatban, de még sem mert emlékezni akarok, emlékezi akarok rá, a szemeire, az ölelésére, a szexis testére… Mindig az az egyetlen szó keringett a fejemben, számtalanszor hallottam már az elmúlt két napban, de valahogy sosem vettem komolyan, mintha elfelejtettem volna a jelentését.

- Meghalt… - Paul arca olyan kifejezéstelen volt, ahogy kimondta. Néhány pillanatig fel sem fogtam, azt hittem a kocsira értem, vagy legalábbis azt akartam hinni. Hihetetlen bűntudatot éreztem. A fejem hasogatott, megszédültem, le kellett ülnöm.

- Mi?! Ez biztos? – Liam szavai összemosódtak a fülemben. Megpróbáltam Loura nézni, kíváncsi voltam a reakciójára, de nem ment. A fájdalom elviselhetetlen volt, hányingerem lett, magamtól… Leültem a kanapéra, nem vettem észre, de Lou mellém sétált. Leült a karfára, nem szólt semmit, csak leült.

- Egy autóbalesetet jelentettek be… - kezdte el mondani Paul. Egy árokba hajtott, szinte azonnal… Még mindig nem megy, még mindig lehetetlennek érzem, két nap után is.

Valaki kopogott a szobám ajtaján. Talán ki sem mozdultam innen mióta megtudtam. Mindenki próbált vigasztalni, de ezt ők nem érthetik, fel sem tudják fogni… Mondjuk Louis helyzetében sem szívesen lennék, Liam azt mondta egésznap csak a tévét bámulja és nem szól senkihez.

- Igen? – kiszóltam, de a hangom kicsit megcsuklott a végén.

- Louis vagyok – a hangja még mindig férfias volt – Bejöhetek? – gyorsan felültem az ágyamon. A hajamat kicsit lesimítottam és megtöröltem a szemem.

- Gyere – mondtam neki.

Belépett az ajtón, nem látszott rajta a fáradtság, tényleg. Miért mondtam neki, hogy jöjjön? Pedig, akkor irtó mérges voltam rá, úgy éreztem ő ölte meg… Csak utána jöttem rá, hogy valójában nem is ő volt. De akkor ki?

- Meg kell kérdeznem valamit – leült az ágyam szélére, én az ölembe húztam egy párnát – Kész vagy már a temetésre? – felsóhajtott. Be akartam olvasni neki, hogy pont te, aki miatt … Máris el akarod temetni, de nem ment, még mindig szerettem, ennek ellenére is, és úgy tudtam, hogy Hazza is szerette. Miért tettem volna ilyet a legjobb barátom szerelmével? Nem tudtam neki azonnal válaszolni, rendbe kellett hoznom a hangom.

- Öm… azt hiszem – lehunytam a szemem – Legyünk túl rajta gyorsan – bólintottam.

- Jó – halványan elmosolyodott – Mert a srácok is így gondolták. És tudod akkor talán kiküszöbölhetjük ezt a nagy felhajtást is a… dolog körül…

- Persze – én is próbáltam rá mosolyogni, de egyáltalán nem ment, egy kicsit sem. Amúgy sem, de rá meg főleg, nem tudtam, mit is érzek. Nem tudtam hogyan kéne viszonyulnom hozzá, nem tudtam semmit… Felállt és elindult az ajtó felé. Gyorsan utána szóltam.

- Várj! – hirtelen rám kapta a tekintetét, láttam rajta, hogy meglepődött.

- Szóval… - kezdtem halkan - a többiek ezt mondták nagyon ki vagy – megint mosolygott.

- Nekem azt mondták, hogy te is – azok a szemek… De valahányszor mikor ránéztem mindig Hazzat láttam.

- Sajnálom… - törtem meg a néhány pillanatos csendet és csak néztem őt. Bólintott egyet.

- Szóval akkor minél hamarabb? – kérdezte meg újra, mielőtt kilépett az ajtón.

- Ühüm… - dünnyögtem.

- Enned kéne! – hirtelen visszanézett – Gyere majd ki! – utasított és végleg kilépett a szobám ajtaján. Ennem kéne? Ez most komoly? Úgy is kihánynék minden egyes falatot, vagy legalábbis megpróbálnám… Mindennek ellenére úgy döntöttem, ilyen hosszú idő után mégis csak kitámolygok valahogy a szobámból. Olyan üresnek éreztem a házat, igaz, hogy szólt a tévé és volt meleg kaja az asztalon mégis úgy éreztem üres. Leültem kajálni, közben jött Liam, hogy elmondja Paul jön délután megbeszélni a temetéssel kapcsolatos dolgokat. Elmondta azt is, hogy kidobott minket a Modest, mikről le nem maradok. Az egyetlen egy jó hír két napja, amit hallok. Szóval azt Tweetelek ki, amit csak akarok. Ez így mind szép és jó, de most rohadtul nincs kedvem Tweetelni.

- A biztos forrású hírszerzők most már véglegesen megerősítették, hogy a holtest, amit találtak az ifjú One Direction göndör énekeséé Harry Stylesé. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy mekkora vitát fog ez kavarni a rajongók között, a „Biszex vagyok” kijelentése után, de az biztos… - Zayn arrébb kapcsolta a tévét.

- Inkább ne hallgasd! – dörmögte és hátba veregetett – Hidd el, nem tesz jót.

