7 - Béküljünk...

Sziasztok manócskák! Hoztam egy részt, a hibákat már nincs időm kijavítani, de nagy lelkű leszek és felrakom nektek. :P

Lou és Harry a koncert után az egész estét együtt töltötték. Zayn hamar bevágta a szunyát, én pedig Liammel néztem valami romantikus filmet a tévében. A végét végig szipogta, szánalmas… Már én éreztem cikinek, hogy ott törölgeti az arcát mellettem, pedig csak a Dear Jhont néztük. A film után Liam is ment aludni, én pedig egyedül maradtam a nappaliban. Kikapcsoltam a tévét és csak feküdtem a kanapén. Sötét volt a nappaliban, csak a holdfénye világított be kicsit. Gondolkoztam, és hallgatóztam, hátha meghallok valamit Hazzaék beszélgetéséből. Nem kellett sokat várnom, mire átállt a fülem már majdnem tisztán hallottam mindent.

-          Hé Boobear – Harry hangja volt az, kérlelően szólt az említett Louisnak – És mi lenne, ha megtudnák? Rosszul éreznéd magad? – Lou hosszú ideig nem felelt, aztán halk hangon, éppen csak, hogy sikerült meghallanom, válaszolt.

-          Nem kell tudniuk – néhány percig újra csend, majd Hazza szólalt meg újra rekedtesen.

-          Ha te így akarod…

-          Haz! – Lou felhívóan szólt hozzá és kis szünet után csak ennyit mondott – Szeretlek…

Most ez mi? Őszintén? Mit kéne gondolnom? Nem nagyon mertem mozgolódni, féltem, hogy esetleg meghallanak. Lassan elcsendesedtek és megmondom őszintén nem is nagyon figyeltem a további beszélgetésre. Talán haza kéne mennem kicsit, csak néhány napra vissza Írországba, hogy ki tudjam verni a fejemből Lout. Hogy el múljon ez az érzés, ami most van, mert akárhogy is akarom, nem megy és az előbb hallottak alapján, meg úgy mindent összevetve nem is nagyon fogják viszonozni… Ő Harryt akarja. De előbb le kéne rendeznem a dolgokat Emilyvel is…

Reggel furcsa érzés fogott el a hasamon, mintha valami légy mászkálna rajta, majd valaki felkuncogott. Hirtelen ugrottam fel, Liammel és Hazzaval találtam szemben magam. Mindketten rám mutogatva röhögtek, én pedig durcásan a takarómat fogva indultam el a szobám felé. Felöltöztem, mert hogy kint a kanapén egy szál alsógatyában aludtam el, még szerencse, hogy Lou nem látott. Vagy legalábbis én nem láttam… Kimentem reggelizni a srácok még mindig rajtam röhögtek, legnagyobb meglepetésemre Louis is engem bámulva vigyorgott.

-          Cuki a boxered Nialler – ez Zayn volt – Olyan aranyos, mint az ovisoké – egy durcás nyelvnyújtás kíséretében hozzákezdtem a müzlimhez és próbáltam nem elvörösödni, ami nem igen jött össze. Nem szoktam előttük boxerben mászkálni, biztosan ez az oka, de ha már úgy is láttak, miért ne lehetnék ezentúl kicsit szabadabb? Talán, ha Lou ne lenne itt…

Már épp vittem ki a konyhába a tálamat, hogy elmosogassak mikor Ő is csatlakozott hozzám. Louis Tomlinson utánam jött a konyhába! És nem, nem azért, mert ő is éppen akkor végzett, nem, akart tőlem valamit.

-          Hé! Niall – kedvesen rám mosolygott – Nem akartam azt a múltkor – oldalra szegte a fejét – Ugye nincs harag? – elmerengtem kék szemeiben, olyan aranyosan néz ilyenkor, olyan gyönyörűek a szemei… Kinyitottam a csapot és megráztam a fejem:

-          Nincs – de ami ez után következett! Magához ölelt. Tisztára elborult az agyam. Beszívtam az azt illatot, kellemes virág illat egy kis arcszesszel keveredve. Kezével óvatosan megpaskolta a hátam, a testem égett, teljesen lemerevedtem, nem tudtam visszaölelni. Sajnos túl rövid volt, és próbáltam eltüntetni az arcomról zavarodottságom minden jelét, valamit azért talán mégis észre vett. Össze vissza motyogtam. Ugyanolyan mosollyal engedett el és lépett hátra, egy pillanatig még néztem a szemeit, aztán folytattam a mosogatást. Miután végeztem gyorsan hagytam el a helyiséget és a szobámba mentem. Újra és újra felidéztem magamban az ölelés pillanatait, valami csoda folytán minden megmaradt és mikor észre vettem milyen fontos nekem a fejemet fogva hátradőltem az ágyon. Tényleg haza kell mennem minél hamarabb. Kis gondolkodás után eszembe jutott Emily, le kell rendeznem ezt vele. De várjunk csak, most mindezt Louis miatt akarom? Igen, azt hiszem, túl fontos lett nekem… Felhívtam anyát, hogy elmehetek-e a hétvégén és kimentem közölni a srácokkal mi van. Lou szerencsére nem volt ott úgy, hogy nyugodtam magyarázhattam mit akarok. Anyára hivatkozva repülök haza, próbáltam bemesélni a srácoknak, de nem sok időre csak néhány napra. A hétvégére. Ez persze megint felveti az önállósági problémámat, de ez most egyáltalán nem érdekelt.

-          És most megyek. Előbb még beszélnem kéne Emilyvel – mondtam ki a végszót, közben már indultam is az ajtót. A srácok nem is nagyon tudtak megszólalni, Zaynt nem is érdekelte igazán, Liam és Hazza, pedig értetlenül bámultak. Emilyvel egy nekem nehéznek induló beszélgetésünk volt, azzal kezdtem, hogy legyünk csak barátok a tegnapi filmben láttam és ez általában beválik. Próbáltam bemesélni magamnak, hogy nem Lou miatt, hanem csak mert nem is jött be nekem igazán, de valójában nem így van… Mire ő mosolyogva közölte, hogy semmi baj neki is inkább Zayn tetszik. De könyörgöm, akkor eddig miért szórakoztunk? Na mindegy erre már nem nagyon fogok választ kapni… Haza érve ismét Lou fogadott, de ezúttal nem akart kioktatni, sokkal inkább aggódó fejet vágott.

-          Minden rendben? – kérdezte kétségbe esett hangon. Én meg csak bámultam rá, mint borjú az újkapura.

-          Nialler? – szólított meg újra. Próbáltam egy biztatót bólintani, ami nem sikerült elég hatásosra. Feltessékelt a szobájukba, hogy meséljek neki.