14 - Harrynek mi baja?

Húú manócskák, sziasztok! Ezer bocsánat, hogy megígértem a részt és még sem hoztam. Nem szoktam ilyen lenni, tényleg. De váratlanul el kellett utaznom... Most viszont itt vagyok, a résszel :D Közeledünk, közeledünk, de még nagyon messze van a vége :)) Sok minden fog még történni addig, illetve sok mindent tervezek. Mindenesetre jó olvasást! A kövi részt nem tudom mikor hozom, nem akarok ígérgetni ;)

Másnap későn keltem, éjszaka sokat gondolkoztam, de mégis úgy éreztem, mintha kevés lett volna. Hogy érthette Harry azt, hogy „Azt hittem tudod mit érzek!” és Lou azt hogy „Pont ő…” még mindig a fülemben csengtek a szavai. Talán rám gondolt. Nem, biztosan nem. Nem akarok buta álmokat kergetni, nem akarok tévhitben élni. El kéne fogadni… De még is mit fogadjak el? Nem történik semmi. Nem történik köztük semmi. Csak legjobb barátok, ennyi. De én bármit megadnék azért, hogy Lou legjobb barátja lehessek.

Reggeli után elővettem a gitárom és játszottam egy kicsit. Délután fontos technikai megbeszélés, addig még egyszer végig kéne gondolnom ezt. Harry mellesleg egésznap úgy nézett rám, mintha a Modest egyik tagja lennék és el akarnám választani őket. Talán a Tweetek miatt van, többen is megosztották a képet, amin egy puszit kapok Loutól. Több, mint 1 millióan szóltak hozzá. Köztük: I lova Nouis! :3, Nouis forever!!!, Just Larry Stylinson! Niall just friend. Még szerencse, hogy a srácok nem látták az arcom mikor ezeket olvastam. Kb. úgy nézhettem ki, mint egy túlérett paradicsom. 2 körül indultunk a megbeszélésre. A biztonság kedvéért (nehogy meglássák a rajongok, hogy nem egymás mellett ülünk) Louis mellém ült, de én végig csak Hazza tekintetére tudtam gondolni, olyan gyilkosan nézett…

- Srácok kiszállás! – Liam zavart fel a merengésemből. Megvárta míg mind a négyen kipattogunk utána a kocsiból és bevágta az ajtót.

 Megint a Modesthez mentünk.

- Utálom ezt a helyet – dünnyögtem alig hallhatóan, de úgy, hogy Louis meghallja vagy legalábbis visszakérdezzen mit mondtam.

- Én is – felsóhajtott. Harry legelöl ment, egyedül, zsebre dugott kézzel. Olyan más volt így. Olyan más… Olyan férfias, olyan tekintélyes, olyan dühös, magába forduló, akaratos, ellenszenves, egyszerűen minden rossz volt, amit csak láttam mikor ránéztem.

- Köszönjük, hogy megjelentek, hogy ismét találkozhatunk – köszönt mosolyogva az egyik Modest tag. Igen az, aki mindig beszél.

- A turnéról lenne szó… – Paulra nézett.

- A turnéról? - a menedzserünk nem bírta ki, közbe vágott.

- Azt szeretnénk, ha mihamarabb elindulnának. A rajongók nyugtalanok.

- De hát az csak a jövő hónapra volt beütemezve – értetlenkedett Paul. Mi csak ültünk, én Lou mellett Harry és Zayn a másik oldalon Liam, pedig középen. A hazai turnénkról volt szó, itt Angliában. Manchester, Birmingham, Newcastle, Liverpool stb. és itt Londonban lenne a nagykoncert.

- Miért ne kezdhetnék most? A jövő héten? – a férfi csak mosolygott. Tudtuk, hogy Paulnak nem két perc átszervezni mindent, legalább egy hét. Ők, pedig azt akarják, hogy már hétfőn induljunk? Ma vasárnap van… De Paul tudta, hogy nem ellenkezhet.

- Rendben – a sóhaja ideges volt és zaklatott – És a mai koncert?

- Természetesen a mait még megtartjuk, aztán hétvégén had pihenjenek kicsit a srácok. Maximum egy két interjú – mondta egyszerűen.

- Értem – bólintott Paul. Kiugrottam volna a székemből és leütöttem volna, amúgy is tiszta ideg vagyok. Hogy teheti ezt Paullal? Bírom Pault, jó ember, mennyit hülyültünk vele régebben… Harry megint csak ült, bámult maga elé. Utáltam így látni, ránézni is utáltam. Mert, bár nem tudtam valahogy éreztem, hogy én vagyok az oka. Olyan volt, mintha elvették volna a lelkét. Ez nem az igazi Harry, nem az igazi, aranyos Harry. Nem az a Harry, aki átdobja a lábait az enyémeken és közös képet csinál. Nem az a Harry a combomra csap és magához ölel. Ez egy másik Harry…

Az esti koncertre készültünk és bár én még mindig nem tudtam megbékélni ezzel a Harry dologgal muszáj volt átvennem a „Hé itt van Nialler az ír mosolymanó!” formám. Felvettem a ruhám, a legjobb illatú parfümöm. Leültem a nappaliban vártam, hogy jöjjön Paul és felvegyen a kocsijával. A ház szinte üres volt, mindenki a saját maga szobájában. Liam és Zayn zobájából skálázás hallatszott, próbáltam az emeleti szobára koncentrálni.

- Harry kérlek! Csak egy picit, csak próbáld meg – Louis próbálta rávenni valamira.

- Jól van, jól van – Hazza nevetett. Nevet? Tényleg nevet? El sem hiszem – De segíthetnél esetleg egy kicsit – a hangja… nem is tudom… olyan mintha…

- Haz! – Lou kicsit hangosabban szólt rá.

- Oké, akkor menjünk le –javasolta a göndör. Nyeltem egy nagyot, kényelembe helyeztem magam aztán hallottam, ahogy jönnek le a lépcsőn.

- Te már kész? – kérdezte Lou azzal a mosollyal…

- Ühüm – bólogattam.

- Liam? Zayn? – Lou leült mellém. Harry pedig velünk szemben.

- Nem tudom. Skáláznak – vágtam rá.

- Értem – ezek szerint csak ketten beszélgetünk Louval. Harry csak ült és egy folytában Louist nézte, mintha szemeztek volna. Lou idegesen bólogatott, ő meg csak egy olyan kacér mosollyal rázta a fejét. Nem tudtam mire vélni a dolgot.

Ott álltunk megint a színpad mögött. Úgy intéztem, hogy én és Lou maradjunk utoljára. Kérdezni akartam tőle valamit. Csak 3 szó volt, de ezt is nagyon nehéz volt kinyögni.

- Lou! – megfogtam a vállát mielőtt elindulhatott volna. Felém fordult, próbáltam még az előtt feltenni a kérdést, hogy belenéztem volna kék szemeibe.

- Haznak mi baja?