- Igaza van – helyeselt Liam is – És ha jót akarsz magadnak Twitterre se menj fel – beleszürcsölt a narancslevébe.

- Lou hol van? – kérdeztem és felálltam az asztaltól.

- A szobájában – vágták rá mindketten.

- Illetve a szobájukban – javította magát Zayn.

- De hát Hazza… meghalt – suttogtam magamnak, alig hallhatóan. Be tudtam ismerni. El tudtam fogadni, akkor el tudtam…

Díj! :D

Sziasztok manócskák! Ez most nem egy rész :(( De! Megkaptam életem első díját :D
Köszönöm szépen az első díjam Pakkör Pítör-nek !!!:D Tényleg, nagyon :D Sose kaptam még ilyet és nem is tudom igazán, hogy mi értelme van... na mindegy. A lényeg, hogy egy csöppet átírtam a szabályokat ;)

Szabályok: 

11 dolog rólam

11 válasz

11 kérdés

3 bloggernek tovább küldöm (itt írtam át, mert nem ismerek túl sok bloggert sajnos :S, de ha akarjátok és lesz kedvem hozzá, akkor elmondok magamról több dolgot...)

11 dolog rólam

- lány vagyok (ha esetleg valaki nem tudná :D) már, majdnem 15 éves

- nagyon szeretek még az íráson kívül kosarazni :3 <33 

- nagyon szeretem Daisyt (a kutyám) és a csapatomat <3

- majdnem kész vagyok az első könyvemmel és a második is nagyon szépen halad (egy kosárcsapatról fog szólni, amúgy érdekelne valakit? De ez titok, pszt!)

- szeretem a csokit és a nutellát

- nem szeretem, ha a barátnőim (mikor velem vannak vagy elmegyünk valahová) egyfolytában a telefonjukat nyomkodják, wifiznek (tehát, ha a fészbúkkon lógnak...)

- hiszek Istenben

- most fogom kezdeni a gimit :D

- szerintem a múlt év óta sokat változtam :))

- nem szoktam blogokat olvasni, csak ha nagyon unatkozok vagy ha egy barátnőm írja, és könyveket se nagyon csak Agatha Christiet

- az egyetlen könyv, ami nagyon megfogott az Jay Ashertől a Tizenhárom okom volt (aki teheti olvassa el, tényleg nagyon jó tanulságos) 

- nézem a Pretty Little Liarst és The Fosters

- huzamosabb ideig nem tudnék meglenni tumbli nélkül :D

- szeretem az 1D-t de nem vagyok fan, viszont egy ideig Beliber voltam, de már az sem vagyok...

- rajöttem valamire Larryvel kapcsolatban, de azt most itt nem mondom el, hosszú lenne...

11 válasz

1.ki a kedvenced a bandából? (1D)

  Nialler :3 a szöszi... de Loui se semmi ;)

2.Mit reagálnál ,ha Harry és Louis elötted megcsókolná egymást?

  Valószínű, hogy megbámulnám őket... xD

3.Mi ichlette (vagy hogy kell irni) a blogod?

 Ihlette... :D Egyik barátnőm mesélt nekem Larryről és mutatott egy videót (ott van oldalt az ihlette szó alatt) amin Niall és Lou ölelgetik egymást meg hülyülnek Haz meg teljesen ki van bukva, nagyjából ennyi :))

4.Mit csinálnál, ha a kedvenced (1D) egy koncerten megfogná a kezed és felrántana a szinpadra, és egész végig fogná a kezed?

  Nem tudom... Megpróbálnám neki elmagyarázni, hogy találkozzunk inkább a koncert után.

5.Kedvenc íród? (blog, könyv, (én esetemben) manga, akármi)?

  Agatha Christie, Jay Asher

6.Van kedvenc blogod, ha igen akkor melyik?

  Nem igazán van... 

7.Mit csinálnál ,ha Harry megcsókolna (nem érdekli hogy fiú vagy e vagy lány)?

   Visszacsókolnám :P Ki nem? 

8.Mijut eszedbe ha azt mondom: " they don't know about us" ?

  Hm... Ők nem tudnak rólunk...

9.Szeretnél majd egyszer piercing-et vagy tetkót?

  Nem.

10.Melyik 1D barátnővel találkoznál leg szívesebben?

   Nem nagyon ismerem az 1D barátnőket csak Elenort, de vele nem akarnék találkozni...

11.Olvastad-e már a blogom, ha nem akkor bele olvasnál?Ha igen ,mi a véleményed?

   Nem olvastam még, de ha lesz időm szívesen benézek :))

 

11 kérdés

1. Neked tetszik a blogom? 

2. Mit gondolsz rólam az írásaim meg az alapján, amit tudsz rólam?

3. Van tumblid?

4. Mit gondolsz Larryről? 

5. Kedvenc filmed?

6. A legjobb zene, amit mostanában hallottál?

7. Hobbid íráson kívül? 

8. Kedvenc évszakod, miért?

9. Ha bárki lehetnél egy napra, kit választanál?

10. Szerinted lehetne igaz az a story, amit a blogomban leírok? 

11. Olvastad már egyáltalán a blogom? xD

3.bloggernek tovább küldöm:

Kinky Stylinson

Krisztii Cservenák

Teddy *-*