9 - Otthon...

Halihó manócskák! Itt egy nem túl hosszú, de szerintem már kicsit vidámabb rész, végre Niall is boldog :D Jó olvasást hozzá! Komizni ér ;)

A gép halkan szállt le Dublin repterén, szinte meg sem éreztem. Álmos fejjel kicsit kómásan kászálódtunk le a gépről. Greg már a kapunál várt. Nem számítottam rá, hogy ő is itt lesz. Már az esküvő óta nem láttam, megváltozott. Fülig érő vigyorral rohantam felé és még levegőhöz sem hagytam jutni azonnal a nyakában ugrottam. Tom végig ott állt mellettünk, figyelte a gyanús embereket.

-  Szia öcsi! – Greg mosolyogva a hajamba túrt.

-  Hiányoztál – fúrtam a vállába gyerekesen az arcom.

-  Te is – a hangja megnyugtatott, ahogy gyerekkoromban is. Esténként mindig beszélt hozzám, ha féltem. Ott aludhattam mellette, olyan volt, mint egy igazi testvér, de hát az is, csak közben felnőttünk…

Elindultunk a kocsi felé, de ezt sem úsztam meg fanok nélkül. Már az ablakból kifigyeltek és kívül várakoztak. Ettől mindig megijedek az éttermes incidens óta… Már kezdtem is keresni az egérutat, de Gregnek mindig is őrült ötletei voltak.

-  Nem osztasz ki egy pár autogramot? – kérdezte nyugis hangon, felnevetve.

- Greg! - szó szerint kiröhögtem – Emlékszel az esküvőre és még ezek után… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.

- Komolyan mondtam, gyere! – átkarolta a nyakam és elkezdett a rajongók felé húzni. Mire kiértünk kicsit lecsillapodtak visítoztak, tapsoltak, majdnem megsüketültem. Közben Tom beszervezett pár biztonságit, hogy segítsen távol tartani őket. Egy pillanatra megdobbant a szívem, de mikor megéreztem Greg meleg érintését a vállamon megnyugodtam. Mosolyogva nyúltam egy tollért a zsebembe és a lányokhoz léptem. Ugrálva nyújtották felém a papírokat. A kezem gyorsan haladt pillanatok alatt már kész voltam vagy tízzel. Nagyon jó érzés volt látni őket. Hogy így rajonganak értem és meglepő volt, mert nem jöttek túl közel. Persze Greg és Tom végig ott álltak mellettem. Egy egy szimpatikus lánnyal még csináltam pár képet is. Aztán a kocsitól még integettem nekik és beszálltunk.

- Aaa – csak ennyit tudtam mondani mikor behuppantunk az ülésre. Ketten hátra. Greg vezetett. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, régen éreztem már magam ilyen jól.

- Na? Megérte? – kérdezte Greg a visszapillantóból. Neki mindig ilyen király ötletei vannak… Emlékszem mikor kisgyerekként elmentünk a tengerhez és tutajt építettünk. Nagyon féltem, de imádtam a tengeren csónakázni…

- Meg... – őszintén szólva csak röhögni tudtam, magamon is meg az egész helyzeten, hogy hogy ezt eddig mindig kihagytam? A srácok teljesen ki is mentek a fejemből…

Furcsa volt meglátni a régi házat, már két éve nem voltam itt. A kerítés mellé hatalmas bokrokat ültettek, biztos ez is a directionerek miatt van.

-  Megérkeztünk – jelentette be Greg, mosolyogva.

- Szép ház – ismerte el Tom kedvesen.

Kiszálltam és a kapuhoz léptem. Zárva volt.

- Bocsika itt a kulcs – röhögött Greg és kivette a bőröndömet a csomagtartóból, aztán hozzám vágta a kulcsot. Az udvar ugyan olyan volt, szinte semmit sem változott.

-  Hagyd csak, majd viszem én – ajánlottam fel bátyámnak a segítségem, de ő ellenkezett.

- Te zárd vissza inkább a kaput – mondta mosolyogva. Az, az örökös mosoly… J Tom még mindig csak a házat csodálta. A fű zöld volt és virágok a kertben, beszívtam azt a friss illatot, amit régen annyira szerettem. Bent a házban anya és Denise fogadtak. Mindkettőjüket magamhoz öleltem. Bár Denist már elég régen láttam és nem éppen így emlékeztem rá, de mindegy ez csak mellékes.

-  Öm Niall – Greg kezét éreztem meg a vállamon – Mondanunk kéne valamit – széles mosollyal Denise mellé lépett és egyszerre mondták ki – Nagybácsi leszel – először nem értettem mit akarnak, de végül leesett. Szóhoz sem tudtam jutni.

-   Mi? Mikor? – dadogtam össze vissza. Nagyon boldog voltam, egy nap alatt ennyi jó dolog…

-  A hetedik hónapban vagyok – simított végig Denise a hasán. Greg szájon csókolta.

-  Akkor ezért voltál ilyen fura – bólintottam vigyorogva. Örültem, hogy végre Greg is megtalálta a neki való lányt és, hogy ez pont Denise. Szimpatikus volt. De mi lenne, ha… Nem. Ki kell vernem a fejemből, hiszen ezért jöttem.  A nap végére elfáradtam, ásítva léptem be a régi szobámba. Még ott volt a Justin Bieber plakát a falamon, szerettem az ő dalait énekelni, tulajdonképpen ő inspirált…

Este azért kicsit eszembe jutottak a srácok. Elképzeltem mit csinálhatnak most, felhívni őket már nem volt kedvem, pedig gondolkoztam rajta, úgy voltam vele, hogy majd holnap. Harry és Lou megint biztosan együtt vannak... Elalvás előtt még Tweeteltem egyet: Niall otthon van és jól érzi magát, yee :D Ja és éhes, mindjárt kimegyek enni valamit… A válasz szinte azonnal érkezett: Érezd jól magad Nialler! <3 :)) ez Louistól érkezett és bejelölte rajta Hazzat is, szóval együtt vannak… Elmosolyodtam, talán mégis fontos vagyok nekik. Egy pillanatra még eszembe jutott Greg, kíváncsi leszek erre a nagybácsi dologra, örülök, hogy boldogok. Végül elaludtam, de az éjszaka közepén rájöttem, hogy tényleg éhes vagyok, ezért kimentem turkálni a hűtőben.