16 - Nem hiszem el :O

Nos manócskák megint itt :D Sziasztok! Gondoltam, hogy hozok nektek még egy részt. A kövit mostmár tényleg nem tudom mikorra várható, lehet, hogy csak péntek vagy jövőhét. Remélem benéztetek a másik blogra is, amit linkeltem. Higgyétek el megéri ;) Ehhez meg jó olvasást! És a komikat még mindig várom, mindenkitől! :))

Csókolóztak. Nem hittem a szememnek, mert tényleg ha ölelkeznek még nem gondolok semmi olyanra, de csókolóztak. A francba is… Azt hiszem néhány pillanatig tátott szájjal bámultam őket és ők is engem. Aztán a következő másfél percre nem nagyon emlékszem. A következő már az, hogy lefelé rohanok a lépcsőn a hideg utcára. Nem emlékszem, hogy bevágtam- e az ajtót, hogy mondtam- e valamit, csak arra ahogy rohanok. A friss levegő megnyugtatott kicsit, de nem akartam megállni sietősen lépkedtem végig a járdán. Nem tudom hova akartam menni, csak el innen. El nagyon messzire, hogy soha többet ne kelljen találkoznom velük. Nem tudom mit éreztem, de nem is érdekelt már igazán. Egy szál atlétában voltam mégsem fáztam, pedig nem lehetett több 15 foknál. Aztán mikor úgy éreztem elég messze vagyok leültem a padkára az útszélén. Nem sokan jártak arra felé, már sötét volt, késő. A hajamba túrtam és megpróbáltam gondolkozni, szerettem volna azt hinni, hogy csak egy baráti puszi volt, de nem. Láttam, ahogy Lou Haz combján vezeti a kezét és, ahogy Haz két keze közé fogja Louis arcát. Nem akartam… Fogalmam sem volt mi lesz, csak meg akartam nyugodni, megnyugodni, egyedül lenni, és soha többé rájuk sem nézni mikor együtt vannak. Hogy tehetik ezt? Hiszen fiúk… Nem értem, utálom ezt. Utálok mindent. Liamnek miért kellett átküldenie? És Paul miért nem kelt fel, hogy megtiltsa? A szemem könnybe lábadt, a kezem a szám elé tettem és legszívesebben sikítottam volna. Szeretik egymást. Kész, ennyi.

Felnéztem a lámpákra. Szépen megvilágították az utat, fel kéne állnom és tovább menni. De mégis hogyan? Nem tudok… Végül sikerült. Lassan felálltam és tovább indultam. Nem vissza a szálloda felé, hanem el, messzire. Elmentem egy bár előtt, bent bömbölt a zene. Nem tudom mit játszottak, túl fáradt és túl ideges voltam hozzá. Be kéne mennem, inni pár sört, az talán megnyugtatna. Besétáltam és leültem a pulthoz. Egy Jack Daniels-t dobtam pár fontot a kiszolgáló hölgynek. Nem nagyon figyeltem meg, csak a táncoló párokat néztem a parketten. A füst betöltötte a helyiséget, lassan az is elkábított és a három ital, amit az első után kértem.

- Niall Horan? – ült le mellém, egy alacsony, hosszú hajú, szép szemű lány. Féloldalasan bólintottam. Végig simított az arcomon.

- Szerelmi bánat? – olyan kedves hangja volt, majd elolvadtam.

- Azt hiszem… - feleltem nevetve.

- Jaj szegényke! – egészen közel hajolt az arcomhoz – Mesélj! – legszívesebben elmondtam volna neki mindent, az érzéseimet, azt hogy mit láttam fél órával ezelőtt, de inkább csak kinevettem, hogy hogy kérdezhetett ilyet.

- Tudom, hogy nem érdekel igazán – mondtam és felhörpintettem a maradékot ami a poharamban maradt – Tudom, hogy csak azt akarod – inkább csak az ital beszélt belőlem, a hangom is elváltozott picit. Megint közel hajolt, már dülöngéltem a széken, óvatosan megfogta az állam és megcsókolt. Nem is tudtam koncentrálni rá annyira meglepődtem. Értetlenül néztem rá mikor kicsit hátrébb húzódott, de nem nagyon, annyira, hogy a fülembe tudjon suttogni.

- Mit? Mond ki! – olyan szexi hangja volt, komolyan. Majdnem lesmároltam megint, jó is lett volna kicsit ellazulni, de hirtelen valaki megfogta a vállam.

- Niall! – szólt rám – Te meg húzz el! – ordított rá a csajra.

- Hé ő az enyém… volt… - nyögdöstem oda neki és szembe fordultam vele. Nem kellett volna ezt mondanom. Te jó ég… Mit csinálok? Elképedve néztem rá.

- Niall te ittál? – kérdezte elhalkulva és megrázta a fejét – Azt hiszem így nem beszélhetünk – felsóhajtott.

- Gyere! Haza viszlek – megpróbált felsegíteni a székről. Az egyik kezemet átrakta a nyakán és elindultunk kifelé. Megcsapott a hideg és eszembe jutott minden. Mit teszek?

- Hé Louis! – már az utcán sétáltunk mikor hozzá szóltam – Elengedhetsz, tudok menni egyedül is – próbáltam nem túl flegma lenni, hiszen szeretem őt és, ha más nem is az a fontos, hogy boldog legyen. Megállt elengedte a kezem és megint felsóhajtott.

- Niall, amit láttál az… - kezdte és végig simított az állán, pontosabban a borostás részen.

- Tudom, tudom – lengettem a karom a levegőben, elég furán nézhettem ki, mert felnevetett.

- Ezt inkább holnap kéne megbeszélnünk. Fáradt vagy?

- Igen, igazad van menjük haza! – össze vissza beszéltem, te jó ég mit gondolhatott? :O

Valahogy haza battyogtunk, végig csak azon járt az eszem, hogy mondhattam neki ilyet. Ő beszélni akart velem, komolyan, én meg… Mit is mondtam? Nem biztos, hogy beszélni akarok velük erről… Valahogy felrángatott a lépcsőn.

- Te csak maradj itt – a saját szobájukban fektetett le. Üres volt. Nem volt ott Haz. Megpróbáltam levenni a cipőimet és az atlétámat is, mert nagyon kimelegedtem. Nem sokkal később vissza jött Lou.

- Jól vagy? – leült a francia ágy szélére – Nem fogsz hányni? – megráztam a fejem, nem éreztem magam úgy rosszul inkább csak lelkileg és mikor leesett, hogy Lou mellett fogok aludni… :O Szerettem volna magam összehúzni amennyire csak lehet. Mikor bejött, abbahagytam a vetkőzést, így az atléta még mindig rajtam maradt.

- Meleged van? Segítsek levenni a felsőd? – ne már ezt most komolyan kérdezi? Biztos észre vette, hogy izzadok. A francba mit mondjak? Még jó hogy szeretném, de hát ezt nem mondhatom. Végül nem válaszoltam, ezért ő közelebb jött és lehúzta rólam.

- Akkor nem takarlak be – lefeküdt mellém – Nyugi Harry Liaméknél alszik – ezzel most nagyon megnyugtattál…

- Lou, sajnálom! – úgy éreztem, hogy ezt muszáj elmondanom neki, még ha nem is akartam.

- Én is! – végig simított a kezemen és óvatosan megpuszilta…